Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-12-01 / 43. szám
Köztér A Clarisse alapítvány megkezdi működését Tehetséges diákokat támogatnak Fericsán Kálmán nyugalmazott testnevelő tanár, Kiss Ramóna színművész, valamint Bartók. Béla újpesti önkormányzati képviselő alkotják a Clarisse Újpest Gyermekeiért Alapítvány kuratóriumát, amelyhez háromtagú ellenőrző bizottság társul. A hátrányos helyzetű, tehetséges újpesti gyermekek felkarolását célzó alapítvány létrejötte dr. Derce Tamás nevéhez fűződik. Újpest rendszerváltás utáni, húsz éven át hivatalban lévő korábbi polgármestere a képviselő-testület által alapított Semsey Aladár életműdíjért járó havi pénzösszegből hozta létre az alapítványt.- Mi az alapítvány célja, miként látnak munkához? - kérdeztük Fericsán Kálmántól.- Az alapítvány célja a kezdetektől változatlan: a hátrányos helyzetű, 18 év alatti újpesti fiatalokat anyagilag támogatja, legyenek a tanulásban, a művészetekben, sportban, a közösségi munkában kiváló eredményeket elérők.- Ez kimondottan Önnek való feladat, hiszen edzőként és tanárként egyaránt a tehetséges fiatalok segítésére tette fel az életét.- Megtisztelő volt a felkérés, nekem való feladatnak érzem. A kimagasló tehetségű fiatal is elkallódik, ha nem látja meg benne valaki a tehetséget. Kell a pedagógus, az edző, a szakember szeme, majd a segítsége. Ez igaz a sportban, a tanulásban, a művészetek megannyi ágában kiemelkedő tehetségekre. Ifjúsági és utánpótlás kosárlabdacsapat trénereként, az UTE labdarúgó utánpótláscsapatának egykori edzőjeként ebben tapasztalatot szereztem, megismertem a csapatjáték örömét. Ma már kiko- póban van a régi fogalom, a tehetséggondozás. Pedig erről szól a történet: a tanulás, a taníttatás nincs ingyen. Nagyon sok családnak megélhetési gondjai vannak. Lehet, hogy egy sportreménységnek megfelelő táplálkozásra, egy kiváló szavaiénak éppen egy öltönyre lesz szüksége.- Milyen anyagi forrásokra támaszkodhat az alapítvány?- A pénztőke gyűjtésének időszakát éljük. Az alapítvány havi, rendszeresen érkező bevételét jelenleg Derce Tamás életműdíjának összege jelenti. Több szervezet, magánszemély jelezte, támogatják ők is terveinket. Az újpestiek önzetlenek, de kérjük is erre őket, gyarapítsák a számlát, terveink között szerepel, hogy a díjátadó gálát nyilvánossá tesszük, bevételével az alapítvány számláját növeljük. Kiss Ramóna arcát az egész ország ismeri, ám azt kevesen tudják róla, hogy Újpesten is otthonosan mozog. A színésznő rendszeresen jótékonykodik, most nehéz sorsú újpesti fiataloknak ajánlja fel a segítségét.- Ramóna, hogy kerültél kapcsolatba a Clarisse alapítvánnyal, hogyan kötődsz Újpesthez?- Az elmúlt években rengeteget jártam Újpesten, a volt párom az Újpest játékosa volt. Alkalmam nyílt megismerni, megszeretni ezt a városrészt, így amikor megkerestek a feladattal, hogy vállaljam az alapítványban a kuratóriumi tagságot, azonnal igent mondtam.- A jótékonyság a gyerekek támogatása mennyire hangsúlyos az életedben?- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hosszú évek munkájával megszerzett ismertségemet jó célokra használhatom. Nagyon szeretem a gyerekeket, így szívesen adom az arcomat egy olyan ügyhöz, amellyel nehéz sorsú fiatalokon segíthetek. Többször léptem már fel korábban is olyan rendezvényeken, amelyeknek a bevételét jótékonysági célra ajánlották fel, szívesen Vállalom az ilyen felkéréseket. A javarészt újpesti színészekből verbuválódott Jelen Teátrum tagjaként többször játszottam olyan gyermekszínházi előadásban, amelynek bevételét nemes célra ajánlották fel. Még emlékszem rá, hogy amikor elindult a pályám, és fiatalon felkerültem vidékről Budapestre, egyedül kellett megküzde- nem az új feladatokkal, a nagyvárossal. Ha erre visszagondolok, el sem tudok képzelni jobb feladatot, mint hogy ennek az alapítványnak a kuratóriumi tagjaként szárnyaim alá vehessem a tehetségeket! Clarisse niopttváng Új orgonára gyűjtenek A közösség ereje korábban is csodát tett a Szent József plébánia templomban. A Nap utcai plébániatemplom közel nyolcvan évvel ezelőtt azért kapta Jézus nevelőapja, Szent József emlékére a nevét, mert felépítésében, továbbá a belső tér kialakításában sokan vállaltak önzetlenül munkát. Ennél is többen ajánlottak fel pénzadományt. E Napjainkban régi szépségében tárul elénk Újpest egyik legkisebb temploma. Molnár István plébános atya azt mondja, most már csak egyetlen dologra,' egy digitális orgonára vágynak.- Régóta tapasztaljuk, hogy a templom 1982-ben épült orgonája folyamatosan javításra szorul. Csak viszi a pénzt. - mondja Molnár István plébános. Ezért jutottunk arra az elgondolásra, hogy az önkormányzattól érkező jelentős támogatás összegét kipótolva, új hangszert vásárolnánk.- Miként teremtenék elő az anyagiakat?- A rendelkezésünkre álló összeget saját erőnkből növelnénk. Kiderült az is: mellénk állnak jóindulatú, segítőkész újpestiek. A közösség ereje nyolc évtizede már csodát tett: felépült és berendezést kapott a templom; Később közösségi teremmel bővült az épület. Templomunk életét ma is egy összetartó közösség formálja. Óriási erőt jelent.- Milyen hangszert szeretnének?- A realitás talaján maradtunk. Nem építünk orgonát, ahhoz kevés