Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-06-14 / 23. szám

Tisztább és szebb lett Újpest! A korábbi évekhez képest az újpes- tiek számára is érzékelhető, tisztább lett a kerület, az idei Újpesti Párbe­széd visszajelzései alapján is. Az Új­pesti Városgondnokság munkatársai sokat tesznek azért, hogy ez a pozitív érzés állandósuljon. Az Újpesti Városgondnokság folyamatos „jára­tot" üzemeltet az illegális hulladék összeszedésére. „A markolóval ellátott teherautó körjáratban kétna­ponta visszaér ugyanarra a helyre." - tudtuk meg Fejér Jánostól, az Újpesti Városgondnokság zöldte­rületi üzletágának vezetőjétől. Jól tudjuk, a szemét nem magától terem, hanem szorgos kezek helyezik el a városrész több pontjára." Az illegális szemetelők számonkérésére csak tettenérés esetén van lehető­sége az Újpesti Közterület-felügyeletnek. Az éj lep­le alatt lerakott kommunális hulladék - sitt, törme­lék, bontási és építőanyag - lerakói nehezen tetten érhetők, de az önkormányzat természetesen elsz^- líttatja ezt a szemetet is. Fejér János megjegyzi, létezik már hulladék turiz­mus is. A szomszédos kerületekből, településekről is hoznak át szemetet. Sajnos ezek a munkák több tíz­millió forintot vonnak el Újpest gazdálkodásából,. A zöldhulladék nem a szeméttelepre kerül, ha­nem az Újpesti Városgondnokság teherautójára szerelt aprítógépekbe, újrahasznosításra. A darálék nagy része a cserjék, sövények alá kerül vissza, meg­akadályozva a gyomosodást. A rendezett városképhez a közterületek karban­tartása is hozzátarozik. A Virágos Magyarországért mozgalomban tavaly a legszebb főutca címet kiér­demlő Újpest folyamatosan figyel a városközpont tisztaságára, de emellett a Szent István tértől távo­labb eső parkok, sétányok, járdák rendbetételére is. „Két sepregetőgép szabályos menetrend alapján dolgozik: 2-3 naponta viszont láthatjuk egy adott te­rületen. A nyár újdonsága kétségtelenül az a beüze­melés alatt lévő újabb takarítógép lesz, amely tartá­lyában 500 liter vízzel indulhat útnak. Kezelőjével lo­csolásra, pormentesítésre, fertőtlenítésre lesz képes.” - tudtuk meg az üzletág vezetőtől. Örökös Ökoiskola lett a Karinthy A környezettudatos életvitel és szemléletmód kialakítása az elsődleges cél az ökoiskolákban. Újpesten több ilyen intézmény is működik, a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskolája pedig a hétvégén átvehette az „Örökös Ökoiskola" elismerést. Az ökoiskola címet olyan intézmények érdemelhe­tik ki, ahol a működés során a lehető legnagyobb mértékig tiszteletben tartják az élővilág érdekeit, és megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni az ökoszisztémának. A KFÁMK Általános Iskola már kétszer elnyerte e megtisztelő címet, ami feltétele volt az örökös elismerés megszerzésének is. OKLEVÉL “‘rss „Az külön is megtiszteltetés az iskolánknak, hogy most először ítélték oda az örökös díjat" - mondta el Turnémé Cadó Ágnes, az iskola igazgatója. „A cél elsősorban egy környe­zettudatos szemlélet- mód kialakítása. Amíg a környezetvédelem a tan­anyagban heti egyszer je­lenik meg, nem beszél­hetünk szemléletformá­lásról. Amint a tanórá­kon túl, a gyerekek min­dennapjait, szabadidejü­ket áthatja a környezet- védelemre jellemző gon­dolkodás- és szemléletmód, akkor kezd ökoiskolává válni egy intézmény. A Karinthyban már évek óta szelektíven gyűjtik a szemetet a gyerekek, verseny formájában pedig pa­pírgyűjtést, elemgyűjtést és elektronikai hulladék- gyűjtést is rendszeresen tartanak. A környezettuda­tos gondolkodást nem csak a tantárgyakba igyekez­nek beépíteni, hanem számos szabadidős tevékeny­séget is szerveznek. A diákok már több nemzetközi versenyen sze­repeltek kimagaslóan. A legutóbbi, Karbon Detekívtek projekten való részvételt ők maguk kez­deményezték. „A feladat az iskola szén-dioxid ki­bocsátásának kiszámo­lása, vagyis az ún. kar­bon lábnyom meghatá­rozása, és lecsökkenté­se volt. Csapatunk sike­resen, 53%o-os csökker nést ért el az év közbe­ni akciókkal" - meséli dr. Kriskáné Cánóczy Anita környezetvédel­mi előadó. Szerencsé­re nagyon lelkesek, és most már ott tartunk, hogy a szüleiket is megpró­bálják ránevelni a környezettudatosságra, antosa az Emberi erőforrások minisztériuma is a vidékfejlesztési Ministerium ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA CIVILEK IS SEGÍTIK Az Újpesti Városgondnokság Kft. nagyra értéke­li, hogy munkájukban több civil szervezet is osz­tozik. A TeSzedd! országos takarítómozgalom va­lamint a Polgármesteri Hivatal által kezdeménye­zett takarítási felhívások ma már megmozgatják a lakosságot. A tiszta városrész közüggyé vált.

Next

/
Thumbnails
Contents