Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-02-16 / 6. szám
Köztér Miniszterelnöki évértékelés Legfőbb ellenfél: a nemzetközi pesszimizmus Több szempontból is különleges helyzetben került sor idén Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédére. A Fidesz ugyan nagyon sok támogatót vesztett a választások óta, de még így is magabiztosan vezet, és vezető pozícióját egyelőre egyetlen rivális sem veszélyezteti. Ilyenre nem volt példa a rendszerváltoztatás óta. Ráadásul, mindez egy súlyos világválság közepén. A beszéd nagyon tudatosan épített erre a helyzetre. A miniszterelnök pontosan érzékeli, hogy neki és kormányának ma nem az ellenzék a legfőbb ellenfele, hanem a nemzetközi pesszimizmus. A beszéd ezúttal érzékelhetően két fő célra fókuszált. Érzelmi síkon megnyugtatni az embereket és reményt sugallni, logikai síkon pedig érveket adni támogatóinak. Határozottan és magabiztosan kiállt a kormány eddigi politikája mellett. Mondanivalóját hatásosan támasztotta alá azzal, hogy a mind a kormány eddigi döntéseit, mind az ország előtt álló kihívásokat az átlagemberek szemszögéből igyekezett megközelíteni. Az évértékelő jól illeszkedett az év eleje óta határozottan érezhető konszolidációs, a konfliktusokat inkább mérsékelni és megoldani szándékozó időszak nyelvezetéhez és tematikájához. Figyelemre méltó volt ^ nyugdíjasok beemelése a középosztály fogalmába. Ezáltal egy cselekvő, önmagáért felelős, de politikailag is életképes társadalmi szövetség képét vázolta fel.- KUMIN FERENC A Századvég Alapítvány vezető elemzője Megemlékezésre várjuk! Újpest Önkormányzata tisztelettel várja Önt, családját, barátait két eseményre a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. Február 24-én, pénteken 10.00 órakor Újpest Önkormányzata emléktáblát avat a Mártírok utca 58. számú ház falán. Az emléktáblaa Képviselő-testület 18/2011. (I.27.) számú határozata alapján, az 1945-ben német hangzású nevük miatt a hazai és a szovjetunióbeli lágerekbe elhurcolt újpesti lakosoknak állít emléket. Február 24-én, pénteken 13.00 órakor megemlékezést tart Újpest Önkormányzata a Deák Ferenc utca 23. számú házon elhelyezett márványtáblánál, amely az 1919-es Tanácsköztársaság, a kommunizmus első véres magyarországi megjelenése során elhunyt újpestieknek állít emléket. Emlékezzünk együtt! Újpest Önkormányzata pítható lakbérkedvezményt március 1-jétől azok vehetik igénybe, akik az erre irányuló kérelmüket február 20-ig benyújtják a Lakásügyi Osztályra (1042 Bp. István út 14. fsz. 4.). A kérelem nyomtatványa elérhető az Ügyfélszolgálati Irodán, az Önkormányzat és az ÚV Zrt. honlapján. Újpest Önkormányzata Lakásügyi Osztály ügyfélfogadási ideje: Hétfő: 14.00-18.00; Szerda: 10.00-17.00; Péntek: 8.00-12.30 Ügyfélszolgálati Iroda ügyfélfogadási ideje: Hétfő: 8.00-18.00; Kedd: 8.00-16.00; Szerda: 8.00-17.00; Csütörtök: 8.00-16.00; Péntek: 8.00-12.30 KÖZLEMÉNY Felhívjuk tisztelt bérlőink figyelmét, hogy 2012. március 1-jétől a lakbérek mértéke változik. Az új díjak megfizetéséhez az Önkormányzat lakbérkedvezményt és lakbér- támogatást nyújt, amelyekről minden bérlőt levélben értesítünk. A szociális helyzet alapján megállaÚjpestig párbeszéd Újpest egy sziget, ahol a dolgok jól mennek Korábbi számunkban már beszámoltunk egy 2011. november végén, december elején végzett közvélemény-kutatás eredményeiről. Folytatjuk sorozatunkat. Az Ön véleménye szerint mennyire mennek jól a dolgok itt a IV. kerületben? (%) □5 ONT BNV A felmérésben kérdezték az újpestieket arról is, hogy szerintük mennyire hat az euroválság Magyar- országra, milyen irányba mennek a dolgok hazánkban, és mi a helyzet e tekintetben Újpesten. A kerületben élők több mint 77 százaléka érzi úgy, hogy az európai válság nagyon erősen érinti Magyarországot, több mint 51 százalék a legmagasabb értéket adta. Mindössze 4 százalék azoknak az aránya, akik szerint nem vagy kis mértékben hat ránk a válság. Az itt élők á kerülettel kapcsolatban sokkal derűlátóbbak. A válság és az országos pesszimizmus ellenére az újpesti válaszadók majdnem fele, 46 százalék (37,1+8,9) mondta, hogy Újpesten jó irányba mennek a dolgok. Csupán 13,5 százalék az, aki elégedetlenségének adott hangot. Vagyis Újpesten a helyi klímát gyakorlatilag nem befolyásolja a jelenlegi általánosan pesszimista közhangulat. Miközben a válság Magyarországra gyakorolt hatását tekintve az újpestiek is borúlátóak, aközben saját kerületüket egyfajta szigetnek érzik, ahol a helyi dolgok a rossz külső körülmények ellenére is jól mennek. Forrás: Kód Kft. (2011. december) A felmérés az önkormányzat megrendelésére készült, 1000fő telefonos megkérdezésével. A mintavétel reprezentálja Újpest felnőtt korú lakosságát.