Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-09-20 / 31. szám

rópában, és az orosz piac is kinyílhat előttük. A káposztásmegyeri csarnok 2200 férőhelyes, és a vezetőség kezdésnek öt-hatszázas nézőszámban bízik, első­sorban a középiskolai és egyetemi cél­közönséget megcélozva, majd a távo­labbi cél a folyamatos telt ház. Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára bízik abban, hogy a klubnál idővel még több magyar játékos, hazai edző és befektető is feltűnik. A keretben a magyarok mellett cseh, szlovák és orosz hokisok szerepelnek. Az alapszakasz 64 meccsből áll, ráadá­sul rengeteget kell utazni - vár példá­ul a csapatra egy 15 órás repülőút az -» orosz-kínai határtól mindössze 30 ki­lométerre fekvő Habarovszkba -, így nem csoda, hogy a Patriotnál 30-34 fős keretet tartanak fenn, és igyekeznek odafigyelni, hogy a játékosok terhelé­se egyenlően legyen elosztva. Igor Tóth edző kijelentette, a cél, hogy a következő szezonban meg több ma­gyar férjen be a keretbe. A mostani idényben pedig minden pontnak örül­ni kell, ez mindenkinek tanulóév lesz, hi­szen a szlovákok és a csehek sem játszot­tak még ilyen szintű ligában, (gergely) A jégcsarnokban is otthon vannak juniorjaink Káposztásmegyeren a Patriot hokisai A Patriot Budapest jégkorongcsapat Európa legerősebb junior-bajnokságában szerepel. A Patriot magyar klub, amelyet egy hazai kft. üzemeltet, a többségi tulajdo­nos pedig a cseh Skoda Export. A klubban jelenleg négy magyar hokis kapott játéklehetőséget. A gárda első ha­zai mérkőzése előtt Wintermantel Zsolt is üdvözölte az új magyar jégkorong-csapatot. Radim Dvorak, a Patriot Budapest ügy­vezető igazgatója elmondta, a klub öt­lete egy évvel ezelőtt fogant meg há­rom ember fejében, és miután Szlo­vákiában nem sikerült megállapod­niuk a működés feltételeiről, Ma­gyarországot, s ezen belül Budapes­tet, Káposztásmegyert választották. Dvorák hozzátette, a magyar féllel ha­mar megtalálták a közös hangot, és két napon belül sikerült megállapodniuk - A Patriot éves költségvetése 1,5 millió euró (körülbelül 415 millió fo­rint - mondta az igazgató. - Az esetle­ges befektetőknek csábító lehet, hogy a bajnokság presztízse óriási Kelet-Eu­Tizenévesek küzdenek az öreg rókák ellen A Megyeri úti Általános Isko­lában három éve alakult meg a Megyeri Tigrisek kosárlab­da csapata. Akkor még diák sportkörként működtek, de ma már bejegyzett kosárlab­da egyesületként dolgoznak, tizenkét csapattal. Hét gárda az országos, öt pedig a buda­pesti bajnokságban vitézke­dik. Legbüszkébbek a tizen­évesekből álló, és már a fel­nőtt NB ll-es mezőnyben sze­rencsét próbáló csapatuk­ra. Edzőjük Páli Gábor, a klub utánpótlás-szakág vezetője.- Jelenleg közel kétszáz gye­rekjár rendszeresen a foglalkozá­sokra - kezdte a tréner. - Közü­lük több mint százan igazolt ver­senyzők, a többiek úgynevezett előkészítő csoportban ismerked­nek a kosarazás alapjaival.- Hogyan kerülnek a gyerekek a kosárterembe?- Több iskolában is beindí­tottuk a Tigriskölyök progra­munkat, amely igazából a lab­dajátékokra épül. Rúgjuk, dob­juk, ütjük a labdát, s közben ki­derül, melyik gyereknek van ér­zéke a focihoz, a kézilabdához és persze a kosárlabdázáshoz.- A módszer hatékonyságát bi­zonyítja, hogy a Megyeri Tigriseket már határainkon kívül is ismerik.- Tavaly, Ostravában harma­dik helyezést értünk el, idén nyá­ron pedig Bécsben 27 ország csa­patai között rendeztek tornát, amelyen az amerikaiak mögött második helyezettek lettünk. Az eredménynek köszönhetően a Megyeri Tigrisek csapata elin­dulhat a Közép-Kelet európai Li­gában, ahol az elmúlt tizenöt év­ben magyar csapat nem játszott.- Mint, ahogyan a felnőttek között sem mindennapos, hogy egy tizenévesekből álló csapat küzd a bajnoki pontokért...- A célunk, hogy a nálunk ko­sarazó gyerekekből húsz-huszon- két éves korukra érett felnőtt já­tékosok legyenek. A bajnokság­ban való indulásunk is ezt segí­ti elő, mert a junior bajnokság már nem elég kihívás a számuk­ra. Persze, tudom, hogy a srácok­nak nem lesz egyszerű a tapasz­talt, rutinos, öreg rókák ellen ko­sarazni, de azért reménykedem, hogy nem válunk „pofozógéppé". A bajnokság október első hétvégéjén kezdődik, a Megyeri Tigrisek a Halassy Olivér Sport- központban lépnek pályára. (CG) Focimeccs és búcsú Az Újpest FC szurkolói csoportja gondolt egy meré­szet, és felvetette: rendezni kellene egy igazi búcsút, amelyet egy jó kis labdarúgó mérkőzéssel is meg lehet­ne fűszerezni. A gondolatból valóság lett, hiszen a Kecs­kemét elleni OTP Bank Liga találkozót összekötötték a Megyeri Búcsúval, amelyre szeretettel várják az érdek­lődőket. Újpest Önkormányzata, az UTE és az ÚFC is a kezdeményezés mellé állt, így biztosan sikeres rendez­vény elé néznek a kilátogató vendégek.- Nagy örömünkre, Wintermantel Zsolt elvállalta a rendezvény fővédnökségét - mondta dr. Gyarmati Esz­ter, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. - Szombaton és vasárnap egész nap programok várják az újpesti családo­kat, hiszen nem titkolt célunk, hogy a hazai mérkőzése­inkre minél több család, mama, papa, nagyszülők és gye­rekek együtt jöjjenek ki a Szusza Ferenc Stadionba. (C) — (Bővebben: ujpest.hu) JEGYEK A KECSKEMÉT ELLENI MÉRKŐZÉSRE A mérkőzésre, a kétnapos Megyeri Búcsú kere­tében, a hölgyeknek és a 18 év alatti szurkolók­nak ingyenes a belépés! Minden nap 10:00 és 18:30 óra között vásárolhatóak meg a szombati, Kecske­mét elleni bajnokira a belépőjegyek. A mérkőzés napján a kapu- és a pénztárnyitás időpontja 12:30 óra. Jegyárak: Tribün: 2500 Ft, „A" terasz: 2000 Ft, „B" terasz: 1200 Ft, „D” lelátó: 900 Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents