Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-05-12 / 18. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2011. május 12. Köztér A szocialisták nem szavazták meg a programot Fejlesztések 2014-ig Elfogadta Újpest 2014-ig terjedő gazdasági programját, és a 2010-es év költségvetésének teljesülését a képviselő-testület május 5-i ülésén. A Trippon Norbert vezette MSZP-frakció nem támogatta. ...................................... Ú jpestnek eddig még nem volt gazdasági programja, ez az első - hangsúlyozta Wintermantel Zsolt polgármester a 2011-2014-es gazdasági program bemutatásakor, amely a „Közösség, őszinteség, hatékonyság" jelmondatot viseli. A polgármester a fejlesztések között kiemelten szólt az új uszodáról és szakrendelőről, mivel ez a két beruházás az újpestiek elsöprő többségének szívügye - derül ki az Újpesti Párbeszédben résztvevők véleményéből. Ugyancsak a kitűzött célok közé került a káposztásmegyeri intermodális, vagyis sokféle közlekedési módot (villamos, autóbusz, vasút és autópálya) ösz- szekötő közlekedési csomópont, illetve a Városkapu és térségének fejlesztése. A vagyongazdálkodással kapcsolatban aláhúzta, azt új alapokra kell helyezni annak érdekében, hogy rugalmas, hatékony és átlátható legyen, és az újpesti emberek érdekeit szolgálja. Például az elavult bérlakás-rendszer évente több százmillió forintos veszteséget jelent az újpesti adófizetőknek. Perneczky László, az LMP frakcióvezetője a programot előkészítetlennek nevezte, azt javasolta, vegyék le a napirendről, ehhez csatlakozott az jobbik és az MSZP frakció is. A többség nem támogatta indítványát, és azt a módosító javaslatát sem, hogy szakbizottsági és lakossági egyeztetést követően ismét terjesszék be. A képviselők végül 12 igen szavazattal fogadták el Olvadás, játszótér Egyhangú határozatot hoztak a képviselők: a Lakkozó Óvodát összevonják a Park Óvodával. Hasonló egyetértés övezte a Rex Állatsziget ötmillió forintos támogatásáról szóló előterjesztést. A pénzből az intézményt látogató gyerekek számára készítenek állatos játszóteret - tájékoztatta az indítványt egyedüliként nem támogató Szalma Botondot (KDNP) a polgármester. Molnár Szabolcs gazdasági alpolgármester ismertette a tavalyi évről áthúzódó 910 milliós hiány elemeit Újpest 2011-2014-es gazdasági programját, a szocialisták a programot elutasítók közé tartoztak. Bartók Béla (Fidesz) javaslatára a program a Hajrá Újpest! elnevezést kapta. A testületi ülésen bemutatkozott a IV-XV. kerületi Tűzőrség új pranacsnoka, Béres Ferenc. Tizenhét éve dolgozik a tűzoltóságnál, Angyalföldről érkezett Újpestre. (un) Egyensúlyteremtés A képviselő-testület szintén támogatta a 2010-es költségvetés teljesüléséről, a zárszámadásáról szóló előterjesztést illetve ennek megfelelően a 2011-es költségvetés módosítását. A polgármester felidézte, az előző évi költségvetés fedezet nélküli kötelezettség vállalásokat mutat, irreális bevételi tételeket terveztek be, számos kiadási tételt viszont kihagytak. A zárszámadás szerint az idei évet 910 millió forint hiánnyal kezdte volna a város, a polgármesteri hivatal megtakarításaival, azonban ezt 592 millió forintra, az intézményeknél képződött többletforrás átcsoportosításával pedig 357 millióra tudta csökkenteni az új városvezetés. Madarak és fák Napja Újpesten is Fát ültettek, madáretetőt takarítottak Megint valami magyar „találmány". Chernél István ornitológus 1902-ben szervezte meg a világon elsőként a Madarak és Fák Napját. Azóta minden évben, májusban egy napig a hasznos szárnyasoké a főszerep az iskolákban és óvodákban. Wintermantel Zsolt polgármester a Park oviban vett részt az ünnepségeken. A városatya fát ültetett a gyerekekkel, és részt vett az óvoda udvarán rendezett programokon, amelyek során a csöppségekkel kitisztították a madáretetőket, és a meleg nyárra készülve itatókat helyeztek el. Persze nem maradhatott el a körtánc és a csoportos játék sem. Miközben a gyerekek papírból hajtogattak madárfigurákat, komoly beszélgetésbe elegyedtek a fák és a madarak védelméről. A polgármester a Megyeri Úti Iskola nyolcadikosaival egy fát is ültetett. A Madarak és Fák Napját persze városszerte több intézményben is megünnepelték. A Fóti úti Általános Iskolában aznap madárcsicsergés jelezte az órák kezdetét és végét, a megszokott csengő helyett. A Karinthy ÁMK Általános Iskolájában kirándulásokkal, vetélkedőkkel, terepgyakorlattal és előadásokkal készülnek a jeles napra. A karinthysok ráadásul szinte az egész hetet ennek a témának szentelik. A Deák Óvodában forgószínpad szerű versenyeket szerveztek az udvaron, amelyeken minden csoport részt vett. A Madarak és Fák Napját, immár 99 éve rendezik meg, minden évben, májusban. A kezdeményezés egy magyar ornitológus, Chernél István nevéhez fűződik, aki az 1902-ben, Párizsban az európai országok által a hasznos szárnyasok védelmének érdekében kötött egyezség létrejöttével megszervezte az első ilyen napot. Az 1906. évi I. törvénycikk szerint minden év májusában egy napot az iskolákban arra kell szentelni, hogy megismertessék a diákokat a hasznos madarakkal. A hatályos természet- védelmi törvény 43. § (3) szerint „Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság - különösen az ifjúság - természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia." -HL