Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-04-28 / 16. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM, 2011. április 28. Köztér EGYETLEN FORINTOT SEM FIZETETT A bérlakás bérlője 1997 óta nem fi­zetett egyetlen forint bérleti díjat, különszolgáltatási díjat, és közös költséget sem. A 2005-ben az addig felgyűlt nagy összegű tartozás miat­ti, felmondást megelőző felszólítást senki nem vette át, ezért az UV Zrt. a lakásbérleti szerződést felmondta, ezt 2008-ban ismételten megtette. A Bíróság 2009. február 26-án kelt íté­letében kötelezte a bérlőt a lakás ki­ürítésére. 2011-ben a lakbérhátralék, kamatok nélkül, már meghaladta a 2 900 000 Ft-ot, a távfűtési díjtarto­zás a 600 000 Ft-ot, a többi közüze­mi díjtartozás az önkormányzat előtt nem ismert. Mint dr. Telek Zoltántól, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnökétől megtudtuk, hiába küldték ki az értesítéseket, s hiába jártak a helyszínen a bérlemény-ellenőrzést végző munkatársak, a lakó egyszerű­en nem reagált semmire, nem enge­dett be senkit a lakásba. Pedig lett volna lehetősége például részletfize­tésre, a Vagyonkezelő nyitott az egyezségre, ám aki szóba sem áll ve­lük, azzal nem tudnak mit kezdeni. Mint megtudtuk, a sajnálatos eset másnapján az UV Zrt. ügyfélszolgá­latán egymásnak adták a kilincset adóssággal rendelkező bérlők, hogy tartozásuk kiegyenlítéséről egyeztes­senek. GRÁNÁTOT TALÁLTAK Az eset előtt a férfival senki nem tudott kommuni­kálni. A rend­őröknek alig sikerült bejut­niuk a lakásba, és a közlekedés is komoly nehézsé­gekbe ütközött, az ott felhalmo­zott használati tárgyak, ruhane­műk és szemét miatt. A tűz elol­tását követően a lakást átvizs­gálták a tűzoltók, melynek során egy gránátot találtak, amelyet az ORFK Készenléti Rendőrség Tűz­szerész Szolgálatának munkatár­sai elszállítottak. Elterjedt az is, hogy több robbanószer és löve­dék is előkerült, de ez nem bi­zonyult igaznak. Felelősen gazdálkodunk a közös vagyonnal- interjú Nagy István alpolgármesterrel- Milyen tanulságokat lát a városvezetés az eset kapcsánI- Felelősséggel tartozunk az önkormány­zati bérlakásban élők sorsáért. Igyekszünk mindent megtenni az önhibájukon kívül, a lakhatási költségekkel hátralékba került csa­ládokért. Ehhez együttműködést, a la­kás rendeltetésszerű használatát, az együttélés szabályainak betar­tását kérjük. Lehetőséget adunk a hátralék részletekben történő kiegyenlítésére (12-60 hónapra), de er­re csak akkor van mód, ha a bérlő időben jelzi a fizetési nehézséget. Saj­nos a példák azt mutatják, kevés az esély az évek alatt felhalmozott mil­liós nagyságrendű hátralékok kezelésére. Ezek nem egyik hónapról a má­sikra keletkeztek, fizetési felszólítások előzték meg a felmondást, és rendszerint a bérlők hallgatása, a probléma megoldására való törekvés helyett hallgatás, a lapítás vezet addig, hogy kilakoltatás lesz az ügy vé­ge. Volt arra is példa, hogy munkát ajánlottunk - eredménytelenül.- Milyen veszélyeket hordozhat egy hasonló, deviánsnak tekint­hető bérlő!- Felelősséggel tartozunk az önkormányzati bérlakásban élők szom­szédságában élőkért is. Kiderült, lehet, hogy a Vagyonkezelő nagyobb ka­tasztrófát előzött meg a kilakoltatással, hiszen a lakásban robbanószert találtak, amit aztán a ház kiürítése után tűzszerészek szállítottak el. Mi lett volna, ha robbanás következik be? Akkor most nyilván attól lenne hangos a média, hogy az Önkormányzat a felelős, mert nem lépett köz­be időben. Ez az eset is arra hívja fel a figyelmet, nem nézhetjük tétle­nül, hogy valaki nem használja rendeltetésszerűen a lakását, nem tartja be az együttélés szabályait, emellett még nem fizeti meg a lak­hatási költségeit és fenyegeti szomszédjai higiénés, vagyoni és testi biztonságát.- Mire számíthatnak az újpestiek! Az önkormányzat hogyan kí­ván eljárni!- Felelősséggel tartozunk minden újpestiért. Amikor hasonló intéz­kedésekre kényszerülünk, arra törekszünk, hogy felelősen gazdálkod­junk közös vagyonúnkkal. Mert bizony az oktatásból, egészségügyből, kultúrából és még sorolhatnám hány helyről hiányzik az a pénz: kama­tok nélkül is több mint háromszázmillió forint, amennyivel a bérlők tartoznak az Önkormányzatnak, azaz az Újpesten élőknek. Én tiszteletben tartom a baloldali értékeket. De nem tudom tisztel­ni azokat a baloldali értékrend mögé bújó pártpolitikusokat, akik ál­szent és megtévesztő módon, a pillanatnyi pártpolitikai haszonszerzés érdekében tájékozódás nélkül, azonnal elítélik az Önkormányzat, vagy a Vagyonkezelő intézkedését. Hangsúlyozni szeretném, hibát követhe­tünk el mi is, a kritikát elfogadjuk, és ha jogos, megpróbáljuk kijavíta­ni. Azonban a Berda József utcai eset az előzményeit tekintve minden határon túlment, és az ehhez hasonló ügyekben ezután is következete­sen kívánunk eljárni. (U. N.) AZ ÚJPESTIEK KÖZÖS VAGYONA Újpest Önkormányzata közle­ményben hangsúlyozta, hogy fele­lősséggel tartozik minden Újpes­ten élő ember sorsáért. Sajnálatos tény, hogy ez esetben a bérlő nem tartotta be sem az együttélés, sem a lakás rendeltetésszerű hasz­nálatára vonatkozó szabályokat. Életvitelével veszélyeztette a többi lakó higiénés, testi és vagyoni biz­tonságát is. „Felelősséggel tarto­zunk az újpestiek közös vagyoná­ért is, akik joggal várják el tőlünk, hogy a közösség anyagi eszközei­vel felelősen gazdálkodjunk! Új­pest Önkormányzata számos megoldási lehetőséget kínál az önhibájukon kívül nehéz helyzet­be került bérlőknek a fizetési ne­hézségeik áthidalására, de ennek alapvető feltétele az ügyfelek együttműködése és az együttélés szabályainak betartása" - olvas­ható a közleményben. Az újpesti közvagyonnal való felelős gazdálkodás az önkor­mányzatnak törvény által előírt kötelessége. Az önkormányzat nem nézheti tétlenül, hogy valaki több mint egy évtizeden keresztül ne fizesse a lakbért, külön szolgál­tatási díjat, a közüzemi díjakat, és megtagadjon minden együttmű­ködést a helyzet megoldására - szögezte le a városháza.- ÁDÁM TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents