Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-03-08 / 9. szám
u Köztér Képünkön: (jobbról) a leköszönő dr. Vitáris Edit, Wintermantel Zsolt, dr. Tahon Róbert, a Polgármes téri Hivatal kinevezett jegyzője, valamint Nagy István alpolgármester az apparátusi értekezleten. A Polgármesteri Hivatal jegyzője: dr. Tahon Róbert Jegyzői beiktatás A Polgármesteri Hivatal dolgozói jelenlétében iktatták be március elsején hivatalába dr. Tahon Róbertét, az újpesti Polgármesteri Hivatal új jegyzőjét. Tahon Róbert a hivatal aljegyzőjeként dolgozott korábban, és dr. Vitáris Edit címzetes főjegyzőtől, - aki 1990 óta töltötte be a tisztet - vette át a stafétát. Politika és erkölcs jól megfér egymás mellett Gróf Esterházy Jánosra emlékeztek Születésének száztizenegyedik, halálának ötvenötödik évfordulója közeledtével emlékeztek meg gróf Esterházy Jánosról Újpesten, március 1-jén. Különös aktualitást adott az eseménynek, hogy a városrészben tér és emléktábla őrzi a felvidéki mártír politikus nevét. A Gróf Esterházy János téren, a kőtömbbe ágyazott emléktáblánál koszorút helyezett el Wintermantel Zsolt, Csáky Pál közíró, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának korábbi elnöke. Koszorúzott továbbá az Esterházy János Társulás nevében Peczár Károly elnök, a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke, Karaffa Attila, és az Esterházy Emlékbizottság képviseletében Martényi Árpád. Újpest Ön- kormányzata nevében dr. Tahon Róbert jegyző valamint Cserna Sándor közbiztonsági referens, több közéleti személyiség - köztük Nagy István és dr. Hollósi Antal is - lerótta kegyeletét. Ezt követően az Ady Endre Művelődési Központban folytatódott gróf Esterházy János méltatása. A jelenlévők dísz- bemutatón láthatták az „Az üldözöttek védelmében" című filmet. A zsúfolásig megtelt művelődési központban dr. Hollósi Antal szólt a megjelentekhez. A honatya hangsúlyozta: gróf Esterházy Jánost szívébe fogadta a város, a Fidesz-frakció kezdeményezésére teret neveztek el róla. Budapesten elsőként Újpesten. Vörös Attila rimaszombati rendező-szerkesztő az „Az üldözöttek védelmében" című dokumentum-gyűjteménye rengeteg fontos adalékkal szolgál gróf Esterházy János emberi és politikusi nagyságának megértéséhez. Megrázó művet láthatott a közönség. A megemlékezés Csáky Pál előadásával folytatódott. A politikus, közíró alapos ismerője gróf Esterházy János életének, így sok, eddig még nem sok helyen publikált információval is szolgált. Csáky Pál azzal zárta mondandóját: gróf Esterházy János élete bizonyíték arra, hogy politika és erkölcs jól megfér egymás mellett. (Bővebben: ujpest.hu) - Á. T. Köztisztviselő a topon Bensőséges ünnepség keretében adták át február 29-én, az újpesti Városházán, a Kriszt Lajos Emlékére Alapítvány díját. A kuratórium döntése alapján Tóth Ferencné, az Építés- igazgatási Osztály munkatársa, az építésügyi hatósági ügyintézője érdemelte ki az „Év köztisztviselője" elismerést. Dr. Vitális Edit jegyző méltatta az ünnepségen Tóth Ferencné érdemeit, aki huszonöt éve, nagy empátiával, hozzáértéssel végzi munkáját. Dr. Kapolyi László akadémikus, Újpest Díszpolgára, a díj alapítója kiemelte: a köztisztviselői pályán is fontos az empátia, amivel az új kitüntetett bőséggel rendelkezik. Tóth Ferencné meghatottan köszönte meg az elismerő szavakat és a díjat. Lapunknak elmondta: az elmúlt huszonöt év alatt csak tette a dolgát, amit megkönnyített, hogy nagyon szereti a munkáját, és hogy emberekkel foglalkozhat. Álmában sem gondolt arra, hogy kitüntetés jár érte, ami azért tagadhatatlanul jólesett neki. (Bővebben: ujpest.hu) - Á. T.