Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-05-19 / 19. szám
4 1 újpesti napló-v. évfolyam, i9. szám, 2011. május 19. Programajánló Ezt ajánljuk SPORT UTÁN: SMILE KONCERT Akár vetélkedik valaki május 20-án 14 és 18 óra között az önkormányzati Ifjúsági Napon, akár nem, lazításként 18 órától a Smile Showtime Band ad koncertet. A Tábor utcai napközis tábor területén minden bizonnyal kitűnő hangulat lesz, hiszen a fennállásának huszadik évfordulóját az év elején ünneplő zenekar, Gönczi Gábor és a Smile, újpesti sulizenekarként jött létre és vette az akadályokat. A koncert térítésmentes. MINIFAMÍLIA, KICSIKNEK NAGYOBBAKNAK Mazsola és Tádé címmel bábszínpad várja az újpestieket az Ady Endre Művelődési Központban. A május 22-én, 10-14 óráig tartó Minifamília programban Mazsola és Tádé mellett többek között Egérke, Fülöpke, Varjú bácsi is megérkezik. Az Ametist Bábszínház előadása mellett a Bem Néptáncegyüttes tart táncbemutatót és táncházat. A Minifamília program ideje alatt játszóház, kézműves játszóház, kézműves foglalkozások várják a vendégeket. Garantált a móka, a kacagás Belépés: 300 Ft/fő, egyéves kor alatt ingyenes. NŐI FURCSA PÁR Június 11-én, 19 órakor Neil Simon klasszikusnak számító vígjátéka, a Női furcsa pár kerül színre, amelynek „férfi" változatát Jack Lemon és Walter Matthau filmes alakításával zárhattunk szívünkbe. A szerző később csavart a történeten egy nagyot, és megalkotta a női változatot. Nemre és korra való tekintet nélkül, mindannyian magunkra ismerhetünk ebben a fergeteges vígjátékban, amely Bencze Ilona rendezésében (képünkön) kerül színre. A történet egy New York-i lakásban játszódik, de mindez történhetne Párizsban, vagy akár Budapesten is. A két női főszereplő, Florence, az elhagyott feleség és Olive, a laza újságírónő szórakoztató és összeférhetetlen kettőse, mintha tükröt tárna elénk. Olyat, amely a nevetéstől állandóan kicsúszik a kezünkből. Egy felejthetetlen játék, felejthetetlen alakításokkal. Szereplők: Hűvösvölgyi Ildikó, Ivancsics Ilona, Szilvássy Annamária, Farkasházi Réka, Bajza Viktória, Balázs Andrea, Bardóczy Attila, Agárdi László. A Száguldó Orfeum vendégjátéka. Jegyárak: 2500 és 2200 Ft. AZ ÚJPEST GALÉRIÁBAN Az Újpest Galériában a Ferenczi Noémi-díjas restaurátor, Nemes Takách László, győri születésű művész kiállítása várja a látogatókat. A művész restaurátorként kezdett dolgozni a Közlekedési Múzeumban, majd elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskola restaurátor szakát. Később papírrestaurálással, papírmasé készítés történetével, oktatással foglalkozott. Festményei a művészetek iránti elkötelezettségét is jelzik. A Galéria másik termében Mexikó művészete kerül a figyelem előterébe. Mexikó magyarországi nagykövetsége közreműködésével valósult meg a „XX. század mexikói festői plakátokon" című kiállítás, amelyen Frida Kahlo és Diego Rivera, valamint a mexikói muralista mozgalom legkiemelkedőbb alakjainak reproképeiből nyílt tárlat. Mindkét kiállítás - hétfő kivételével - május 29-ig látogatható. NÖVENDÉKEK BEMUTATÓJA A világot jelentő deszkákra lépni nem mindennapi lehetőség. Pedig aki táncot, balettot tanul, annak ott a helye. Egy tanév eredményeinek bemutatására ösztönzi tanfolyami növendékeit Péter Márta táncművész (képünkön), az Ady Endre Művelődési Központban. Június 10-én, 19 órai kezdettel több korosztály lép majd színpadra, hogy jazzbalettel kápráztassa el a közönséget. Köztük elsősorban a családtagokat, rokonokat. Ám Péter Márta tevékenységét ismerve biztosak lehetünk abban, azok számára is élvezetes produkciót ígér a bemutató, aki nem fedez fel ismerőst a színpadon. Belépő: 700 Ft. EMLÉKKONCERT Liszt Ferenc születésének kétszáza- dik évfordulója alkalmából, térítés- mentesen látogatható emlékkoncertet rendeznek az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébániatemplomban június 3-án, 19 órai kezdettel. A koncerten a zeneszerző-géniusz orgona- és kórusművei csendülnek fel. Önnek is sikerülhet! ^ A TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR-2009- 0008 Észak-pesti felnőttképzés - Élethosszig tartó tanulás hátrányos helyzetű csoportokban projekt keretében várjuk 8. évfolyamot végzett felnőttek jelentkezését Szakképzés előtt - Bemeneti kompetenciák fejlesztése alacsony iskolai végzettségűek számára elnevezésű térítésmentes képzésre. A program célja szakmai végzettséggel nem rendelkezőknek esélyt adni az újbóli tudás elsajátításra, felszínre hozni a tanuláshoz nélkülözhetetlen képességeket, esélyt adni, hogy bekapcsolódhassanak a szakképzésbe, ezáltal utat nyitni a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez. MIT NYÚJTUNK? • Fejlesztjük a tanulási készségét, könnyebben megy az olvasás, írás, számolás, felelevenednek az általános iskolai ismeretek • Nem marad egyedül a tanulási problémák megoldásában, oktatóink mellett segítők gondoskodnak arról, hogy sikeres legyen • A hagyományostól eltérő, új tananyagokkal és módszerekkel, a legmodernebb technikával fog találkozni • Számítógéppel támogatott tanulás • A képzés idejében támogatásban részesül Részletes információt nyújtunk személyesen az Ady Endre Művelődési Központban, 1043 Budapest, Tavasz u. 4. vagy a 231-6000 telefonszámon A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.