Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-06-07 / 22. szám
C s e r i t i Kakaózás a polgármesterrel Ötszázan már belülről is ismerik a Városházát Az ötszázadik újpesti iskolás is belépett május 29-én a Városháza kapuján, hogy részt vegyen a Kakaózás a polgármesterrel elnevezésű programon. Március 22. és május 29. között tíz turnusban ugyanis ennyi diák tett látogatást Wintermantel Zsoltnál. Az élményekben gazdag helytörténeti sétát és a polgármesterrel való találkozást minden alkalommal uzsonna követte. Az Újpesti Cseriti több mint százötven liter finom kakaóval látott vendégül, jórészt nehéz körülmények között élő gyermekeket. A záró programra a Homoktövis Általános Iskola valamint a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Általános Iskola diákjai jöttek el. Rövid közvélemény-kutatásunkra, hogy mi tetszett, egy népes csoport egybehangzó feletet adott: minden! Zsófi már konkrét dolgokat sorolt: neki a játék, vagyis a választás. Barátnőjének, Ghvendinek az épület, a díszterem és a házasságkötő terem egyaránt emlékezetes marad. Abban mindannyian egyetértettek: a kakaóért is érdemes volt eljönni. Ezen a délutánon is több mint 15 liter friss kakaó fogyott el. Parlamentbe látogattak a jótékonykodók A Parlamentbe invitálta a Polgármester a jótékonysági akciók önzetlen segítőit. A nehéz sorsú újpesti gyerekek részére szervezett megmozdulások résztvevői mellett a tanárok és a gyermekvédelmisek is csatlakoztak a kiránduló csapathoz. Újpest központjában gyülekeztek június elsején a meghívottak, Hladony Sándor önkormányzati képviselő kíséretében indultak a parlamentbe. A negyvenegy ember türelemmel kivárta a sorát, míg végre bejutottak a kilences kapun. Idegenvezető mutatta be nekik az épületet, a maketteket, a koronát. A társaság hosszasan elidőzött az ülésterem karzatán is, ahol megismerhették az országgyűlés működését, a hely szellemét. „Iskolában dolgozik az anyukám, úgyhogy nem volt nehéz elkéredzkednem" - mondta a látogatás után Major László, kisdiák. „Egyébként a Megyeri iskolából jöttem, és jól tetszik a parlament". A látogatás végén mindenki egy névre szóló oklevelet kapott emlékül. Á.T. CSERITI KÁRTYA A BAJNOK TERASZON Cseriti kártya jár minden 100 Ft feletti támogatásért a Bajnok Terasz vendéglátó egységeinél. A nehéz körülmények között élő újpesti családoknak szánt adományáért a kártyán megtippelheti, melyik csapat nyeri az EB-t. A helyesen tippelők között igazi bőrfoci kerül kisorsolásra! Gyűjtsük össze Újpest összes kupakját! Az Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidőközpont és az Újpesti Cseriti nagyszabású kupakgyűjtési akciót tart. Újpest több pontján. Az akció célja egy 600 000 forint értékű járássegítő gép beszerzése egy olyan kisfiú számára, aki születésétől fogva fizikai segítségre szorul. P. Imike, akit korábbi számunkban bemutattunk, kisagyi rendellenességgel született, édesanyja egyedül neveli. Kérünk minden újpesti polgárt, gyűjtse Imikének a PÉT palackos műanyag kupakokat. Az összegyűlt kupakok ellenértékét kizárólag a kisfiú megsegítésére fordítjuk. Ami sokaknak hulladék, az neki remény a boldogabb élethez. Az Újpesti Családi napon nem várt mennyiségű kupak gyűlt össze, amit ezúton is köszönünk az újpestieknek. Fogjunk össze ismét, segítsünk együtt, gyűjtsük össze Újpest összes kupakját! GYŰJTŐPONTOK Polgármesteri Hivatal (1041 Budapest, István út 14.) Okmányiroda (1042 Budapest, István út 15.) Káposztásmegyeri Ügyfélszolgálati Iroda (1048 Budapest, Hajló utca 42-44.) Plútó Állateledel és Horgászbolt (1048 Budapest, Csíkszentiván u. 1.) Kölyökpark (1047 Budapest, Attila u. 156-158.) Csupa Csibe Csirke Falatozó (1042 Budapest, József Attila u 82.) Újpesti Piac (1042 Budapest, Szent István tér 12.) Halassy Olivér Sportközpont (1045 Budapest, Pozsonyi u. 4/C.) Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidőközpont: (1042 Bp., István út 17-19.) Ady Endre Művelődési Központ (1043 Budapest, Tavasz u. 4) Jópofa Kofa (Zöldség-Gyümölcs, 1048 Budapest, Sárpatak u. 2.) Aki gyűjtőpontként csatlakozna, jelentkezzen a 06-70-39-707-29-es telefonszámon!