Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-06-09 / 22. szám

Köztér A káposztásmegyeri csomópont ügye is sínre kerülhet Újpest akarja a metrót Miután a polgármester kitartó közbenjárása nyomán si­került elérni, hogy a főváros ismét napirendre vegye a 3-as metró meghosszabbítását Káposztásmegyerig, az újpesti városvezetés előtérbe helyezi az ehhez kapcso­lódó átszállási központ kialakítását. A buszt, villamost, metrót és vasutat összekötő intermodális csomópont a Megyeri út és Külső Szilágyi út torkolatában jöhet létre. A városvezetés elkötelezett ennek megvalósításában, és mint ismert, Wintermantel Zsolt polgármester, az állami költségvetésben szereplő 3 milliárd forintos fővárosi fej­lesztési keretből, pénzt harcolt ki a tervezés előkészítésére. „Újpest Önkormányzata nem csak várja és igényli, hogy az M3 metró re­konstrukciójával, illetve északi irányú továbbépítésével kapcsolatban érzé­kelhetően javuljon Újpest és ezen be­lül kiemelten Káposztásmegyer kö­zösségi közlekedési ellátásának szín­vonala, hanem ebben a munkában lehetőségünkhöz mérten készek va­gyunk aktívan és kezdeményező- en közreműködni" - fogalmazott Közösségi csomópont „A metró-fejlesztéshez szorosan kapcsolódva magunk is foglalkozunk káposztásmegyeri intermodális központ létesítésének koncepcioná­lis előkészítésével" - szögezte le a polgármester. Az ÉPÍT Zrt. megbízá­sa alapján folyamatban van egy tanulmányterv kidolgozása. Ez átfogó­an vizsgálja és elemzi:- a metró újabb szakasszal, több új megállóhellyel történő meghosszab­bítását,- Káposztásmegyer ll/A. ütemének magasságában (a Megyeri úti csomó­pont környezetében) egy elővárosi MÁV állomás létesítését,- az M3 metró északi járműtelepének megvalósíthatóságát. Wintermantel Zsolt a BKK vezérigaz­gatójának május 23-án írt levelében. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. az újpesti önkormányzat támogatását kér­te a 3-as metró Káposztásmegyerig való meghosszabbításához, a vonal felújításá­hoz, állomásainak akadálymentesítésé­hez. Wintermantel Zsolt polgármester természetesen örömmel vette a felkérést és adta az önkormányzat jóváhagyását a projekthez. „Ismét megerősítem a kezde­ményezéssel való egyetértésem és elkö­telezettségünket az M3 metróvonal re­konstrukciója és meghosszabbítása kap­csán megvalósuló előkészítési projekt si­keres megvalósítása érdekében" - nyo­matékosította a polgármester. Kártalanítás ­A kéreg alatt vezetett metró-nyom­vonal az Árpád út és a Szilágyi út kapcsolódásának környezetében álló, döntően lakó-funkciójú épü­letek tulajdonosait és lakásbérlő­it a több évtizede fennálló tila­lom rendkívül súlyosan érinti: az ingatlanok elvesztették forgalom- képességüket, műszaki állapotuk fokozatosan romlik. Ez azt is je­lenti, a projekt tervezése során feltétlenül számolni kell az érin­tett területek mielőbbi megszer­zésével, kisajátításával is. A városvezető levelében, a projekt kapcsán, három megoldandó tényezőre hívja fel a figyelmet. Görgey úti rekonstrukció A polgármester égetően fontosnak tartja, hogy mielőbb kerüljön sor a Gör­gey Artúr út, szintén több évtizede húzódó, komplex rekonstrukciójára. Ez a Rákospalota-Újpest vasútállomáshoz vezető egyik legfontosabb, telepü­lésszerkezeti jelentőségű főútvonal, melynek teljes felújításával kapcsolat­ban évek óta folynak a Főváros és Újpest között az előkészítő egyeztetések. Többlettámogatás a polgárőröknek Wintermantel Zsolt polgármester aláírta az együttműködési megállapodást az Újpesti Bűnmeg­előzési Polgárőr Egyesülettel és az Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel. Ennek köszönhetően jóval komolyabb támogatást kapnak az önkéntes rendfenntartók, mint korábban, ezen túl a megállapodás az erkölcsi és szakmai elismerést is jelzi.

Next

/
Thumbnails
Contents