Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-04-18 / 15. szám

Újpesti Diáknapok 2013 Diákélet diákszemmel Az Újpesti Diáknapok rendezvénysorozat keretében Di­ákélet diákszemmel címmel kiírt fotópályázatra beérke­zett alkotások közül a legjobbakat április 21-ig tekinthe­tik meg az érdeklődők az Újpesti Kulturális Központ - If­júsági Ház Új Galériájában. A 12 és 20 év közötti diákok ré­szére kiírt pályázatra kilenc alkotó negyvenkilenc művet küldött be. Ezek közül a zsűri tizenki­lenc fotót talált kiállításra méltónak. Török Rita, az Újpesti Kulturális Köz­pont igazgatója az április 15-én meg­tartott megnyitón beszédében ki­emelte, hogy ma, a digitális fényké­pezés korában, amikor már minden­ki könnyedén készíthet képet, kü­lön öröm, hogy vannak olyan fiata­lok, akik nem elégednek meg az egy­szerű fotók elkészítésével, hanem tö­rekednek azokat művészi értékkel is megtölteni. Az igazgató külön örö­mét fejezte ki, amiért a kiállított al­kotások között helyet követelt magá­nak egy mindössze 12 esztendős diák, Németh Ádám munkája is. Az első helyezést elért 17 éves Fü­zesi Krisztiántól megtudtuk: 1997 óta lakik Újpesten. „Minden ideköt, itt nőttem fel, s a jövőben is itt szeret­nék élni - mondta. - A családomon kivül idekötnek a barátaim is. Szere­tem a város tereit, utcáit. Egyiket-má- sikat gyakran lencsevégre is kapom. Meglátásom szerint az elmúlt évek­ben rengeteget szépült a város, er­ről tanúskodnak a képeim is. A Szige­ti József Utcai Általános Iskolába jár­tam, jelenleg pedig egy zuglói gimná­ziumban tanulok. A gimnázium után a műszaki egyetemen vagy főiskolán szeretnék tanulni informatikát és gra­fikát." Abbas Gábor, aki a második helyen végzett, 19 éves, és az Újpesti Két Ta­nítási Nyelvű Műszaki Szakközépisko­la és Gimnázium végzős tanulója. „Új­pesten nőttem fel, és jelenleg is min­den szál ideköt - fogalmazott. Szere­tem a fotózást, de a filmezés még en­nél is jobban izgat. Továbbtanulni is ebben az irányban szeretnék." A harmadik helyezést a 18 éves Faj­ta Eszternek ítélte oda a zsűri. „Az el­múlt tanévben iskolai fényképész le­hettem, ami azt jelentette, hogy az összes iskolai eseményről én készít­hettem a fotókat. Ez nagy megtisztel­tetés volt számomra. Az nem kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy le­szek: fotós." (Bővebben: www.ujpest.hu ) NGI Találkozó, zsúfolt nézőtér előtt A zsűri elnöke Dózsa László színmű­vész, az Újpest Színház főrendezője, tagjai Czégény Ilona, az Újpesti Kultu­rális Központ- Ady Endre Művelődési Ház intézményvezető-helyettese, va­lamint Naszádosné Hegedűs Erzsébet, a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola drá­mapedagógusa volt. Dózsa László megnyitóbeszédében kilátásba helyezte: „Színházat építek Újpesten, ezért nagyon figyelek, és ha látok olyan tehetséget, akit érdemes­nek tartok arra, hogy együtt dolgoz­zunk, annak szólni fogok." A találkozót életre hívó Újpesti Kulturális Központ - Ifjúsági Ház kul­turális szervezője, Takács-Kollárik Or­solya elmondta, hogy a rendezvény nem csupán a gyerekeknek, de a taná­roknak is jó alkalom a tanulásra. „Sok mindent el tudnak lesni egymástól a fiatalok éppúgy, mint felkészítő taná­raik" - hangsúlyozta. A csapatok közül az első helye­zést a Bródy Imre Gimnázium Berda- színpad csapata nyerte Kábulat című előadásával. Dózsa László értékelésé­ben kiemelte, hogy a fiatalok színvo­nalas előadásban vitték színre és jól oldották meg korunk egyik legége­tőbb problémájának, a kábítószer-fo­gyasztás témájának feldolgozását. A második helyen a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Mesterem­berek csapata végzett, Shakespeare Szentivánéji álom című darabjából a mesteremberek mesteremberek szín­A tehetségeket az Újpest Színház is várja Középiskolás színjátszók izgalmas vetélkedője Évek óta nagy sikerrel rendezik meg a Középiskolás Ama­tőr Színjátszó Találkozót, második esztendeje az Újpesti Diáknapok keretében. Az idén, április 15-én, öt kerületi színkör mérte össze tudását. játékát dolgozták fel. A csoportot fel­készítő Répássi Andrea lapunknak el­mondta: „Közel két hónap kemény munka van mögöttünk. A legnehe­zebb először az volt, hogy a gyerekek ráérezzenek a darabra, majd az, hogy ne nevessék végig ezt a vicces művet. Szerintem humorosnak lenni az egyik legnehezebb feladat a színész számá­ra." A harmadik helyezést a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Is­kola és Gimnázium Dinnyék elnevezé­sű csapata szerezte meg Móricz Zsig- mond Dinnyék című művének színre- vitelével. A zsűri külön dicséretben részesítette a Babits Mihály Gimnázium Babits Mi­hály Irodalmi Színpadát, akik a Petőfi naplója című darabot vitték színre. A zsűritől nem kapott díjat, a közönség viszont vastapssal jutalmazta a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Pat­kányfogók csapatát, akik a Tom Sawyer című darabot mutatták be. A nyertesek április 19-én, pénteken, a városházán megrendezendő ünne­pélyes díjátadón Wintermantel Zsolt- tól vehetik át az elismeréseket. N. G. __________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents