Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-06-07 / 22. szám

16.52%-16.16% fs.33%-12.61°/o-(0teo% Újpesti Párbeszéd 2012 Több mint 9000 újpesti küldte vissza a Polgármesteri Hi­vatal kérdőíveit. Az önkormányzat szándéka az volt, hogy választ kapjon arra, hogyan képzelik, milyennek látják vá­rosuk jövőjét az itt élők. Hogy mi érdekelte az újpestie­ket, arról Nagy István alpolgármestert, az Újpesti Párbe­széd feldolgozásának irányítóját kérdeztük. „Azt kívántuk megtudni, hogy az újpestiek mit szeret­nének, azaz mire helyezze a hangsúlyt a város veze­tése." - kezdett az elemzésbe Nagy István, a Párbe­széd feldolgozásának irányítója. A válaszokból kiderült, hogy az emberek véle­ménye és az önkormányzat szándéka a legtöbb kérdésben egybeesik. „A válaszok azt mutatják, hogy helyes irányba tartunk, hiszen azok a problé­mák kerültek előtérbe, amelyek megoldásán a vá­rosvezetés is dolgozik" - tette hozzá az alpolgár­mester. A kitöltött és beküldött kérdőívek magas szá­ma mindenképp azt bizonyítja, hogy az újpestie­ket érdekli lakóhelyük sorsa. „Számunkra is hasz­nos volt ez a fajta párbeszéd, hiszen ebből ismer­hetjük meg azokat a mindennapi közügyi kérése­ket, igényeket, melyek a polgárokat érdeklik, érin­tik. Mi pedig tesszük a dolgunkat, azon vagyunk, hogy ezeket megoldjuk, megvalósítsuk, és ahogy a kérdőíveket, úgy az eredményeket is természete­sen eljuttatjuk minden postaládába." 0% 10% 20% 30% 40% 50% MIRE KÖLTENÉNEK? Elsőként azt kérdeztük, mire fordítson pénzt a városunk? A legtöbben a köz- biztonság megerősítésére szavaztak, ettől nem sokkal marad el az egészségügyi alapellátás fejlesztésének kérdése. Meglepő, de a kérdőívet kitöltők a harma­dik helyen a közterületek állapotának javítását említették. Elgondolkodtató vi­szont, hogy a kulturális élet támogatására nem volt igény a válaszolók körében, a 17 lehetőség közül a 16. helyen említették. KÖZBIZTONSÁG Újpest Önkormányzata sokat tesz a közbiztonság javításáért. A hely­zet az, hogy a szabályok betartása csak fokozott rendőri jelenléttel érhető el. Hogy Újpesthez kössük az itt szolgáló rendőröket, úgy döntöttünk, hogy rend­őrszállót építünk számukra. Önkormányzatunk évente közel 20 millió forinttal támogatja a rendőrséget. Önkormányzati pénzből máshová nem vezényelhető járőrszolgálatot biztosítunk Újpest központjában. A rendőrök mobilitását eb­ben az évben két robogó megvételével segítettük. EGÉSZSÉGÜGY A szakrendelő átvétele után azonnal hozzáláttunk az épület felújításához. A belép­tető rendszer kiépítése folyamatban van. Öt­ven év használat után végre sor kerülhet az SZTK energetikai felújítására. Homlokzatszige­telés, nyílászáró csere és fűtéskorszerűsítés kez­dődik júniusban. Létrehoztuk az állandó felnőtt háziorvosi ügyeletet, így a járóképtelen, vagy lá­zas betegeknek nem kell rendelési időben a há­ziorvosukra várniuk. Mindez reményeim szerint nagyban hozzájárul az újpesti betegek komfort- érzetének javulásához, mielőbbi gyógyulásukhoz. KÖZTEREK A közterületek állapotában is láthatnak már fejlődést az itt élők, hiszen sorra újulnak meg, „virágosodnak ki" a közösségi terek. Sokan igénylik - jogosan - a Görgey Artúr utca rendbe­tételét. Újpest Önkormányzata már ebben is elő­re lépett, hiszen elkezdődött a rekonstrukció ter­vezése. 2013-14 során valósulhat meg a Fővárosi Önkormányzattal közös beruházás. Az úttestet a főváros, a járdákat Újpest újítja fel. Mire fordítson pénzt a városunk? idősek kultúra közbiztonság . közutak, járdák . zöldterületek, parkok játszóterek lakhatási lehetőségek hajléktalanok bölcsődék, óvodák, iskolák piac fejlesztése . uszoda, strand kisvállalkozások - orvosi alapellátás . gyerekes családok szociális rászorulók vállalkozók Újpest vonzása - kerékpárutak . egyéb nem tudja, nem vállaszolt

Next

/
Thumbnails
Contents