Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-11-29 / 40. szám

Köztér ÚJPESTI NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, 2012. november 29. Sportban és tanulásban is otthon Élen a tanulásban, élen a sportban díjat adományozott Tóth Luca és Kiss-Simon Franciska részére a Fővárosi Közgyűlés. Franciska jeles ta­nulmányi eredménye mellett a jégkorongozásban ért el kiemelkedő sikereket, Luca pedig a röplabdában van otthon. A két lány világbajnoki, illetve országos bajnokságokon elér dobogós helyekkel büszkélkedhet. Fran­ciska a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium 11. b, Luca pediga Babits Mihály Gimná­zium és Karinthy Frigyes Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7. a osztályos tanulója.- Óvodában korcsolyáztam, amikor egy edző felfigyelt rám és elhívott jégkorongozni - idézte fel a kezdeteket Franciska, aki azóta már világbajnoki címmel büszkélkedhet. December 27-én Finnország­ban méreti meg magát az U18-as csapatban, jövő áprilisban pedig a felnőtt csapattal utazik Új Zélandra. Luca helyezései közül kiemelkedő, hogy kétszer állhatott dobogóra országos röplabda-baj­nokságon, és azóta sem pihen. Hétvégén Gödöllőn játszik a csapat, ezután pedig országos meg­mérettetésekre készülnek. M. O. A. Járdafelújítás Több lépéssel előbbre A napokban fejeződött be a Telkes és a Bucka utcák járda- felújításának második szakasza. Az önkormányzat még tavaly kezdte el a rendkívül rossz állapotú járda cseréjét, az első sza­kaszban az Erdősor út és a Vetés utca között újult meg a gya- logút-burkolat. A második szakasz a Bucka és a Telkes utca, Vetés és Vadgesztenye utca közötti szakasza, nemrégiben ké­szült el, a harmadik szakasz - a Vadgesztenye utcán túli rész - megújítására várhatóan jövőre kerül sor. M. O. A. Fényfenyővel várjuk az ünnepet Az elmúlt napokban a megszokott helyére, a Városháza elé ke­rült az újpestiek közel 9 méter magas fényfenyője. Aki még nem gondolt bele igazán, hogy közeleg a karácsony, annak csak az ünnepi fényekbe öltöző Szent István térre kell tekintenie. De­cember 2-án, vasárnap advent első hetébe lépünk, lelkűnkben is megkezdjük a visszaszámlálást karácsonyig. Újpest Önkormány­zata idén is ünnepi hangulatot teremt, december 6-ától kezde­tét veszi az Újpesti Karácsonyi Vásár. A mindennapos forgatagot a hétvégeken kicsiknek és nagyoknak, felnőtteknek szóló prog­rammal, sztárfellépőkkel teszik emlékezetessé a szervezők. Az Újpesti Cseriti jótékonyságra ösztönöz. Az Újpesti Napló min­den lapszámában közöljük majd az ünnepi kínálatot. Találkoz­zunk többször! - az Újpesti Karácsonyi Vásár programjain is! Ün­nepváró, szép heteket kívánunk!

Next

/
Thumbnails
Contents