Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-03-08 / 9. szám
Múltidéző facebook i eó- rn^ó/ v. rész Új sorozatot indított szerkesztőségünk, melyben egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. Szent István tér, a Templom utca felől fotózva A villamost már hiába keressük a Szent István tér ezen szegletében, a piac és a környező üzletek, intézmények azonban ma is működnek. A lombos fák jórészt meghaltak, de gondoskodtak a pótlásukról, ha nem is ugyanott, ahol korábban álltak. A miliő maradt, ám a forgalom alaposan megduzzadt. A vásárcsarnok 1972-ben épült épületei közül a Városháza felőli első blokkot (a régi hentesüzlettel) a Szent István tér átépítése során lebontották, parkoló lett belőle. A második épületre került a mai bejáratot jelző felirat. Az akkori épület egy része a 8-as villamos végállomásaként funkcionált, a járművek innen indultak vissza a körforgalomként megoldott útra, melynek másik végpontja a Megyeri út volt. Az indítófülkét a 70-es évek végén kicserélték, aztán 2009-ben az újabbat is elbontották. Utóbb ruhaüzlet működött az egykor villamosvezetők számára fenntartott helyiségben. A fotó 1976-77 táján készülhetett. Az előtérben egy 2000-es sorozatú, nyitott peronos ikerkocsi áll. A 8-as vonalán 1976 körül váltották fel favázas társaikat ezek a már acélvázas kocsiszekrénnyel szerelt villamosok. 1980 őszéig szolgáltak ezen a vonalon, a sorozat utolsó példányai 1984 augusztus végén vonultak lángvágó alá, a szintén újpesti 10A vonalról. A 8-as 1980 december 31- én szűnt meg, szerepét másnap a frissen indított 147-es busz vette át. - Á.T. A rovat tanácsadó-szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténész. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Költözés előtt a zeneiskola Az önkormányzat szándéka szerint nagy változások előtt áll az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola, ugyanis a patinás, ám elhasználódott Szent István téri épületből, a tanárokat és növendékeiket a közeli Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidő- központba kívánja átköltöztetni. Készülnek a tervek. A nagy múltú intézmény több mint százéves története összefonódott Újpesttel és magával a Szent István téri épülettel. Rengeteg tehetséges növendék tanult itt, sokan közülük országos hírnévre tettek szert. Jelenleg is magas színvonalú képzés zajlik a zeneiskolában, még ha a körülmények nem is a legideálisabbak, hiszen a tagoltság néha hátrány, nincs megfelelő méretű fellépő terem, színpad és az épületre ráférne egy alapos felújítás is. Többek között ezeket is mérlegelte az önkormányzat Közművelődési és Oktatási Bizottsága, amikor a költözés mellé állt. Az Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidőközpont felső szintjei, az átalakítások után, alkalmasak lesznek a zeneiskola befogadására.- Úgy tűnik, az új épületben picit kisebb lesz a terünk, de előnyt jelenthet, hogy egy helyen, zárt térben dolgozhatunk - mondja Sillye Gergely, az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola igazgatója. - Az sem mellékes, hogy a szabadidőközpontban, a földszinten található egy közel háromszáz férőhelyes színházterem, komoly színpaddal, így megoldódnának a fellépési gondjaink. Itt az összes tantermünk az udvarra vagy a folyosóra nyílik, ami nem éppen ideális. Azt se feledjük, hogy több mint száz éves épületről van szó, a toldozgatás-foldozgatás már nem segít, a komoly átépítés, az udvar átriumos lefedése, nagyon jelentős ősz- szegbe kerülne. Tagadhatatlan, nehéz a váltás, mert érzelmileg erősen kötődünk az épülethez. Mégis, amennyiben az ígéretek teljesülnek, részünkről támogatható a váltás. Készek vagyunk bizonyos kompromisszumokra, de van, amihez ragaszkodunk. A végleges tervek elkészülte után, kezdődhet az engedélyeztetés, a kivitelezés, és legvégül a költözés. - Á. T.