Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-11-08 / 37. szám

Köztér Zenesulisok a Parlamentben Immáron hagyományosnak tekint­hető, hogy a nyári szünet kivételével minden hónapban újpesti gyerekek látogatnak el a Parlamentbe. Októ­ber 25-én a Pécsi Sebestyén Általá­nos és Zenetagozatos Iskola tanulói nyerhettek betekintést az Országház rejtelmeibe. M ég 2010-ben indult útjára az a nagy sike­rű polgármesteri kezdeményezés, mely­nek köszönhetően egyre több újpesti jut el az Országházba. A havonta ismétlődő látoga­táson ezúttal ötven pécsis diák vehetett részt. A negyedikeseket a körút során a ház történeté­be, érdekességeibe avatta be az idegenvezető. Kide­rült például, hogy az ország háza tizenkilenc esz­tendőn át épült, és az is, hogy negyven kilogramm arany díszíti a falakat, oszlopokat. A következő országházi sétára egy hónap múl­va kerül sor, amikor ismét ötven diák nyerhet bete­kintést a világ száz legszebb épülete között számon tartott Parlament csodáiba. (antosa) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata a 39/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot ír ki a fiatalok garzonházában lévő „Fecskeházi" lakásokra. A pályázaton részt vehet minden olyan - 35. életévüket be nem töl­tött - fiatal házaspár (házaspár alatt a továbbiakban a közjegyzői okirat­tal igazolt élettársakat is érteni kell), akik a pályázat benyújtását megelő­zően legalább 3 éve folyamatosan rendelkeznek az Önkormányzat illeté­kességi területén bejelentett lakó-, vagy tartózkodási hellyel és a házastár­sak sem együttesen, sem külön-külön nem rendelkeznek, illetve korábban sem rendelkeztek önálló lakással. A megpályázható lakások: • Blaha L u. 9. fszt. 11. - összkomfortos, 28 m2 alapterületű • Blaha L u. 9.11/35. - összkomfortos, 29 m2 alapterületű • Blaha L u. 9.11/36. - összkomfortos, 26 m2 alapterületű • Blaha L u. 9. 11/37. - összkomfortos, 29 m2 alapterületű • Blaha L u. 9. 11/38. - összkomfortos, 28 m2 alapterületű • Blaha L u. 9. 11/39. - összkomfortos, 28 m2 alapterületű A lakások megtekintésére a pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül, hétfőtől péntekig 11:00-14:30 között van lehetőség. A megadott időtartamon túli megtekintéshez a gondnokkal történő előzetes időpont egyeztetés szükséges (tel.: 0630-9-966-009). A részletes pályázati feltételeket tartalmazó ismertető és a pályáza­ti formanyomtatvány a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest IV. kér., István út 15.) és a Káposztásmegyeri Kirendeltségen (Bp., IV. kér., Hajló u. 42-44.) szerezhető be vagy letölthető a www.ujpest.hu-ról. A pályázatot kizárólag az erre rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani, a Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Osztályán (Bp. IV. kér., István út 14. fszt. 4. szám alatt). A pályázattal kapcsolatos részletes felvilá­gosítás ugyanitt kérhető (Tel.: 231-31-79). A pályázat benyújtására nyitva álló határidő 2012. november 19., 16 óra. Az érvényes pályázatokat a Népjóléti és Lakásügyi Bizottsága bírál­ja el a Polgármester javaslata alapján. A Bizottság döntése kiterjed a pályá­zat kihirdetése és a pályázat elbírálása között megüresedő lakások bérbe­adására is. A pályázókat az Önkormányzat az elbírálástól számított 30 napon belül írásban értesíti a döntésről. Budapest IV. kér. Újpest Önkormányzata Szülők Klubja Valóság, hősök, gyermekek A nagy sikerre való tekintettel ebben a tanévben is foly­tatja a Szülők Klubja előadás sorozatot a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola.- Az iskola épületében zajló szülői fórumról az eltelt évek alatt bebizonyosodott, hogy nevelési kérdésekben hasznos, ha szakemberek véleményét is megismeri a szü­lő és egy adott téma kötetlen körülmények közötti „kibeszélésével" több oldalról formálhatnak véleményt - mondta Turnémé Cadó Ágnes, az általános iskola igazga­tója, aki a legközelebbi előadásra is felhívta a figyelmet:- November 15-én, 17 órai kezdettel a Szülők Klubjában „Valóság"-hősök a gye­rekek számára címmel folytatjuk a beszélgetést arról, hogy a valóságshowk szerep­lői negatív és pozitív irányban egyaránt befolyásolják a szelektálni nem tudó gyer­mekeket. A szülők többsége jogosan aggódik, ha gyermekeink a az ilyen műsorokat néz­ve olyan példaképeket találnak maguknak, akiket a felnőttek például nem szeretné­nek, véli az előadó, dr. Zsolt Péter médiaszociológus (maga is „karinthy-s" szülő), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, a témát beharangozó meghívóban. Az előadó a téma magyarországi megjelenése óta folyó második komoly felmérés kutatásvezetője. Meghívott vendége dr. Bodonovich Jenő médiaombudsman lesz. A klub elsősorban a Karinthy iskolában tanuló gyermekek szüleit szólítja meg, szí­vesen látnak máshonnan érkezőket is az ingyenes előadásra. Kérik, hogy részvételi szándékukat jelezzék az iskolatitkárnál, november 9-ig, tel: 230-6391. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents