Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-04-07 / 13. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2011. április 7. Interjú J apánban minden és mindenki a földrengésre emlékeztet, és miután utórengések szinte minden nap vannak, nincs is más téma. Nagyon meghatott egykori iskolám kezdeményezése - írta e-mailben adott interjújában Dóra. - A szolidaritás fontosságát diákként emlékezetünkbe vésték tanáraink. A Ba- bitsban nemcsak a nyelvet sajátítottam el, hanem a kultúrát is megkedveltem, anyanyelvi tanáraink: Kimura Miyuki és Aoki Hiromi felkeltette az érdeklődésünket minden iránt.- A katasztrófa idején hol voltál? - Tokiónak egy felhőkarcolókkal zsúfolt részén, Akasaka városrészben. Március 11-e volt, délután 2 óra 47 perc. Éppen egy ügyfélhez tartottam gyalog egy olyan útszakaszon, ahol jobb oldalról egy oszlopokon álló autópálya, balról pedig egy teljes egészében üvegtáblákkal borított felhőkarcoló van. Először azt vettem észre, hogy az autópályán kilengenek a lámpaoszlopok, majd megJÓTÉKONYSÁGI MŰSOR Április 9-én a Babits Mihály Gimnáziumban 10 órától a japán földrengés áldozatain segítő jótékonysági műsorral várják az újpestieket. 10-12 ÓRÁIG: - Rövid megemlékezés, 1 perces néma emlékezés.- A Liszt Ferenc Egyetem növendékeinek műsora.- Erdődi Richárd előadása a japán kultúráról.- Részlet a La Mancha lovagja című musicalből.- Tsuchida Mana, az iskola japán diákjának köszöneté az adományozóknak és a program résztvevőinek. Cseresznyevirágzás helyett a földrengés a téma A Babitsból Japánba Keresztényi Dóra Japánban, Tokióban értesült arról, hogy egykori alma matere, a Babits Mihály Gimnázium, adománygyűjtésre hívta fel az újpesti iskolásokat a földrengés károsultjainak megsegitésére. Dóra éppen 12 éve él Japánban, az oszakai, majd a tokiói egyetem ösztöndíjasa volt, jelenleg ujjlenyomatos beléptető rendszerek értékesítésével foglalkozik. éreztem az erősödő rengést. Ha valaki huzamosabb ideig Japánban él, akkor hozzászokik a földrengésekhez. Ez viszont nagyon félelmetes volt, mert a környező felhőkarcolók is kilengtek, az autópálya alsó részéből pedig törmelékek potyogtak, azt hittem, mindjárt rám dől.- Mire gondoltál?- Gyakorlatias gondolataim voltak, gyorsan beálltam a felhőkarcoló egyik tartóoszlopa alá, egy beugró- g ,*fj ba. Tudtam, ha a tisz- aHt 'S® ta üveg felhőkarcoló- “ ból kitörnek az üvegtáblák, a nagyobb darabok olyan erővel csapodnak a földbe, hogy tíz centi mélyen beleállnák a betonba. Ezekkel szemben az ember feje fölé tartott táska sem sokat ér.- Hogyan folytatódott a napod?-Az első következmény az volt, hogy nem működtek a mobiltelefonok, nem lehetett sms-t küldeni, megálltak a vonatok, metrók, az épületekben a liftek. Az járt a fejemben, valahogy kapcsolatot kell teremtenem a szüleimmel, hogy otthon ne a magyarországi hírekben lássák először, mi történt, és hogy biztosítsam őket arról, jól vagyok. Sikerült találnom egy utcai telefont, így ezt kipipálhattam. Néhány óra elteltével már százas sorok kígyóztak egy-egy, a mobiltelefonok korában mostohán el- hanyagolt utcai telefon előtt.- Haza tudtál jutni?- Nekem nem volt reményem arra, hogy hazajussak. Harminc kilométerre lakom a belvárostól. A felettesemmel, akivel sikerült az utcán összefutnom, öt kilométert gyalogoltunk a városban, majd beletörődtünk, hogy egy hivatali épületben sikerült pihenőhelyet találnunk. Másnap, szombaton sikerült hazajutnom, de még akkor is csak kerülő úton.-Mit tapasztalsz, van-e félelem, keserűség a bizonytalanság miatt?- A japánok itt a főváros környékén nagyon nyugodtan es méltóság- teljesen viselik a helyzetet, pedig számunkra is eddig sosem tapasztalt körülmények ezek. A menekültek közül sokan teljesen reményvesztettek. A víz mindenüket elvitte, és a szó szoros értelmében nincs másuk, csak az a ruha, ami rajtuk van. Hogy mi lesz holnap, holnapután, hova fognak menni, mit fognak csinálni, még csak elképzelni sem tudják. Az interjút, teljes terjedelmében, a www.ujpest.hu-n olvashatják. - B. K. 12-16-IG JAPÁN PROGRAMOK: origami, karaoke, kalligráfia, teaház, táncpad, manga szoba, japán hagyományos játékok, kézműves programok, go játék, bazár, Aikido, kyudo és ikebana bemutató. Jön a Kiyo-kito Takiko első magyarországi japándob csoport. 7. rész. Akit hajléktalannak néztek Bozótharcos a Tél utcában Nehéz küzdelem ez, a metszett bokrok és a szemétkupacok mindig újranönek. Nem kivétel ez alól az újpesti Tél utca környéke sem. Itt azonban sajátos kezdeményezésnek lehetünk tanúi: az egyik lakó, Csaba, megszállottan gereblyézi a szemetet, metszi a bokrokat, gyűjti az eldobott műanyag flakonokat. Az Újpesti Napló riportsorozatban mutatja be történetét. Csaba mindezt magánszorgalomból teszi, mert jobb a közérzete, ha rendezett park közelében él. Akad, aki őrültnek nézi, egyszer még a rendőrséget is ráküldték. Mások viszont szurkolnak neki, és né- hányan beszállnak a munkálatokba, a szervezésbe. Kapcsos Józsefné és Csaba - aki nem árulja el a vezetéknevét, merthogy nem ő a fontos, az ügy a lényeges - már huzamosabb ideje küzd azért, hogy szebb legyen a környék. Mert szerintük a panelek közötti parkocskák, ösvények elhanyagoltak, lehangoló a látvány. Noha ez most egyáltalán nem látszik, a bokrokat megmetszették, a leveleket összegereblyézték, a papírhulladékokat felszedték.- Ne tudja meg, hogy néz ki időnként ez a hely! - mondja indulatosan Csaba. - A közelben található öt-hat éjjel-nappal nyitva tartó bolt és kocsma. Sok kétes egyént idevonz, akik békétlenek, ordítoznak, eldobálják a borosüvegeket, a csikkeket, a bokrokban végzik a dolgukat. A lakók között is akadnak olyanok, akik szemetelnek, beléjük rögződött a mozdulat, repülnek a csikkek, rágógumik. Az egyik bokros részen még egy porszívót is találtam. Az idősebbek sétálni szeretnének, leülni egy padra, a kismamák szintén erre vágynak. Fontos lenne, hogy megváltozzon a helyzet. A főiskolát végzett férfi évekkel ezelőtt Svájcban és Ausztriában élt, szavaival élve: azon országokban, melyekben még a fű is egyenesebben áll. Ott, ahol a szelektív hulladék-tárolókat körülkerítik, és a szállítók összesöprik a kiszóródott törmeléket. Ahol bűnnek számít a csikk eldobása. Talán ezért is annyira szembetűnő a kontraszt számára. Csaba egy ideig szomorúan nézte az ablakból a gondozatlan környéket, mígnem aztán nyolc hónapja eldöntötte, közbelép. Szerszámokat fogott; hol a burjánzó bokrokat metszette, hol a leveleket gereblyézte, hol a műanyag palackokat gyűjtötte egybe.- Bár többen biztatnak, amikor itt szorgoskodom, akadnak olyanok is, akik csak legyintenek, mondván, bolond ez az ember - meséli nagy lendülettel Csaba. - Megesett az is, hogy hajléktalannak néztek, szidták az anyámat, és feljelentettek a rendőrségen. Elismerem, nem szokványos, amit csinálok, egyeseknek tényleg furcsa lehet az, hogy valaki ingyen, önszorgalomból naponta órákat dolgozik, hogy szebb legyen a lakókörnyezete. (folytatjuk)- ÁDÁM TAMÁS
