Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-10-25 / 36. szám

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszfrozásával valósul meg. Legelőször a legsürgetőbb felújításokat végezték el, ami a mosdók és a közösségi terek felújításából állt. A mostani renoválási ütem során a „KEOP- 2009-5.3.0/A - Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése" című pályázat kereté­ben az épület összes ablakát energiatakarékos, kor­szerű kivitelűre cserélték. Több mint háromszáz nyílászáró, 2170 m2 nyílászáró felület cseréje tör­tént meg, és az épület visszanyerte eredeti építés­kori arculatát. Az SZTK egészét korszerű szigete­léssel látták el, így az ablakcserével együtt jelentős energia-megtakarítást lehet elérni a jövőben.- Korszerűsítették a fűtésrendszert is, a kazánokat modern nagy hatásfokkal üzemelő berendezésekre cserélték, és új radiátorokat szereltek fel. A beruházás értéke mintegy mintegy 305 millió forint volt, ebből a pályázaton 194 millió forintot nyertünk el - összegez­te a végzett munkák ellenértékét az alpolgármester. Hangsúlyozta, az önkormányzat eltökélt a szak­rendelő további megújításában. A munkálatokat ke­vésbé látványos, ám szintén fontos területekkel, az elektromos gerincvezetékek cseréjével folytatják.- Az épület rekonstrukcióján túl tervezzük, hogy el­kezdjük az eszközpark folyamatos megújítását, emel­lett a szakrendelés orvos szakmai átalakításával is so­kat tehetünk az újpesti betegekért. A laborvizsgálatok jobb szervezéssel, a röntgen beköltöztetésével és a há­ziorvosi ügyelet beköltöztetésével egyértelműen javul az ellátás színvonala. Sok teendő vár még ránk, de ez a munka minden újpesti ember érdekét szolgálja. U. N. Jelentős siker azért is, mert olyan időkben értük el, amikor az európai válság mindenkit gyötör és borzasztó nehéz bármilyen fejlesztésbe belefogni és azt sikerrel végigcsinálni. Arról is örömmel számolhatok be, hogy ez a fel­újítás nemcsak a betegek közérzetét és az itt dol­gozók munkakörülményeit hivatott javítani. Az energetikai, fűtési rendszerek korszerűsítésével, a jövőben pénzt takarít meg az intézmény. A gazdaságos üzemelés átcsoportosítható forrá­sokat jelent, amelyek további fejlesztéseket, felújí­tásokat tesznek lehetővé. Amikor azt mondjuk: jó gazdái akarunk lenni az intézménynek, akkor természetesen erre gondo­lunk. Arra, hogy nem állunk meg abban, amit el­kezdtünk. A jelenlegi felújítás valóban csak a kez­det. A gazdaságosabb működés kialakítását, a be­tegek és az itt dolgozók körülményeinek, az ellátás minőségének javítását a város erőforrásainak meg­felelő ütemben folytatjuk. Mielőtt birtokba vennénk a felújított szakrende­lőt, köszönettel tartozunk nagyon sokaknak. Min­denekelőtt az újpestieknek, akik először kiállásuk­kal, véleményük kinyilvánításával, majd türelmük­kel járultak hozzá a sikerhez. Köszönet illeti a betegeket és az itt dolgozó kol­légákat, akik türelemmel és megértéssel viselték a felújítással járó kényelmetlenségeket. Köszönet illeti a kivitelezőket, a szakembereket, akik éjt-nappallá téve dolgoztak, hogy a munkák határidőre és kiváló minőségben elkészüljenek. Nemcsak kórházigazgatóként, orvosként, de Új­pest országgyűlési képviselőjeként, személyesen is szeretném megköszönni Újpest Önkormányzatá­nak, Wintermantel Zsolt polgármester úrnak, kép­viselőtársamnak és Nagy István népjóléti alpolgár­mesternek, hogy központi helyen kezelték a rende­lő felújításának kérdését, és mindenben maximáli­san támogatták, segítették a megvalósítást. Tisztelt Hölgyeim és uraim! A rendelő a miénk! Vigyázzunk rá! Fotó a 60-as évek végéről, a bajmegállapító osztály folyosóján Kamin Ügyelet a Rendelőintézetben „(...) A korábbi időkhöz viszonyítva minőségi fejlődést jelentett a lakosság permanens be­tegellátásában az ügyeleti szolgálat beveze­tése. Munkaszüneti napokon 2 körzeti orvos egy asszisztenssel és a Főv. Tanács által biz­tosított személygépkocsival végzi reggel 8-tól este 20 óráig az elsősegélynyújtást, illetve sür­gősségi indok alapján kért segítségnyújtást a beteg lakásán. Mindennap van orvosi ügyelet este 20-tól reggel 8-ig. Munkanapokon déli Vt 1 és '/a 4 között ugyancsak a körzeti orvosok tartanak déli ügyeleti szolgálatot sürgős, élet- veszélyes betegek ellátására. Mindkét szolgá­lat a Rendelőintézetben történik és erről a la­kosság is tájékozott." (Az idézetet dr. Marton Zoltán: A rendelőin­tézet 25 éves jubileuma című tanulmányából kölcsönöztük.) 7M Újpesti -zfc párbeszéd SZÉCHÉNYI TERV

Next

/
Thumbnails
Contents