Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-10-20 / 37. szám

Köztér A biciklisekre és a vak emberekre is figyeltek Európai színvonalú lett a Fóti út A múlt héten befejeződött felújítás eredményeként biz­tonságosan lehet közlekedni a Fóti úton autóval, kerék­párral és gyalogosan egyaránt. Ezt Halász Ferenc, a Ma­gyar Kerékpárosklub Észak-Pesti Szervezetének tagja je­lentette ki az Újpesti Naplónak. Ráadásul az új kerékpár­sáv szinte ingyen volt. E légedettek az újpesti biciklisták a frissen öntött, új Fóti úttal. A Szilágyi úttól a most felújított Fóti úton keresztül kis híján a Váci útig el tudnak kerekezni kerékpársáv­ban, már csak néhány helyen hiányzik a felfestés. A Fóti út mindkét oldalán kerékpársávot alakítottak ki a Megye­ri út és a Szilágyi út közötti két kilo­méteres szakaszon.- Mindenkinek meg lett a helye az úton, el lehet férni egymás mel­lett, látjuk egymást, így biztonságo­san tudunk közlekedni, még ha eset­leg első látásra nem is így tűnik. A Magyar Kerékpárosklub ezért java­solta ezt a megoldást a járdán kiala­kított kerékpárúttal szemben. Rá­adásul ez egy nagyon olcsó módszer, hiszen csak másképpen kellett felfes­teni az útburkolati jeleket - mond­ta el az Újpesti Naplónak Halász Fe­renc, az MK Észak- Pesti Szervezeté­nek tagja. Vakvezető sáv a járdákon A felújított Fóti úti járdán vezető sávot is kialakítottak, amelynek segítsé­gével a vak emberek biztonságosan tudnak áthaladni a kereszteződéseken.- A lesüllyesztett járdaszélek megkönnyítik a mozgássérültek haladását, de veszélyesek a vak embereknek, akik ezekről akadálytalanul kiléphetnek az út­testre. Ezek a járda szélén elhelyezett diagonálisan pöttyös, fehér kockák vi­szont figyelmeztetik a vak embereket, hogy vége van a gyalogos területnek. Budapesten összesen negyvenezer vak ember él, a legtöbben Zuglóban és a XIII. kerületben laknak, de Újpesten is sokan hasznát veszik majd a vezető sávnak - mondta el az Újpesti Naplónak Kroll Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érdekvédelmi vezetője. - T. T. Felszentelték a templomot Éppen tíz éve volt az első kapavágás a Káposz­tás-megyeri Református Cyülekezetekezet templomának építésénél a Bőröndös utcában, amelyet október 15-én délután a felszenteltek. Egész szombat e jeles esemény jegyében zaj­lott a templomban és a körülötte-lévő parkban. Délelőtt a gyerekeké volt a főszerep: bábszínhá­zát nézhettek, arcfestésen vehettek részt. Pontban délután három órakor megszólalt a harangszó, és a zsúfolásig megtelt, téglából és fából felhúzott, gyönyörű templomban fel­csendült a gyerekek éneke, majd Zámbó And­rás, a káposztásmegyeri gyülekezet lelkipász­tora köszöntötte a megjelenteket. Egymást követték a köszöntők, a zsoltárok és az imák. Szólt a zene, zengett az ének. Igét hirdetett Peterdi Dániel, a Dunamelléki Református Egy­házkerület főjegyzője.- Most egyfajta kiteljesedés részesei va­gyunk, merthogy a város által adott földön, a gyülekezet ezzel a gyönyörű épülettel ajándé­kozott meg mindnyájunkat. Újpest büszke vá­rosa és erős közössége gazdagodott, és ez na­gyon jó üzenet a jövőnek - mondta köszöntő­jében Wintermantel Zsolt Az istentisztelet végén Peterdi Dániel főjegy­ző mondott áldást, majd felszentelte a templo­mot. - Á. T. László Máriát köszöntötte a polgármester Ördög bújt a vonóba Még a széksorok mellett is álltak, az újpesti Ady Endre Művelődési Köz­pont nagytermében, azon az idősebb korosztálynak szóló nótaesten, amelyre az ország számos telepü­léséről érkeztek vendégek és előadók. László Mária főszervező, nótaszerző, műsorveze­tő elmondta: az elmúlt tizenegy év alatt szép hagyo­mánnyá érlelődött, hogy októberben, az idősebb korosztálynak csendülnek fel a nóták. Ezt követően Wintermantel Zsolt lépett a mikrofonhoz.- Nagy örömmel jöttem ide, mivel eddig csak jó hírét hallottam ennek a rendezvénynek - mondta a polgármester. - A másik ok, amiért itt vagyok: az ön- kormányzat Újpestért-díjban részesítette László Mári­át, azért a sokéves, áldozatos munkáért, amelyet Új­pest kulturális, közösségi életében végzett. Bár koráb­ban volt egy bensőséges ünnepség a városházán, ahol a díjat átvehette, ám nincs annál szebb és jobb dolog, mint saját közönsége előtt köszönteni a díjazottat - közölte a polgármester, majd egy hatalmas virágcso­korral lepte meg László Máriát. - Á. T.

Next

/
Thumbnails
Contents