Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-05-10 / 18. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2012. május 10. A lomkikészítés időpontjai, illetve a veszélyes hulladékok gyűjtésének helyszínei SZABÁLYTALAN A KORAI KI PAKOLÁS! A lomtalanításra kijelölt nap előtt kihordott lomok nem csak a városképet szennyezik, hanem szabálytalanok is. A Közterület- felügyelet, a Pol­gárőrség és a Rendőrség is ki­emelten figyel a lomtalanítás előtti napokon, hogy a meg­adott időpont előtt ne kerül­hessenek az utcára a kido­básra ítélt tárgyak. Figyeljünk oda közösen környezetünkre! Lomtalanítás Újpesten május 16-23. között A lomtalanítás keretében az FKF Zrt. kizárólag a kikészítésre biztosított időpontot követő napon szállítja el a háztartások­ban keletkező nagy darabos hulladékot (bútor, háztartási gép, láda, doboz, stb.). A lomtalanítási közszolgáltatás nem terjed ki a mindennapos háztartási hulladékra, építési törmelékre, szén­porra, földre, autóroncsra, gumiabroncsra, veszélyes hulladékra és a zöldhulladékra! A háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok átvételére az FKF Zrt. minden lomtalanítási körzetben egy-egy gyűjtőpontot létesít, amelynek helyszínéről a lomok kihelyezésének időpont­ját tartalmazó hírlevelelükben tájékoztatják a lakosságot. A gyűjtőpontokon az alábbi veszélyes hulladékok adhatók le: sütőolaj és göngyölegei, festékmaradék és göngyölegei, ola­jos műanyag flakon, oldószerek, hígítók, növényvédőszerek, ak­kumulátor, szárazelem, elektromos és elektronikus hulladék, gumiabroncs, szórópalack, fénycső. Kérjük, hogy a közterüle­ti rend és tisztaság megóvása érdekében kizárólag a megadott időpontban helyezzék ki a lomokat! Polgármesteri Hivatal Körzet A lomkikészítés időpontja A veszélyes hulladék, lomkikészítés utáni napon történő gyűjtésének címe 1. május 15., kedd Anonymus u. 33-49. előtt 2. május 16., szerda Szt. László tér - Klauzál u. sarok 3. május 17., csütörtök Rákospalota - Újpest vasútállomás, parkoló 4. május 20., vasárnap Baross u. végén, Ugró Gy. sornál, parkolóban 5. május 21., hétfő Fiumei út - Flottila u. sarok 6. május 22., kedd Külső Szilágyi út 44-el szemben a szelektív hulladékgyűjtő sziget mellett Drogprevenció szülőkre szabva Kifejezetten felnőtteknek szánt drogprevenciós előadássorozatot indít az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A fogyasztás veszélyeiről, kö­vetkezményeiről és a megelőzés lehetséges for­máiról szóló beszélgetések az újpesti iskolások szüleinek kérésére valósulnak meg. A Fórum februári ülésén döntött arról, hogy elő­adássorozatot indít szülőknek, érdeklődő felnőttek­nek a kábítószer fogyasztás veszélyeiről, következmé­nyeiről és a megelőzés lehetőségeiről. Az első előadás­ra április 26-án délután került sor a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központban az újpesti diákok hozzátartozóinak nagyszámú részvételével. Dr. Csorba József pszichiáter, addiktológus a Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciájának vezetője után a következő alka­lommal az előzetes egyeztetések szerint dr. Zacher Gá­bor, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője fog előadást tartani. (A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pá­lyázati támogatásának segítségével valósult meg.) Parkfelújítás a Szigeti utcában Virágos Újpest Közös összefogással fel­frissült a Szigeti utcai lakótelep parkja május első hétvégéjén. Az új­pesti Közterület-felügye­let és az Újpesti Város- gondnokság munkatár­sai, az Újpesti Bűnmeg­előzési Polgárőr Egyesü­let tagjai, a Fidelitas, az IKSZ, valamint számos környékbeli polgár és kisgyermekes család kö­zös munkájának eredmé­nyeként rendezett képet kapott a közterület. A z élhető, szép környezet mindenkinek a szívügye. „A közterületek megújítása szá­momra is fontos feladat. A városve­zetés eddig is sok játszóteret és utat újított fel" - mondta el lapunknak Ozsváth Kálmán, az akció kezdemé­nyezője. Hozzátette, hogy a választó- kerület egyéni önkormányzati képvi­selőjeként nemcsak kampányidőszak­ban kell az ásót megfogni, hanem fo­lyamatosan ott kell lenni az emberek között. Az eseményen a polgármester mellett Bartók Béla, az újpesti Fidesz frakciójának vezetője is kivette a ré­szét a munkából. Az akcióhoz a környékbeli lakosok is önkéntesen csatlakoztak. Szülők és kisgyermekek együtt segítettek a vi­rágültetésben, gereblyézésben és a pa­dok átfestésében. „Jó volt látni szombat délelőtt a park megszépülését, dicsére­tes, hogy vannak, akik szabadidejüket feláldozva a környezetükért ilyen mó­don tesznek. Köszönet nekik" - mond­ta Majoros Józsefné helyi lakos. Caramszegi Andrea, a Közterület­felügyelet vezetője elmondta: öröm­mel jöttek segíteni a parkfelújítás­ban. „Szeretnénk, ha az itt lakók érez­nék, értük dolgozunk, és minden olyan eseményen részt veszünk, ami Újpest épülését szolgálja" - tette hozzá a fel­ügyelet vezetője. Legközelebb a Tábor utcai napközis tábor padjai újulnak meg, ahol részben a hátrányos helyze­tű gyerekek töltik a nyarukat. U. N.

Next

/
Thumbnails
Contents