Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-12-08 / 44. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM, 2011. december 8. Az utalvány jól jött karácsony előtt Támogatás nehéz sorsúaknak December 6-án reggel sorok kígyóztak a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya előtt, ugyanis ekkor kezdődött az ajándékutalványok osztása, melynek köszönhetően háromezer nehéz sorsú embernek lesz szebb karácsonya. Noha kedden 9 órakor kezdődött hivatalosan az utalványok átadása, már másfél órával korábban elkezdtek gyülekezni az emberek az épület előtt. Mint Somogyi Évától, a Szociális Osztály főosztályvezetőjétől megtudtuk: a támogatottakat egyik fele most, kedden, a többiek december 8-án juthatnak hozzá az utalványokhoz. A helyszínen megjelent Wintermantel Zsolt is, aki hosszú idő után látogatott el az intézménybe. A polgármester elbeszélgetett az emberekkel, ahogy Nagy István népjóléti alpolgármester is. Nyolc ablaknál osztották az utalványokat az osztály munkatársai. A távozók azt mondták: jól jött a segítség, hiszen minden forintra égetően szükségük van. Kép és szöveg: Ádám T. KINEK JÁR Átmeneti segélyben részesülő személyek ünnepekhez kapcsolódó támogatásként egyszeri kiegészítő, pénzben vagy természetben nyújtott segélyben részesíthetők. A Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 15 millió forintban határozta meg a támogatás mértékét. Elsősorban az átmeneti segélyben részesült, több gyermekes családok, egyedül álló, alacsony jövedelmű, nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapják, összesen 2 940-en. A korábbi években többnyire csomagot kaptak az újpestiek, most utalványt osztottak a rászorulóknak. Megszigorítják az ellenőrzéseket a piacnál Fél éve új forgalmi rend lépett életbe az újpesti piac környékén, amelyet kedvezően fogadtak a közlekedők. Most, a karácsony közeledtével, a vásár idején, a megnövekedett forgalom magával hozott egy kellemetlen jelenséget: egyre többen szabálytalankodnak. A piac működéséhez szükséges rakodási területeket a csarnokok mögötti útszakaszokon jelölték ki, míg a vásárlók részére a parkolást a központi parkolóban biztosítják, amely egy óra (ha az autós számlával igazolja az aznapi piaci vásárlást, akkor 2 óra) időtartamig ingyenes. A legfontosabb változások egyike, hogy a Nagycsarnok és a Virágpiac mögötti útszakaszon, valamint a Kiscsarnok mellett a Károlyi István utcában, rakodási övezet jött létre. Ezeken a szakaszokon végig jelzőtáblák mutatják, hogy itt csak teherautók várakozhatnak, kizárólag rakodási céllal. A érvénybe lépett szabály szerint itt vásárlók nem parkolhatnak. A forgalmi rend változás kedvező fogadtatásra talált a lakosság körében, jobb lett a piac megközelítése, könnyebbé vált az árufeltöltés, és számtalan egyéb előny származott az átszabásból. A legtöbben alkalmazkodtak az új rendhez, persze akadtak és akadnak szabálysértők, őket a közterület-felügyelők figyelmeztették, csak végső esetben büntették. A humánus bánásmód alkalmazását kérte a polgármester is. így működött ez mostanáig, azonban egyre több bejelentés érkezik a közterület-felügyelőkhöz, ami arra készteti őket, hogy megszigorítsák az ellenőrzéseket. Egyúttal mindenkit arra kérnek, hogy a rend és a piac zavartalan működése érdekében tartsák be a szabályokat. - Á. T. Köztér Két posta is kinyit szombatonként Két újpesti posta—---------—------------------ hivatal változtatÚjpesti ^ Párbeszéd ta nyitva tartási ide- •**■»•■»*»»•«»*»• jét Újpesten az önkormányzat kérésére és közbenjárására. Az Újpesti Párbeszédben nagyon sokan jelezték, lakóhelyük közelében működő postahivatalok szombatonként zárva vannak, küldeményeiket a hétköznapokon nem tudják minden esetben 19 óráig, a posta nyitva tartási idejéig átvenni. Újpest Önkormányzata felkarolta az Újpesti Párbeszédben jelzett kérést és a szombati nyitva tartást szorgalmazó javaslattal kereste meg a Magyar Posta Központi Területi Igazgatóságát. A minap kedvező válasz érkezett: Újpest 5-ös posta (Árpád út 112.) szombatonként 8-12 óráig, az Újpest 6-os posta (Galopp u. 8.) 8-11 óráig tart nyitva. Ezáltal a lakók a postai szolgáltatásokat rugalmasabban tudják igénybe venni. Posta így bánunk az állatokkal A humánum, az állatok szeretete szőtte át azt az előadást, amelyre november 2-án pénteken este került sor, az Újpesti Polgár Centrumban. Az Újpesti Közművelődési Kör vendége ezúttal dr. Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója, az országosan ismert Újpestért-díjas állatvédő volt, aki színes történetekkel mutatta be, miként bánik az ember az állatokkal. A vendéglátó Dr. Kőrös András, Újpest díszpolgára, a bevezetőt Jozefka Antal Újpestért-díjas festőművész mondta, aki átnyújtott egy saját illusztrálással megjelent Madách-albumot az előadónak. A kör tagjai megnézték azt a rögtönzött kiállítást, amely dr. Király Péter festményeiből, fotóiból nyílt, (részletes tudósítás: www.ujpest.hu ) Kép és szöveg: Ádám T.