Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-07-07 / 25. szám
További képek az interneten: újpest.kaposztasmegyer facebook A kóstolók szerint az Andretti Cukrászdában készítik a legjobb fagyit A legfinomabb nyalánkságok Az Újpesti Sajtó Kft. néhány hete hirdette meg az I. Újpesti Fagyiversenyt. Arra voltunk kíváncsiak, a számtalan jobbnál-jobb újpesti fagyizó közül melyikben készítik a legfinomabb jeges nyalánkságot. A zsűri az Andretti Cukrászdát találta a legjobbnak. A felhívásra hét cukrászda nevezett. Az egyetlen kitétel annyi volt, hogy a fagylaltot hagyományos módszerrel kell elkészíteni. A vetélkedés annyira demokratikus volt, hogy még a zsűri is laikusokból állt. Az ítészeket ugyanis az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalon toboroztuk. FAGYIRA ÉHESEN Rengeteg lelkes jelentkező akadt. A zsűrijelölteknek azzal kellett meggyőz ni a szervezőket, hogy megosztanak velünk valamilyen humoros történetet, anekdotát, amelynek középpontjában értelemszerűen a fagyi áll. Összesen 11 jelentkező ugrotta meg ezt az akadályt. Az elbírálás sem szakmai alapon folyt, hiszen akkor rengeteg feltételt kellett volna figyelembe venni. A cél egyszerűen az volt, hogy megkóstolják és megállapítsák, melyik a legfinomabb. Pontozás persze azért így is volt. Az ítészek „vakon" láttak neki a tesztelésnek. Az egyes cukrászdák termékeit ugyanis egyforma, csak az aljukon lefelé megjelölt tároló edényekben tálalták eléjük. Háromféle fagyit kellett kóstolniuk, és eldönteni, az adott kategóriának melyik a helyi csúcsragadozója: csokoládé, eper és a ház specialitása. CSODÁS ÍZKAVALKÁD Nos, a zsűri arcán sok érzést lehetett felfedezni, de az mindenki számára egyértelmű volt, hogy vala-