Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-04-12 / 14. szám

I Lila-fehér aranyérmesek V. rész A londoni nyári olimpiai játékok évében a lila-fehér egyesület aranyérmeseit mutatjuk be az olvasóink- fyperff nak. Sorozatunkban Cservényük Tiborra és fazekas ofímpf/kotrok Lászlóra emlékezünk. Cservenyák Tibor az Újpesti Dózsa vízilabdázója, 1949. augusztus 8-án született Szolnokon. Tíz éves korától a Szolnoki Dózsában, 1973-tól az Újpesti Dózsában, majd 1983-tól két évig a Volán SC-ben vízilabdázott, kapusként. 1970 és 1984 között 134- szer szerepelt a magyar válogatottban. Montreálban nyert olimpiai bajnoki aranyérmet. Sportolói pálya­futása közben, 1970-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett. Visszavonulása után, 1984-től 1990-ig a svájci Solothurn edzője, majd 1992-ig a svájci válogatott szövetségi kapitánya volt. Az alpesi országban letelepedve vegyészként dolgozik. Fazekas László labdarúgó sorozatban hétszer is bajnoki címet nyert az Újpesti Dózsa csapatával. A lila-fehér csatársor meghatározó tagjaként, a máso­dik legjobb európai gól lövőnek járó Ezüstcipőt is el­nyerte az 1979-80-as szezonban. Kilencvenkétszer húzta magára a válogatott címeres mezét. 1968- ban, Mexikóvárosban olimpiai aranyérmet nyert a nemzeti csapat tagjaként. Kétszer szerepelt világbajnokságon: 1978-ban Ar­gentínában, 1982-ben Spanyolországban. Ma Antwerpen elővárosában lakik és sporttal kapcsolatos reklámokkal foglalkozik. - Z. A. Berki elégedett Néhány héttel ezelőtt eltűnt a mo­soly Berki Krisztián arcáról. Addig tökéletesen haladt a felkészülése, jól bírta a kemény munkát, s egy kisebb megfázáson kívül elkerülték a bajok. Aztán, ahogy mondani szokás, be­durrantak a kezei, a kápát gyakorla­tilag nem is volt képes megszorítani. Sérülése ellenére idei első nemzetkö­zi versenyét sikerrel vette. A kínai vi­lágkupa viadalon legnagyobb vetély- társait is maga mögé utasítva győ­zött lólengésben.- Az első elemem, az olló-kézál- lás nagyon jól sikerült, és már akkor ereztem, min­den rendben lesz - mondta Berki. Hogy mit ér­zett, amikor a kínai akko­rát hibázott, hogy le is esett a lóról, el lehet képzelni...- Elégedett vagyok, mert az elhú­zódó sérülés miatt nem tudtam, mi­kor jövök ki a mélypontról. A győze­lem most újabb erőt adott, és len­dületben tart majd a májusi Euró- pa-bajnokságig - örült a siker után Berki. NS/G Zorán Szpisljak már nem ül a kispadon Zorán Szpisljak és az Újpest FC Kft. vezetősége, mai, szerdai egyeztetéseik alapján úgy döntöttek, hogy kö­zös megegyezéssel felbontják a köztük köttetett szer­ződést. A vezetőedzői feladatokat ideiglenesen a pá­lyaedző, Marc Leliévre látja el, amíg Újpest FC Kft. ve­zetősége - figyelembe véve a klubvezetés hosszú távú terveit - nem találja meg a vezetőedzői poszt betölté­sére a legalkalmasabb szakembert - áll a közleményben. A felnőttek között is kapitány A magyar felnőtt női jégkorong válo­gatott a szlovéniai Mariborban meg­rendezett világbajnokságon ezüstér­mes lett. Az egyetlen vereséget a kore­ai válogatottól szenvedték el a lányok. (4-5). A csapat egyik legjobbja és egy­ben a kapitánya, Kiss-Simon Franciska, az újpesti Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium tizedik osztá­lyos tanulója volt. Ráadásul Francit a horvátok elleni mérkőzés legjobb játé­kosának választották. A beszámolók szerint, nem soká­ig reménykedhetett a magyar csapat abban, hogy Ausztrália válogatottja, az utolsó mérkőzésen kikaparja a to­vábbjutást érő gesztenyét a magyar csapat számára. Mindössze tizenkét perc volt az élet, akkor alakult előbb 2-0-ra, majd 3-0-ra az állás Észak-Ko- rea javára. A vége sima hét-nulla lett. Az ázsiaiak ezzel visszajutottak oda, ahová valók, egy csoporttal feljebb, mert senki se feledje el, ők tavaly nem estek ki, mindössze pénzügyi gondok miatt nem utaztak el a világbajnok­ságra. A büntetésük visszaminősítés volt, egy osztállyal lejjebb indulhat­tak az idei vébén. A magyar női válo­gatottat természetesen dicséret ille­ti, ugyanis egy helyet előlépett a leg­utóbbi idényhez képest. - G. G. Újpest Önkormányzata sportnapra és főzőversenyre hív minden kedves érdeklődőt! Sportbemutatók (UTE torna, cselgáncs, birkózás, vívás, Diaboió SE, Sportnavigátor Kft.) kicsiknek, nagyoknál Labdarúgás Parkröplabda Floorball Gyorstollaslabda Pontgyűjtő­verseny Egész napos gyereksarok! Helyszín: Újpest, Tábor u. 24. (Az Önkormányzat Ifjúsági Sporttelepe) Időpont: 2012. április 21. (szombat), 9-17 óráig. Előzetes jelentkezés szükséges: személyesen (Polgármesteri Hivatal, Gyermek, Ifjúsági és Sport Osztály 34., 35., 37.,) vagy a 231 -3101/116-os telefonszámon! Jelentkezési határidő: 2012. április 13. Főzőverseny! (A létszám betelt) A program fó'védnöke: ■ Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere

Next

/
Thumbnails
Contents