Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-01-26 / 3. szám

Köztér Újpesti 9^ párbeszéd www.ujpestiparbeszed.hu Robogó felügyelők Az idő itt is számít Tavaly november derekán vette át az Újpesti Közterület-felügyelet azokat a robogókat, amelyek ha­tékonyabbá tették munkájukat. A tapasztalatokról kérdeztük Caramszegi Andrea osztályvezetőt. Hat darab, ötven köbcentis, Piaggio Liberty tí­pusú robogó érkezett az elmúlt év novembe­rében a közterület-felügyelet Király utcai te­lephelyére. A járművek mellé természetesen bukósisak és védőruha is járt. Ámbár időjárás­függő a bevetésük, és igazán tavasszal nő je­lentősen a kihasználtságuk, eddig is kedvező tapasztalatokat szereztek. Mint Caramszegi Andreától, az Újpesti Köz­terület-felügyelet osztályvezetőjétől megtud­tuk: különösen a lakótelepeken, a szűkebb ut­cákon, tereken hatékonyak a robogók. Lerövi­dült a reakcióidő is, vagyis a korábbiaknál sok­kal gyorsabban a helyszínre érnek a munka­társak. A leggyakoribb bejelentés a lakótele­pekről jön, ami érthető, hiszen mostanában ott próbálkoznak leggyakrabban az illegá­lis árusok, a lépcsőházakba, lakásokba csön­getnek be. Most, hogy a robogókkal gyorsan a helyszínen teremnek az egyenruhás felügye­lők, kisebb az esélyük a szabálysértőknek. Persze sok minden másra jó a kétkerekű­ek gyorsasága: a parkolási anomáliák felszá­molására, a szabályokat be nem tartó kutyá­sok figyelmeztetésére, és számos egyéb gond megoldására. Egyértelmű tehát, hogy a ro­bogók beváltották a hozzájuk fűzött remé­nyeket. - Á.T. Felismerték a komposztálás előnyeit Az újpestieket komolyan érdekli a komposztálás, hiszen az önkormány­zat segítségével életre hívott, most be­fejeződött akcióban sok polgár és la­kóközösség vett részt. Hladony Sándor városfejlesztési tanácsnok sikeresnek ítéli a kezdeményezést. A főváros által életre hívott és támogatott akcióhoz tavaly csatlakozott Újpest Önkormányzata. A közhi­edelemmel ellentétben, bizony a komposztáláshoz nem elég a szándék, a tudás - bizonyos tárgyak léte is szükséges. Ez most mind, egy helyen, az Újpesti Város- gondnokság Kft., Galopp utcai központi épületében beszerezhető volt. Az előadások is itt zajlottak, melye­ket Cellért Miklós, a Szike Környezet- és Egészségvédel­mi Egyesület elnöke tartott. Mint Földházi Júliától, a Városüzemeltetési és Kör­nyezetvédelmi Osztály zöldterületi ügyintézőjétől megtudtuk: mind egy szálig elfogytak a komposztá­láshoz rendelkezésre bocsátott edények. Élni és élni hagyni I?***«*« Szórólapokkal a kutyapiszok ellen Lapunkban már többször foglalkoztunk az ebtartás szabályaival, melyeket Új­pesten sem mindig tartanak be az állatok tulajdonosai. Visszatérő gond a pó­ráz hiánya, de legfőképp a kutyapiszkok összeszedésének elmaradása. Az Újpes­ti Párbeszédben sokan mondták el a véleményüket. Erre hívja fel a figyelmet az a szórólap is, amelyet a közterület-felügyelők a napokban kezdtek terjeszteni. Nagy türelemmel, empátiával kezelik ezt a gondot az Újpesti Közterület-felügyelet emberei, akik szép szóval próbálják rávenni az ebek gazdáit a szabályok betar­tására. Ahogy az osztályvezető Caramszegi Andrea fo- ‘ galmaz: segíteni szeretnének. Filozófiájuk: élni és élni hagyni!- Sok visszajelzés érkezik a munkánkkal kapcso­latban, és jóleső érzéssel konstatálom, hogy ezek leg­többje pozitív - mondja az osztályvezető. - Ha kell, persze büntetünk is, de soha nem feledjük: mi va­gyunk az emberekért és nem fordítva. Hogy mennyire komolyan gondolják a közterület-felügyeletnél mindezeket, arra bizonyíték az is, hogy meg­kezdték azon szórólapok terjesztését, amelyeken az alábbi szöveg olvasható: „Tisztelettel megkérem Önö­ket, hogy a gondozott és tartott eb szükségleteinek kielégítése, futtatása során. Újpest Önkormányzatának 6/2005-ös, az állatok tartásának egyes feltételeiről szóló rendeletének utasításait szíveskedjenek betartani." Azt is mérlegelik, hogy forgalomba kerüljön-e az a kutyacsont formájú műanyag tartó, amiben több tucat zacskó elfér, és amit a kutya nyakörvéhez lehet csatolni. - Á. T. Hladony Sándor városfejlesztési tanácsnok sikeres­nek, és hasznosnak tartja az önkormányzat akcióját, több előadást is végighallgatott. Mi több, példát mu­tat: maga is komposztál. Az már szinte természetes, hogy az önkormányzat cége, a városgondnokság is komposztál: a lombszívó­val felszedett, aprított leveleket, és az egyéb zöldhul- ladékot átalakítják humusszá. - Á.T. Körforgás Líraian fogalmazva: komposztálni annyi, mint ke­zet nyújtani a természetnek, visszatalálni a rég el­vesztett édenbe; összeölteni az elvágott köldök- zsinórt. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ösz- sze kellene gyűjteni a szerves zöldségeket, a leve­leket, a levágott füvet, és tömörítve érlelni. Újra felhasználható, kitűnő humusz keletkezik majd, és kezdődhet a természet körforgása.

Next

/
Thumbnails
Contents