Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-07-05 / 26. szám
Szurkoljunk együtt a lólengés világbajnokának! Halassyék nyolcvan éve nyertek olimpiai aranyérmet Újpestnek Az elsők voltak A X. nyári olimpiai játékokat nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1932. július 30. és augusztus 14. között rendezték Los Angelesben. A magyar sportolók hat arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet nyertek. Az olimpiai bajnokok között újpesti vízilabdázók, Halassy Olivér, Németh János és Barta István valamint a vívó Kabos Endre is a dobogó legfelsőbb fokára álltak. Ők voltak az Újpesti Torna Egylet első olimpiai bajnokai. Vitéz Halassy Olivér Újpesten, 1909. július 31. született és 1946. szeptember 10-én Budapesten, orosz katonák gyilkolták meg. A sportember tősgyökeres újpesti, hiszen tanulmányait az újpesti 1. számú fiú polgári iskolában végezte (a mai Tanoda téri iskola épületében). Diákkorában villamosbaleset érte, amelynek következtében bal lábát, térd alatt amputálni kellett. Az elszánt sportember az UTE vízilabdázójaként tagja volt 1931-ben a párizsi, 1934-ben a magdeburgi és 1938-ban a londoni Európa-baj- nokságot nyert vízilabda csapatnak. 1928-ban az amszterdami olimpián második, 1932-ben Los Angelesben és 1936-ban Berlinben aranyérmet kivívó vízilabda csapat tagja volt. Az UTE sportolójaként nyolcszoros úszó és 91-szeres vízilabda válogatott volt. Összesen 36 bajnoki címet nyert, és tizenkétszer javított országos csúcsot. (gergely) Közösségi alkalmazással toboroznak szurkolókat az újpesti Berki Krisztiánnak. A népszerűsítéshez az önkormányzat is csatlakozott. A lólengésben profi sportoló már Londonban várja a versenyeket. R ajongói oldal és külön alkalmazás készült Berki Krisztián számára, utóbbi viszont nem csupán egy újabb a sok közül. Aki ugyanis játszik a szurkolói applikációval nem csak lélekben erősíti Krisztiánt, hanem egyike lehet annak a három legtöbb szavazatot begyűjtő játékosnak, aki majd ünnepelhet is vele a Sportbisztró Budapestben. Emellett minden jókívánság küldője automatikusan egy letölthető háttérkép birtokosa lesz, arról már nem is beszélve, hogy részt vesz a heti nyereménysorsoláson. A fődíj: egy hosszú hétvégén át kipróbálhatod Krisztián kedvenc autóját, egy Nissan Qashqai-t! A szerencséseké lehet ezen kívül egy-egy tízezer forint értékű, két személyre szóló vacsorameghívás Krisztián kedvenc törzshelyére, a Sportbisztró Budapestbe, az Alexandra Kiadó kötetei Krisztián személyes ajánlásával valamint a Berki Krisztián szurkolói pólók. Figyelj, mert Krisztián hetente kiválasztja a számára legszimpatikusabb szurkolói üzeneteket, melyeknek beküldői azonnal plusz 10 szavazattal gazdagodnak. A lólengés kétszeres világbajnokát Újpest Ön- kormányzata is támogatja. A férfi selejtezőre július 28-án, a torna szerenkénti döntőre pedig augusztus 5-én, 14:00-16:15 óra között kerül sor. Szurkoljunk együtt Krisztiánnak a Bajnok Teraszon, a képernyő előtt és a Facebook oldalán keresztül is! M. O. A. Megkezdődött a bérletek árusítása a Szusza Ferenc Stadionban A Szusza Ferenc Stadion recepcióján akár az egész szezonra is megvásárolhatóak már a bérletek a 2012/2013-as labdarúgó bajnoki idényre. A bérletvásárlók jogosultak a Lila Club-tagságra is. Az érdeklődők minden hétköznap 10 és 19 óra között válthatják meg az őszi idényre, vagy az egész szezonra szóló bérleteket. Halassy Olivérre emléktábla és mellszobor emlékezetet Újpesten. 1989 óta viseli nevét az újpesti sportközpont. A következő tanévtől a Német Tagozatos Általános Iskola is elnevezésében őrzi a városához mindig hű, fantasztikus sportember emlékét. Az őszi idényre érvényes bérletekkel az OTP Bank Liga (NB I) mérkőzéseit lehet megtekinteni. Érdemesebb azon ban az egész szezonra szóló bérletet választani, mert az a bajnoki találkozók mellett érvényes az Újpest FC hazai kupamérkőzéseire is. A bajnoki mérkőzéseket két kategóriába - normál és kiemelt - osztották a rendezők. Kiemelt jegyárakat kell fizetni a DVSC, a DVTK, a Ferencváros, a Bp. Honvéd és a Videoton elleni hazai találkozókra, de Lila Club tagsággal ezekre a meccsekre is alapáron válthatnak jegyet a klubtagok. Az Újpest FC mérkőzéseit a 14 év alatti szurkolók diákigazolványuk, a 65 év felettiek nyugdíjasigazolványuk felmutatásával továbbra is ingyen látogathatják, (úfc.hu/gg)-r