Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-03-15 / 10. szám

Újpesti Párbeszéd Folyamatos párbeszédben Jó Újpesten élni! Egy évvel ezelőtt több mint hétezer újpesti mondott véle- ményt az Újpesti Párbeszédben többek között arról, mit hiányolnak Újpesten, mi az, amire nagy szükség lenne? A kérdőív tapasztalatai beépültek a „Hajrá Újpest!" városfej­lesztési programba, számos észrevétel pedig azóta meg is valósult. Hárman most arról beszéltek az Újpesti Napló­nak, éreznek-e változást a tavaly papírra vetett vélemé­nyek, az Újpesti Párbeszéd megindulása óta? MAGYAR RÓ­BERT: - Egyálta­lán nem mind­egy, milyen kör­nyezetben élünk, hiszen ez kihat a közérzetünkre. Éppen ezért fejtet­tem ki véleményemet tavaly az Új­pesti Párbeszéd kapcsán, amikor az uszodát hiányoltam, aminek racio­nális okai mellett, érzelmiek is van­nak, lévén, hogy a régi gyógyfürdő közelében lakom. Ezt már aligha si­kerül életre kelteni, örülök viszont a Káposztásmegyeren épülő uszo­dának, mert fontos a sport, a fia­talok úszásoktatása. Hiányoltam a parkok, játszóterek felújítását, sze­rencsére egy év alatt ebben is nagy előrelépés történt. Olvasom, látom, hogy az utcák felújítása terén is tör­tént változás. Szépen halad a prog­ram. Ami a Városgondnokságot il­leti: elégedett vagyok a munkájuk­kal. Sokszor sétálgatok a gyerekkel a Király utcában és azt látom, hogy állandóan csinosítják a virágágyáso­kat, ökoparkot is kialakított az ön- kormányzat. Végre a Görgey utca katasztrofális állapota is megszűnik, de lenne még tippem. KOCSOV AND­REA:- Megmon­dom őszintén, én az Árpád úti uszoda felújítása mellett kardos­kodtam mindig, az általam kitöltött kérdőíven is ez szerepelt első helyen. Már látom, ebből nem lesz semmi, mivel horribilis összegbe kerülne a re­noválás, ki is írták rá, hogy eladó. Ilyen körülmények között különös jelentő­sége van az épülő káposztásmegyeri Újpesti ^ párbeszéd Idén is szóljon hozzá Újpest jövőjéhez! Érkeznek a kérdőívek a háztartásokba.Töltse ki Ön is, vonja be családját, barátait a véleményal­kotásba! Újpesti Párbeszéd címmel immár máso­dik alkalommal gyűjti össze a Polgármesteri Hi­vatal a városrészben élők véleményét, gondolata­it a fejlődést meghatározó kérdésekben. 2012-ben minden háztartás két példányt kap a kérdőívből, de tetszőleges mennyiségben fénymásolhatók is a nyomtatvány lapjai. A visszaküldés díjmentes. A kérdőív letölthető az önkormányzat honlapjá­ról: www.ujpestiparbeszed.hu , illetve kitölthető online, az internetes felületen is. Egy évvel ezelőtt kérte először a városvezetés, hogy az Újpesti Párbeszéd kérdőív segítségével az újpestiek több témában mondjanak véleményt, te­gyenek javaslatot. A kezdeményezés hagyományt teremtett, hétezren szóltak hozzá Újpest jövőjéhez, bizonyítva, hogy erős közösség az újpesti, sokan éreznek felelősséget a közös ügyek iránt. TEGYEN ÖN IS JAVASLATOT! Az idei kérdőíven a városvezetés arra kér választ, mire fordítson pénzt városunk, mit tart a megkér­dezett és családja az önkormányzat legfontosabb feladatának? Sokakat érintő kérdés: legyen-e új strandja Újpestnek? Miként vélekednek a fizetős parkolásról. Újabb kérdésként a piac használatá­ról, illetve az ebadó lehetséges kivetéséről mond­hatják el a megkérdezettek a gondolataikat. Az új­pestiek javaslatot tehetnek arra is, milyen jelmon­data legyen Újpestnek, továbbá a „Találkozzunk Az első naptól a gyermekekért Amióta Újpest Önkormányzata a Görgey úti Szakorvosi rendelőintézet tulajdo­nosa, a felújítás mellett előtérbe kerültek az orvos szakmai kérdések is. Sorozatun­kat a Gyermekszakrendelőben, a pszichiátrián folytatjuk. A Gyermekszakrendelő fennállása óta, a komp­lex ellátás részeként, gyermekpszichiátria is működik Újpesten. A pszichiátrián nem csak a IV, de a XV. kerületi gyerekeket is fogadják, és sokan jönnek Pest megye különböző településeiről is.- Soha nem kellett még senkit elküldeni azért, mert például Győrben lakik, őt is fogadni tudjuk - meséli dr. Kovács Alice gyermekpszichiáter. A rendelésen minden gyermeket ellátnak, akit hozzájuk irányítanak, a hét bármely napján, délelőtt és délután egyaránt. Az újpesti rendelésen előforduló leggyakoribb prob­lémák kicsi gyerekeknél a fejlődési elmaradás, a be­szédfejlődés és egyéb funkciók megkésése. A későb­bi korban a gyermekeknél a magatartászavarok, a szo­rongás jelenik meg, és a mai világban nagyobb szám­ban fordulnak elő a kényszeres betegségek, a hangú-

Next

/
Thumbnails
Contents