Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-03-28 / 12. szám

Mozaik Szombatonként Piac-Placc Didergő és húsvétváró forgatag Nagy sikerrel zajlott"március 23-án az első Piac-Placc az Újpesti Piac- és Vásár- csarnok melletti Duna sétányon. A kezdeményezés az Újpesti Párbeszédben is többek által megemlített kérésnek tesz eleget. Mostantól minden szombaton várja a látogatókat 6 és 14 óra között a bolhapiac. A fogadtatás nagyon jó volt. Már az első telt ház volt, félszáz árus kínálta portékáját, az ólomkatonáktól kezdve az antikvitáson át a műanyag játékokig, amelyek között szinte mindenki találhatott valami kedvére valót. A vásári forgatag a csípős hideg ellenére is sikert aratott. Tátrai Adrienn, Újpest Arca szerint nem csoda, hiszen nincs olyan ember, akit ne vonzanának a bolha­piacon felfedezhető kincsek, ritkaságok, érdekességek. A szombati piacnapon a Piacfelügyelőség a közelgő ünnepekre is gondolt, hagyományos húsvétváró programján nyuszik, bárányok várták a gyermekes csa­ládokat, és nem maradt el a szíves kínálás sem: tojásos kenyérrel vendégelték meg a piacra látogatókat. Hahóóó! Fotó! S zámos újpesti kisbabás csa­ládhoz látogatott már el az Újpesti Babaköszöntő Megérkezte mi-maci ja. Az önkor­mányzat ajándékcsomagjában csu­pa hasznos ajándék, body, kistakaró, hűtőmágnes oltási naptárral, map­pa illetve pelenka-csomag találha­tó. A védőnők által átadott csoma­got örömmel fogadják a kisgyerme­kes családok. Arra kérjük a büszke szülőket, nagyszülőket, fényképez­zék le csemetéjüket újpesti body- ban, és a képet küldjék be szerkesz­tőségünkbe! Örömmel tesszük köz­zé a kisbabákról készült fotókat - névvel ellátva - az Újpesti Napló­ban, továbbá az ujpest.hu webolda- lon és az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalon. E-mail címünk: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu Küldöm lányom fotó­ját az ajándék bodyban. 2012. szeptember 20-án született Horváth Vivien Angéla, 50 centiméterrel és 2750 grammal. Itthon a 19 hónapos bátyja várta haza, aki rögtön megölel­te és megpuszilta a hugit! Szabó Tímea Száz évvel Újpesten élt dédapám születése után, 2012 szeptemberében láttam meg a napvilágot. Újpesten született nagy­apám, dr. Horváth Lász­ló - aki szintén Újpesten éli boldog napjait - tize­dik unokájaként büszkén viselem a szép babahol­mikat! - tudatta Zákány Antal István. Mile Zoltán János 2012. szeptember 27-én 19 óra 48 perckor született, 2940 grammal és 52 cen­timéterrel. Köszönjük a Babaköszönő csomagot, amelynek örültünk. Szülei Jó szívvel, szeretettel Termet dekoráltak, tojást festettek, húsvéti ajándékokat készítettek a hét elején a Me­gyeri Úti Általános Iskola diákjai. A szebb­nél szebb tojásokkal újpesti időseket aján­dékoztak meg, többek között a Nagyszom­bat utcai idősek klubjában, a Találkozások rendezvénysorozat keretében. Az ötletgaz­da dr. Hollósi Antal országgyűlési képvise­lő volt, aki maga is az iskola diákja volt ko­rábban. Azokat az osztályokat, diákokat, akik most tojást festettek, és húsvéti aján­dékokat készítettek, a kezdeményezést fel­karoló dr. Hollósi Antal jutalomból elhív­ja a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, a Vajdahunyad várába, ahol ingyenes tár­latvezetésen ismerkedhetnek meg a lát­nivalókkal. A vár udvarán felkeresik majd Károlyi Sándornak, az Újpestet alapító gró­fi család tagjának a szobrát is. (Bővebben: www.ujpest.hu )

Next

/
Thumbnails
Contents