Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-03-21 / 11. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM, 2013. március 21. Életmód Húsvét előtt Keresztút az életért Keresztutat szervez már­cius 23-án 15 órakor a Regnum Christi. A kálvá­riamenet az Oktogontól a Hősök teréig halad majd. Több mint tíz éve rendezte első ke- resztútját Budapesten a Regnum Christi. Az volt a céljuk, hogy meg­mutassák a budapestieknek a húsvét valódi értékét, lényegét, tanúságot te­gyenek a hitük mellett.- A Várban szerveztünk először ke­resztutat, ahol fiatalok játszották el passiójátékként a kálvária állomásait. De 2009-re olyan sokan lettünk, hogy kiszorultunk onnan, és már negye­dik éve rendezzük az Andrássy úton- mondta Csernus László, az esemény főszervezője. Mindegyik stációnál egy-egy család elmélkedik, és mond el a saját életé­ből egy - az adott stációhoz köthető- személyes példát. A keresztutat sza­badtéri szentmise zárja a Hősök terén. Ozsváth Kálmán, az Ifjúsági Ke­reszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Észak-Pesti Szervezetének elnöke már harmadik alkalommal vesz részt az Andrássy úti kálvárián.- Nagyon fontos számomra a nagy­böjti időszakban a lelki megújulás. Egy keresztút pedig alkalmas erre. Fontos abból a szempontból is, hogy a város szívében te­hetünk tanúságot krisztusi hitünkről. Az Andrássy utat végre nemcsak fel- vonulásokra, poli­tikai demonstrációkra használják az emberek, hanem most, idézőjelesen, a hitünkért demonstrálhatunk. Egy ke­resztény embernek kötelessége a ta­núságtétel. Az a tapasztalatom, hogy évről évre egyre többen vesznek részt ezen a programon - mondja. Tavaly körülbelül kétezer ember vett rész a keresztúton, és a szervezők remélik, hogy idén még többen lesz­nek. Természetesen minden újpestit is szeretettel várnak. J. M. Sporttáborok az aktív nyári szünetért- A gyermekek lételeme a sport, a mozgás. Szerencsére az iskolákban elindultak a min­dennapos iskolai testnevelés­órák, ám hogy életükből nyá­ron se maradjon ki a mozgás, sporttábort szervezünk szá­mukra. Ilyenkor egyébként is nagyon sok szülőnek, családnak nehéz megoldani a gyer­mekek elhelyezését. Ezen szeretnénk segíteni. Speciális tá­boraink során nagy hangsúlyt fektetünk a mozgáskoordi­náció és az egyensúlyérzék fejlesztésre, az alapkészségekről ugyanis köztudott, hogy mekkora hatással vannak a kon­centráció és a tanulás fejlődésében - mondja a táborokat szervező Fit Forma Stúdió Újpest tulajdonosa, dr. Csornai Zita orvos-természetgyógyász, életmód-tanácsadó és te­rapeuta. Mint mondja, tartalmas foglalkozásokat kínálnak a tá­borok alatt, amelyeknek a fele a mozgásról szól, sorjáték, labdajáték, körjáték, koreografált táncóra várja a gyere­keket. A fennmaradó időben pedig akit a nyelvtanulás, -gyakorlás érdekel, anyanyelvű angol- vagy némettanár­ral gyakorolhat, akit pedig a kézművesség jobban leköt, barkácsfoglalkozásokon vehet részt, mindezt játékos for­mában, sok sétával, mesével, játékkal.- A „zöld" szemlélet jegyében környezetvédelmi tábort is szervezünk az érdeklődőknek. A benti foglalkozásokon kívül mintegy háromszáz négyzetméteres udvarunkon szabadtéri programokat is kínálunk a gyerekeknek - teszi hozzá a létesítmény vezetője. (x) SPORT-, 1> ARKACS-, fis AT/.Í, \ 1 SÁRKÖZ IS MARI TAR OKOK! • SZÉP kártyát elfogadunk! ÍF'Készletek: www.fUfo 1042 Budapest, Király u. 13. Telefon: (06-1)370-1246 wmv.fitformaujpest.hu ■* nyári alatt tartalmas es^^nos táborozást kínaiunk olsoj^ igozatos iskolás gyermekek részére! Az újpestieknek a szolgáltatásainkból, • -10% kedvezményt biztosítunk • • a kupon felmutatása után. • A mi játszóterünk Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet A mi ját­szóterünk címmel. Célunk, hogy az újpesti játszóte­reket használó közösségek maguk válasszák ki a ját­szóterükhöz leginkább illő nevet. Példaként három játszóteret neveztünk el. így lett Káposztásmegyeren Bőröndös Játszótér és Homoktö­vis Játszótér, valamint az Ősz utca-Rózsa utca találko­zásánál az Őszirózsa Játszótér. Az ötletes nevek mellett várunk olyan kedves, emlékezetes játszótéri történe­tet, amelyet örömmel megosztanának Újpest polgára­ival. Javaslataikat, történeteiket eljuttathatják hozzánk március 13-tól egy online kitölthető űrlapon keresz­tül (ujpest.hu/jatszoter), valamint leadhatják szemé­lyesen az Újpesti Ajándékboltban (István út 17-19.) március 31-ig. Az elnevezésre váró játszóterek listája előző lapszá­munkban és a www.ujpest.hu weboldalon olvasható.

Next

/
Thumbnails
Contents