Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-06-02 / 21. szám
Június 5-én Újpesten ünnepel a legendás folk-rock együttes A Kormoránnak lelke van Harmincöt éve, hogy megalakult a legendás Kormorán együttes, amely vasárnap hatalmas koncertet ad Újpesten, a Folklór fesztiválon, illetve pénteken egy emlékkiállítás nyílik az Újpesti Gyermek Galériában. Ebből az alkalomból exkluzív interjút adott lapunknak Koltay Gergely, a zenekar alapítója, vezetője.- Gondoltad volna harmincöt éve, hogy ilyen hosszú életű lesz a zenekar?- Mick Jagger évtizedekkel ezelőtt egyszer azt mondta: talán van a Rolling Stonesban még két-három év. Ehhez képest nagy koncertekre készülnek. Persze én sem gondoltam, hogy ez a kaland ilyen sokáig tart majd.-Mi, öregebbek, még emlékszünk az „ősidőkre": nyakig belemerültél a táncház mozgalomba.- Sebőékkel zenéltem, elindultak a táncházak, játszottunk a Kassák Klubban, nagyon, de nagyon szerettem azt a világot. Gyönyörű volt.- Ha jól érezted magad a táncházban, miért lettél hűtlen hozzá?- Kissé megorrolt rám a mozgalom, mert felvittem a dobogóra, és felhangosítottam a népzenét. Nagy találmány volt, akkor nálunk még ezt senki nem csinálta. Egyik oldalról támadtak a táncházasok, másik oldalról pedig a rockosok. Mert hát micsoda banda az, amelyik hegedűvel, citerá- val, töröksíppal próbál betörni ebbe a piacba! Már akkor az volt a véleményem, nekünk csak olyat szabad csinálni, ami egyedi, ezzel lehet kitörni.- A külföld is befogadta a zenéteket?- Negyedszázada gyakorlatilag folyamatosan játszottunk Hollandiában, Németországban, Belgiumban, Franciaországban.- Itthon is igen népszerűek voltatok.- Az egyetemisták és főiskolások körében feltétlenül. Ők azok, akik a vál- lukra emeltek egyszer, és ugyanúgy hatvan évesek lettek, mint mi. Megérezték a progresszív zener irányban rejlő lehetőségeket, a dalszövegben elrejtett szimbólumokat. Mert tudomásul kell venni, hogy a rendszerváltás előtti popzenei szövegeket legtöbbször rejtjelezni kellett. Ehhez társult még az, hogy olyan muzsikát tettünk fel a rock színpadára, amelyek az ősi magyar dallamvilágot idézték, népdalokból épültek fel.- Teltházas koncerteket adtatok, és jött a Honfoglalás című film, amit Koltay Gábor, a bátyád rendezett, te meg mellé tetted többek között a Kell még egy szó című dalt.- Sikerült egy olyan dalt megírni, amely rengeteg ember lelkét megérinti. Megdermedtem, micsoda felelősség az, ha ennyi emberhez eljut az üzeneted. A Kormoránnak lelke van.- Tekintsünk előre.- Szeretném megtenni, amit a Jóisten rám mért, amit elvár tőlem az a sok-sok ember, akikkel találkozom a koncerteken. Mert a koncert egy nagymise, ami lehet például Újpesten is.- Miért pont Újpest lesz a centrumban?- Mert itt adottak a feltételek, és nagy szeretettel fogadnak bennünket. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Szűts Pista zenészbarátom, az együttes oszlopos tagja újpesti, Káposztásmegyeren él. Szorgalmazója volt, hogy csináljunk a kerületben egy hagyományteremtő fesztivált.- ÁDÁM TAMÁS HÁROM ÉS FÉL ÉVTIZED A Kormorán együttest 1976-ban alapította Koltay Gergely, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola tanszakán végzett. A zenekar a honi zenei életben elsőként ötvözte a népzenei elemeket a nemzetközi rock stílusjegyeivel. Koncertprogramjain kívül egy sor albumot készített pop énekeseknek, blues és rock sztároknak, színészeknek. Megannyi színpadi mű, opera, valamint filmzene bizonyítja a zenekar sokszínűségét, s alkotóerejét. Huszonöt éves jubileumi koncertjük alkalmával megkapták „A Magyar Szabadság" díjat, Koltay Gergely munkásságáért átvehette Mádl Ferenc köztársasági elnök által adományozott „Magyar Köz- társasági Aranykeresztet". 2009- ben „Magyar Örökség" díjat kaptak. Önkormányzati segítség a Clarisseumnak Befejeződhet a templom felújítása Több mint húsz éve nevezték ki Bíró Lórántot az újpesti Clarisseum plébánosának, és bizony már akkor is elég rossz állapotban volt az épület. A kormányzó. Újpest díszpolgára megfogadta, addig nem nyugszik, míg rendbe nem teszik Isten házát. Első lépésként a belső tér újult meg, aztán ahogy teltek az évek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem odázható a végtelenségig a külső felújítás sem. Már csak azért sem, mert úgynevezett ideiglenes helyi védettséget élvező épületről van szó. Bíró Lóránt plébános nem ismert lehetetlent. Ha olykor döcögve is, de haladtak a munkálatokkal, felújították a tetőt, új csatornákat szereltek fel, a szétvert villanyszekrényt is lecserélték. A fák ölelte kis templom falai azonban továbbra is lehangoló képet mutattak.- Évekkel ezelőtt összejött egymillió forint, aminek nagyon örültünk - mondja a plébánia kormányzója. - A toldozgatásnak semmi értelme, ezért úgy döntöttünk, várunk, hátha szaporodnak a forintok. így is lett, az önkormányzat a következő évben megtoldotta egymillióval az összeget. Kész lett belőle a lépcső és a bejárati rész fele. Azt már mégsem hagyhattam, hogy félbe maradjon az építkezés, ezért az önkormányzat segítségét kértem, a kapott egymillióból befejezhettük a homlokzatot. A következő munkafázis a torony felújítása volt, ami jelenleg is zajlik. A nyolcmilliós ösz- szeget az önkormányzat és az érsekség közösen teremtette elő. Bíró Lórántot újra bekopogott a Városháza ajtaján, és megosztotta elképzeléseit a városvezetőkkel. Az önkormányzat nyitottnak bizonyult, és az idei költségvetésbe betervezett támogatás kifizetését előrehozta. Valósággá válik hát az álom: a templom régi fényében csillog majd. • (június 5-én, 10.30-kor a Clarisseumban Sándor István szalézi tesvérre és mártírtársaira emlékeznek szentmisén, bővebben a 10. oldalon)- ÁDÁM T.