Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-05-17 / 19. szám
Kakaózás a polgármesterrel Az Újpesti Cseriti invitálásának a Megyeri Úti Általános Iskola és a Szűcs Sándor Általános Iskola diákjai is május 8-án tettek eleget. Több mint ötven gyerek lépte át a Városháza küszöbét. A hetek óta tartó programsorozat keretében Szöllősy Marianne, a helytörténeti gyűjtemény vezetője kíséri körbe a Városháza termeiben a kisiskolásokat. A Megyeri úti iskola tanulói közül többen először jártak az épületében. A diákok a házasságkötő teremben megfelelő áhítattal néztek körül és azonnal ráálltak, hogy játékból a násznép szerepét alakítsák. Majd szinte mindenki anyakönyvvezető, ifjú pár, és tanú szeretett volna lenni. A menyasszonynak kiválasztott Enikő örült a főszerepnek, bár megjegyezte, „igaziból" mást választ majd vőlegénynek. Újpest polgármestere is csatlakozott a csoporthoz, újabb játékra invitálva a vállalkozó kedvű csapatot. A gyerekek megtudhatták, hogyan választanak polgármestert, jegyzőt és alpolgármestereket. Majd Wintermantel Zsolt jelölése alapján négy látogató diák közül került ki a polgármester Kristóf, aki a pulpituson beülhetett a városvezető székébe. A jegyzőválasztás nem hozott eredményt, de az alpolgármester-választás igen. Végül egy-egy bögre tejszínhabos kakaó és a foszlós kalács várta a gyerekeket a polgármesteri tárgyalóban. „Nekem legjobban a városháza díszterme tetszett" - mondta két korty kakaó között Zsuzsi. „Én nem tudok egy dolgot megnevezni" - tette hozzá Lilla. „Minden tetszett és a kakaó is finom volt." B. K Gyűjtsük össze Újpest összes kupakját! Az Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidőközpont, és az Újpesti Cseriti nagyszabású kupakgyűjtési akciót indít, Újpest több pontján. Az akció célja egy 600.000 forint értékű járássegítő gép beszerzése egy olyan kisfiú számára, aki születésétől fogva fizikai segítségre szorul. P. Imike, akit korábbi számunkban bemutattunk, kisagyi rendellenességgel született, édesanyja egyedül neveli. Kérünk minden újpesti polgárt, gyűjtse Imikének a PÉT palackos műanyag kupakokat. Az összegyűlt kupakok ellenértékét kizáró- lag a kisfiú megsegítésére fordítjuk. Ami sokaknak hulladék, az neki remény a boldogabb élethez. A június 2-ig összegyűjtött kupakokat leadhatja az Újpesti Családi Napon (június 2. 10-22 óra. Víztorony), a Cseriti sátornál, ahol Imikével személyesen is találkozhat. Fogjunk össze ismét, segítsünk együtt, gyűjtsük össze Újpest összes kupakját! Gyűjtőpontok (június 4-től): Halassy Olivér Sportközpont (1045 Budapest, Pozsonyi u. 4/C.) Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidőközpont: (1042 Budapest, István út 17-19.) Ady Endre Művelődési Központ (1043 Budapest, Tavasz u. 4) Jópofa Kofa (1048 Budapest, Sárpatak u. 2.) Hahóóó! Fotó! A gólya útját járva számos újpesti kisbabás családhoz látogatott már el az Újpesti Babaköszöntő Megérkeztem! macija. Az önkormányzat ajándékcsomagjában csupa hasznos ajándék, body, kistakaró, hűtőmágnes oltási naptárral, mappa illetve pelenka-csomag található. A védőnők által átadott csomagot örömmel fogadják a kisgyermekes családok. Arra kérjük a büszke szülőket, nagyszülőket, fényképezzék le csemetéjüket valamely újpesti body-ban, és a képet küldjék be szerkesztőségünkbe! Örömmel tesszük közzé a kisbabákról készült fotókat - névvel ellátva - az Újpesti Naplóban, illetve a Újpest- Káposztásmegyer Facebook oldalunkon. E-mail címünk: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu Dr. Győri Andrea küldte el szerkesztőségünkbe kisfia, Vigh Balázs fényképét. Balázs 2012. január 11-én, 8 óra 4 perckor született, 55 cm-rel és 3090 grammal. Egészséget és sok alvást kívánunk!