Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-04-07 / 13. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2011. április 7. Interjú J apánban minden és mindenki a földrengésre emlékeztet, és miu­tán utórengések szinte minden nap vannak, nincs is más téma. Nagyon meghatott egykori iskolám kezdeményezése - írta e-mailben adott interjújában Dóra. - A szoli­daritás fontosságát diákként emlé­kezetünkbe vésték tanáraink. A Ba- bitsban nemcsak a nyelvet sajátítot­tam el, hanem a kultúrát is megked­veltem, anyanyelvi tanáraink: Kimura Miyuki és Aoki Hiromi felkel­tette az érdeklődésünket minden iránt.- A katasztrófa idején hol voltál? - Tokiónak egy felhőkarcolókkal zsúfolt részén, Akasaka városrész­ben. Március 11-e volt, délután 2 óra 47 perc. Éppen egy ügyfélhez tartot­tam gyalog egy olyan útszakaszon, ahol jobb oldalról egy oszlopokon álló autópálya, balról pedig egy tel­jes egészében üvegtáblákkal borított felhőkarcoló van. Először azt vettem észre, hogy az autópályán kilenge­nek a lámpaoszlopok, majd meg­JÓTÉKONYSÁGI MŰSOR Április 9-én a Babits Mihály Gim­náziumban 10 órától a japán földrengés áldozatain segítő jóté­konysági műsorral várják az újpestieket. 10-12 ÓRÁIG: - Rövid megemlé­kezés, 1 perces néma emlékezés.- A Liszt Ferenc Egyetem növendé­keinek műsora.- Erdődi Richárd előadása a japán kultúráról.- Részlet a La Mancha lovagja című musicalből.- Tsuchida Mana, az iskola japán di­ákjának köszöneté az adományo­zóknak és a program résztvevőinek. Cseresznyevirágzás helyett a földrengés a téma A Babitsból Japánba Keresztényi Dóra Japánban, Tokióban értesült arról, hogy egykori alma matere, a Babits Mihály Gimnázium, adománygyűjtésre hívta fel az új­pesti iskolásokat a földrengés károsultjainak megsegitésére. Dóra éppen 12 éve él Japánban, az oszakai, majd a tokiói egyetem ösztöndíjasa volt, jelenleg ujjlenyomatos beléptető rendszerek értékesítésével foglalkozik. éreztem az erősödő rengést. Ha vala­ki huzamosabb ideig Japánban él, akkor hozzászokik a földrengések­hez. Ez viszont nagyon félelmetes volt, mert a környező felhőkarcolók is kilengtek, az autópálya alsó ré­széből pedig törmelékek potyog­tak, azt hittem, mindjárt rám dől.- Mire gondoltál?- Gyakorlatias gondolataim voltak, gyorsan beálltam a fel­hőkarcoló egyik tartóosz­lopa alá, egy beugró- g ,*fj ba. Tudtam, ha a tisz- aHt 'S® ta üveg felhőkarcoló- “ ból kitörnek az üveg­táblák, a nagyobb darabok olyan erővel csapodnak a földbe, hogy tíz centi mélyen beleállnák a betonba. Ezekkel szemben az ember feje fölé tartott táska sem sokat ér.- Hogyan folytatódott a napod?-Az első következmény az volt, hogy nem működtek a mobiltelefo­nok, nem lehetett sms-t küldeni, megálltak a vonatok, metrók, az épü­letekben a liftek. Az járt a fejemben, valahogy kapcsolatot kell teremte­nem a szüleimmel, hogy otthon ne a magyarországi hírekben lássák elő­ször, mi történt, és hogy biztosít­sam őket arról, jól vagyok. Sikerült találnom egy ut­cai telefont, így ezt ki­pipálhattam. Néhány óra elteltével már szá­zas sorok kígyóztak egy-egy, a mobiltelefo­nok korában mostohán el- hanyagolt utcai tele­fon előtt.- Haza tudtál jutni?- Nekem nem volt reményem arra, hogy hazajussak. Harminc kilométerre lakom a belvárostól. A felettesemmel, akivel sikerült az utcán összefutnom, öt kilométert gyalogoltunk a város­ban, majd beletörődtünk, hogy egy hivatali épületben sikerült pihenőhe­lyet találnunk. Másnap, szombaton si­került hazajutnom, de még akkor is csak kerülő úton.-Mit tapasztalsz, van-e félelem, keserűség a bizonytalanság miatt?- A japánok itt a főváros környé­kén nagyon nyugodtan es méltóság- teljesen viselik a helyzetet, pedig szá­munkra is eddig sosem tapasztalt körülmények ezek. A menekültek közül sokan teljesen reményvesztet­tek. A víz mindenüket elvitte, és a szó szoros értelmében nincs másuk, csak az a ruha, ami rajtuk van. Hogy mi lesz holnap, holnapután, hova fognak menni, mit fognak csinálni, még csak elképzelni sem tudják. Az interjút, teljes terjedelmében, a www.ujpest.hu-n olvashatják. - B. K. 12-16-IG JAPÁN PROGRAMOK: origami, karaoke, kalligráfia, tea­ház, táncpad, manga szoba, ja­pán hagyományos játékok, kéz­műves programok, go játék, ba­zár, Aikido, kyudo és ikebana be­mutató. Jön a Kiyo-kito Takiko első magyarországi japándob csoport. 7. rész. Akit hajléktalannak néztek Bozótharcos a Tél utcában Nehéz küzdelem ez, a metszett bokrok és a szemétkupacok mindig újranönek. Nem kivétel ez alól az újpesti Tél utca környéke sem. Itt azon­ban sajátos kezdeményezésnek lehetünk tanúi: az egyik lakó, Csaba, megszállottan gereblyézi a szemetet, metszi a bokrokat, gyűjti az eldobott műanyag flakonokat. Az Újpesti Napló riport­sorozatban mutatja be történetét. Csaba mindezt magánszorgalomból teszi, mert jobb a közérzete, ha rendezett park közelében él. Akad, aki őrültnek nézi, egyszer még a rendőrséget is ráküldték. Mások viszont szurkolnak neki, és né- hányan beszállnak a munkálatokba, a szervezésbe. Kapcsos Józsefné és Csaba - aki nem árulja el a vezetéknevét, merthogy nem ő a fontos, az ügy a lényeges - már huzamosabb ideje küzd azért, hogy szebb legyen a környék. Mert szerintük a pa­nelek közötti parkocskák, ösvények elhanyagol­tak, lehangoló a látvány. Noha ez most egyáltalán nem látszik, a bokrokat megmetszették, a levele­ket összegereblyézték, a papírhulladékokat fel­szedték.- Ne tudja meg, hogy néz ki időnként ez a hely! - mondja indulatosan Csaba. - A közelben talál­ható öt-hat éjjel-nappal nyitva tartó bolt és kocs­ma. Sok kétes egyént idevonz, akik békétlenek, ordítoznak, eldobálják a borosüvegeket, a csikke­ket, a bokrokban végzik a dolgukat. A lakók kö­zött is akadnak olyanok, akik szemetelnek, belé­jük rögződött a mozdulat, repülnek a csikkek, rá­gógumik. Az egyik bokros részen még egy porszí­vót is találtam. Az idősebbek sétálni szeretnének, leülni egy padra, a kismamák szintén erre vágynak. Fontos lenne, hogy megváltozzon a helyzet. A főiskolát végzett férfi évekkel ezelőtt Svájc­ban és Ausztriában élt, szavaival élve: azon orszá­gokban, melyekben még a fű is egyenesebben áll. Ott, ahol a szelektív hulladék-tárolókat körülkerítik, és a szállítók összesöprik a kiszóródott törmeléket. Ahol bűnnek számít a csikk eldobása. Talán ezért is annyira szembetűnő a kontraszt számára. Csaba egy ideig szomorúan nézte az ablakból a gondozat­lan környéket, mígnem aztán nyolc hónapja eldön­tötte, közbelép. Szerszámokat fogott; hol a burján­zó bokrokat metszette, hol a leveleket gereblyézte, hol a műanyag palackokat gyűjtötte egybe.- Bár többen biztatnak, amikor itt szorgosko­dom, akadnak olyanok is, akik csak legyintenek, mondván, bolond ez az ember - meséli nagy lendü­lettel Csaba. - Megesett az is, hogy hajléktalannak néztek, szidták az anyámat, és feljelentettek a rend­őrségen. Elismerem, nem szokványos, amit csinálok, egyeseknek tényleg furcsa lehet az, hogy valaki in­gyen, önszorgalomból naponta órákat dolgozik, hogy szebb legyen a lakókörnyezete. (folytatjuk)- ÁDÁM TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents