Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-05-05 / 17. szám

1 ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2011. május 5. Köztér Gyorsított eljárással lettek magyar állampolgárok Könnyes szemmel tettek esküt Tizenkét határontúli magyar ve­hette át ünnepélyes keretek között Wintermantel Zsolt polgármestertől a teljes jogú magyar állampolgársá­gukat igazoló oklevelet. * zinte kizárólag párás szemű t résztvevőket lehetett látni ápri­lis 28-án délelőtt az újpesti há- isságkötő teremben. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere kö­szöntötte a 12 határon túlról ér­kezett magyart, akik Újpesten el­sőként vehették át azt az okira­tot, amely teljes jogú magyar ál­lampolgárságukat igazolja, ame­lyet egyszerűsített honosítási el­járás keretében kaptak meg. En­nek kérvényezésére 2011. janu­ár 1. óta van lehetőség. A megje­lentek voltak az elsők, akik éltek ezzel a lehetőség­gel. A zömében Erdélyből érkezett új állampolgárok az állapolgársági eskü ünnepélyes letétele után, ke­zükben a friss dokumentummal, könnyes szemmel ölelték át egymást és hozzátartozóikat. Kovács Juciit Enikő Sepsiszentgyörgyről érkezett, és már egy ideje Újpesten él. Mint mondja, megle­pődött, hogy ilyen gyorsan megkapta az állampol­gárságot. „Én eddig is igazi magyar voltam" - vála­szolja mosolyogva arra a kérdésre, amely azt firtat­ja, milyen érzés igazi magyar állampolgárnak lenni. Juditnak komoly tervei vannak. Egyelőre munkát keres, de azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy vállalkozásba kezd. - C. G., H L Május 7-én legyen a Kosa Pál sétányon Ön is! Szombaton háromnegyed kilenctől este kilencig a sporté, majd a pihenésé, színpadi programoké a főszerep. A Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat ezen a na­pon rendezi meg - Újpest Önkormányzatának támogatásával - az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál idei versenyeinek tavaszi fordulóját. A rendezvényről dr. Dabous Fayezt, a TRÖK elöljáróját kérdeztük.- Nem túlzó, ha azt állítjuk, nagykorú­ak lettek már mindazok, akik az első, önkormányzat által szervezett futóna­pon a rajthoz álltak. Hogyan lehet egy rendezvényt ennyi időn át lendületben tartani?- A rendezvény nagyon sok szer­vezőmunkát igényel sokak részé­ről, mégis érdemes tenni érte, mert nagyon kedvelt program. Valami­kor régen, az alvóvárosnak neve­zett káposztásmegyeri lakótelep „felébresztéséért", közösségépítő kí­sérletként indítottuk .útjára, szeret­tük volna megmozgatni, kicsalni ott­honaikból a lakókat. Mivel jómagam is az első beköltözők között voltam, pártoltam a kezdeményezést.- A kísérlet bevált...- Feltétlenül. Sőt, az idők folya­mán a kiteljesedésről a program gaz­dagodásáról beszélhetünk, szóba sem került a bezárás. Rendezvényünk Újpest egészéről és határon túlról is vonzza az érdeklődőket. S, ha a titká­ról kérdezett, egyszerű a válasz: min­den korosztály megtalálja a kedvére valót. Az is, aki szeret mozogni, fut­ni, tekerni, az is aki a pádon üldögél­ve gyönyörködik a sokaságban, és az is aki kulturális programokra vágyik. Igazi közösségi, család program.- Mivel készülnek május 7-re?- Korán lesz ébresztő. Bár még nyi­tott a sportiroda a nevezésekre, a mai nappal (május 2. a szerk) már elértük a háromezres nevezési számot. Sokan leszünk az biztos. Az intézményeket vélhetően doppingolja, hogy a leg­több indulót nevező ovi, iskola - az őszi forduló után - értékes sportszer- vásárlási utalványokat kaphat. Mert azt már az óvodás is tudja Újpesten, hogy ősszel ismét lesz sportfesztivál. A tombolán értékes ajándéktárgyakat sorsolunk ki, a fődíj most is egy szép kerékpár. A sorsoláson a fesztivál fő­védnöke, Wintermantel Zsolt polgár- mester úr, és jómagam gratulálunk majd a nyerteseknek.- Délután a pihenésé és a kulturális programoké...- Sztárparádét ígérhetek, példá­ul a megasztáros Tolvai Renátát, Kö­kény Attilát, a mindig szívesen lá­tott United zenekart, vagy Kovács András Pétert. Az ÁMK körei ez al­kalommal is színpadra lépnek. Lesz lufihajtogató bohóc, kézműves fog­lalkozás, és számítunk a segítőkész­ségre is, a Vöröskereszt most is vér­adásra buzdít, velünk együtt. - B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents