Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-06-23 / 24. szám

Kerek erdő közepén az újpesti diákok Napközis tábor egy nyáron át Ahogy annak lennie kell, gyerekzsivajtól volt hangos a napközis tábor június 20- án, hétfőn, ugyanis ekkor nyílt meg az idei évad. zel az ENSZ „2011 - Az Erdők Éve" akciójához.- Ügyeltünk arra, hogy sok prog­ramot szervezzünk, hiszen a gyere­kek kedvelik a változatosságot - nyi­latkozta lapunknak a helyszínen, kedden, Kerekes György, az UCYIH igazgatója. - Gyakorlatilag minden rendezvényünk az erdőkhöz kapcso­lódik. Szellemi vetélkedőkből épp­úgy lehet válogatni, mint játékosak­ból, sportosakból. A nyitónapon el kellett foglalniuk a diákoknak a ke­rek erdőt. Minden második héten visszük őket kirándulni, igaz, ezt ki kell érdemelni, így a legügyesebb, legjobb iskolások mennek a Rex Ku­tyaotthonba vagy a Medveparkba. Egy szó, mint száz: minden program valamilyen módon a természethez kötődik. A gyerekek reggel az iskolákban gyülekeznek fél nyolckor, és nyolc­ra be is érnek a Tábor utcai napkö­zis táborba, ahol délután fél négyig vannak, majd indulnak vissza az is­kolába. Természetesen a háromszori étkeztetést is biztosítják számukra. A gyerekek szemmel láthatóan jól érzik magukat: sportolnak, rejtvényt fejtenek, nemezeinek, hintáznak az önkormányzat által adott szép hin­tán. A zsiványabbak a bokrok, fák alá bújnak, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy tényleg az Erdők Éve az idei.- Á. T. A négyszáz iskolást minden nap rengeteg program vár­ja, melyek mindegyike iga­zodik az ENSZ által meghirdetett Er­dők Éve akcióhoz. A szülők is elége­dettek, mert nem kell törniük a fe­jüket, hol helyezzék el gyermeküket, amíg dolgoznak. Újpest Önkormányzata az Újpes­ti Gyermek- és Ifjúsági Ház üzemel­tetésében nyári táborozási lehető­séget biztosít a kerület általános is­kolás gyerekeinek, egészen augusz­tus 20-ig. Egyetlen szigorítás volt csupán: csak újpesti diákok jelent­kezhettek a táborba. Az idei prog­ramot „Kerek erdő közepén" cím­mel hirdették meg, kapcsolódva ez­Táborok, erdei iskolák az önkormányzat segítségével Megkezdődött a vakáció Túl a bizonyítványosztáson, valóban a nyári vakáció napjai telnek már. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármestert ar­ról kérdeztük, az önkormányzat mi­ként segíti a gyerekeket, így a családo­kat abban, hogy biztonságban teljen és élményeket nyújtson a szünidő?- Kezdjük az önkormányzat táboraival. Hol táboroz­hatnak a gyerekek és mennyiért?- Újpest Önkormányzata három, saját tulajdoná­ban lévő, az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház fenn­tartásában működő táborában nyújt programokat. Generációk töltötték már a nyarat Újpesten, a Tá­bor utcai napközis táborban, ahol idén június 20-án indult az első turnus, és augusztus végéig az árnyas parkban peregnek a programok. A reggeltől délutá­nig nyitva tartó tábornak nincs külön térítési díja, az étkeztetés költsége megegyezik az iskolában fize­tett díjjal. Katalinpusztán és Velencén a természet megismerésének további lehetőségét kínáljuk. Ön- kormányzatunk e két helyen azzal támogatja az új­pesti gyerekeket, hogy minden résztvevőnek napi 1000 forintos támogatást nyújt az amúgy is méltá­nyos térítési díjból. Ezáltal az egyhetes turnus szá­mukra 6 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint a más­honnan jelentkezőknek.- Az önkormányzat ebben az évben is pályázatot írt ki az újpesti gyermekek és fiatalok táboroztatásá­nak támogatására. Milyen eredménnyel?- Az önkormányzat ez évi költségvetésében a Táborozási Alapra a tavalyihoz képest, 2 millió fo­rinttal többet, összesen 14 millió forintot irányoz­tunk elő. Közel 170 pályázat alapján a szünidei tá­borokban résztvevő 3886, és erdei iskolákba induló 1226 diákot egyaránt támogatni tudtuk. Tekintettel a szünidei táborok pedagógiai jelentőségére, s arra, hogy egyre több az olyan gyermek, akinek kizáró­lag az önkormányzati forrás nyújt lehetőséget nyári táborban való részvételre, fontosnak tartom, hogy minden pályázatot támogattunk.- Újpesten az pnkormányzat indítja útjára a Szüni-dö- dő programsorozatot is...- Hosszú a vakáció, így szükségesnek éreztük, hogy támogassuk a sportprogramokat kínáló lehetőséget, amelyet július 4. és augusztus 17. között hetente két alkalommal a Halassy Olivér Sportközpontban, egy­szer pedig az Ifjúsági Sporttelepen lehet, térítésmen­tesen - akár egyetlen napra is - igénybe venni. - B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents