Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-02-02 / 4. szám

Köztér Az Ön véleménye szerint mennyire mennek jól a dolgok az országban? (%) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 ■ 1 □ 2 □ 3 □4 □ 5 □ NT ______ . . ________3.7________ 6.7 — 27.6 32,3 28,7 www.ujpestiparbeszed.hu Újpesten jó irányba mennek a dolgok Korábbi számunkban már beszámol- tunk egy 2011. november végén, de­cember elején végzett közvélemény­kutatás eredményeiről az újpestiek he­lyi kötődésével kapcsolatban. Ugyanebben a felmérésben kérdezték az újpes­tieket arról is, hogy szerintük mennyire hat az euroválság Magyarországra, milyen irányba men­nek a dolgok hazánkban, és mi a helyzet e tekin­tetben Újpesten. A válaszokból érdekes, kettős kép bontakozik ki. A kerületben élők a válság közepette az országgal kapcsolatban pesszimisták, Újpesttel kapcsolatban viszont kifejezetten optimisták. Az első ábra arról tanúskodik, hogy a kerületben élők több mint 77 százaléka érzi úgy, hogy az eu­rópai válság nagyon erősen érinti Magyarországot, több mint 51 százalék a legmagasabb értéket adta. Mindössze 4 százalék azoknak az aránya, akik sze­rint nem vagy kis mértékben hat ránk a válság. Hogy érzi, a válság mennyire érinti az országot? (%) 100 -I t ‘ 41 ““ 90 ­80 ■ 70 ■ 51.3 60 • 50 40 30 ■ 25.9 20 10 14.6 0 □1 □: s3 04 ■ 5 A második ábrán az látható, hogy az újpestiek 61 százaléka szerint eközben - vagyis az európai vál­ság viharai közepette - rosszul mennek a dolgok az országban, majdnem 29 százaléka a válaszadók­nak egyenesen úgy véli, hogy nagyon rosszul. Ösz- szesen 7,7 százalékban fordult elő pozitív vélemény e kérdésben. Az Ön véleménye szerint mennyire mennek jól a dolgok itt a IV. kerületben? (%) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 3X 8.9 37.1 35.7 03 □ 4 □ 5 □ NT INV A harmadik ábra az előző kettőhöz képest különö­sen figyelemre méltó, mert az előzőekkel éles ellentét­ben azt mutatja, hogy az itt élők a kerülettel kapcso­latban sokkal derűlátóbbak. A válság és az országos pesszimizmus ellenére az újpesti válaszadók majd­nem fele, 46 százalék (37,1+8,9) mondta, hogy Újpes­ten jó irányba mennek a dolgok. Csupán 13,5 százalék az, aki elégedetlenségének adott hangot. Vagyis Új­pesten a helyi klímát gyakorlatilag nem befolyásolja a jelenlegi általánosan pesszimista közhangulat. Mi­közben a válság Magyarországra gyakorolt hatását te­kintve az újpestiek is borúlátóak, aközben saját kerü­letüket egyfajta szigetnek érzik, ahol a helyi dolgok a rossz külső körülmények ellenére is jól mennek. Forrás: Kód Kft. (2011. december) A felmérés az önkormányzat megrendelésére ké­szült, 1000fö telefonos megkérdezésével. A mintavé­tel reprezentálja Újpest felnőtt korú lakosságát. Pályázati felhívás jjpest Önkormányzata pályázati keretek alkal- nazásával nyújt lehetőséget Újpest nyugdíjas :orú, illetve fogyatékossággal-, krónikus beteg­éggel élő lakosainak egy újabb segítő szolgálta- ás igénybevételére. Az SOS Condozóhálózat ké- zenléti és ügyeleti szolgálata nyújtotta lehetősé- ;ekre pályázni 2012. február 29-ig lehet. Az igénylőlap letölthető a www.ujpest.hu la- >on, vagy átvehető a Polgármesteri Hivatal mind­lét ügyfélszolgálati irodájában (városközpont­ján: István út 15. és Káposztásmegyeren: Hajló u. Í2-44). Benyújtási határidő: 2012. február 29. A szolgál- atásról további információ: www.sosgondozas.hu ., lívható telefonszám: 06-20-320-0030. Lassan ismét Bálint nap lesz Valentinból? Nyakunkon a Valetin- nap. Az ujpest.hu-n arról kér­deztük az olvasókat, mi a véleményük az utób­bi években divatossá vált ünnepről. Meglepő eredmény született. A válaszolók mintegy 70%-a úgy vélte, a Va- lentin-nap elsősorban a virágosok ünnepe. So­kan úgy válaszoltak, hogy megtartják ugyan a Va- lentin-napot,' de csak a párjukkal. Elenyésző volt azok száma, akik a Valentin-nap eredeti értelmé­ben, valamennyi barátjukra, hozzájuk közelállóra gondolnak ilyenkor.- Már nem a virágosok ünnepe a Valentin-nap - mondja Papp Ferencné, virágárus. - Korábban tényleg jelentős volt ilyenkor a forgalom, mára azonban alábbhagyott a lendület. Egyébként is kevesebb virágot vesznek az emberek, a Valentin- napon pedig inkább a könyv vagy más ajándék- tárgy a kurrens manapság. Még szerencse, hogy szerelmes férfi mindig akad. És nem csak Valen- tin-napon - teszi hozzá. Az ujpest.hu-n most arról kérdezzük olva­sóinkat, mi a véleményük arról a jóslatról, hogy negyedszázada nem látott havazás érke­zik. Szavazzon Ön is! □ NT ■ NV

Next

/
Thumbnails
Contents