Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-03-10 / 9. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM, 2011. március 10. Kultúra Lányi G. Csaba festőművész tárlata Egy ködös táj hangulatát az akvarell adja vissza legjobban Lányi C. Csaba a közelmúltban az Újpest Galériában állított ki, ennek apropóján beszélgettünk a kerületi festőművésszel.-A családban volt művész, netalán festő?- A közvetlen felmenőim között nem volt, de az egyik unokatestvérem, Kosa Ferenc festett. O szintén Újpesten élt, nem oly’ rég hunyt el.- Végignézve a kiállítás anyagát, nem találkoztam látványos kísérletekkel, hogy úgy mondjam, „elhajlásokkal".- Engem nem nagyon befolyásoltak a divatok, mert nem a festészettel kerestem meg a kenyérre valót. Aki a képzőművészetből él, belekényszerül különféle megalkuvásokba, s elveszik az őszinteség, mert hol a vevő, hol a zsűri fejével kell gondolkodnia. Ez pedig ellentmond a művészet alap- gondolatának.- Mi a divat manapság?- Mostanában nagy fejeket kell festeni. Gyerekkoromban ilyen moziplakátokat készítettek. Egy jobb festő csinált belőle harmincat, kitették, lemosta az eső, jött a másik, levették. Ha valaki azt akarja napjainkban, hogy a szakma felfigyeljen rá, nem kell mást tennie, mint, hogy fest egy öt méter átmérőjű fejet. Lehet akármilyen ronda és értelmetlen, nincs mit tenni, ez a divat.- Építész a szakmája, az e pályán szerzett tapasztalat, tudás kamatozott a festészetben is?- Ez oda-vissza működött. Mai eszemmel azt mondom: bár az anatómiát ismertem volna úgy, mint egy épület felépítését, szerkezetét. Akkor ez a kiállítás még színesebbre sikerül. Festettem volna például többalakos kompozíciókat. Csakhogy erre nem készültem fel.- Valóban a mondandó határozza meg a technikát? Egy művész a témához nyúljon szerényen, és inkább ő alkalmazkodjon. Vagyis ne a témát igazítsa a technikához, a stílushoz. Hogy példát is mondjak: egy ködös táj hangulatát, látványát az akvarell adja vissza legjobban, miként az is igaz, hogy egy barikádra törő tank olajfestéket vagy akrilt kér.- Láttam parányi képet és egészen nagyot. Számít a méret?- Nincs nagy különbség a kettő között; az egyiket közelről, a másikat távolabbról kell nézni. Tehát a méret másodlagos, viszont nagyon fontos az, hogy ne legyen unalmas egy festmény, egy kiállítás. Felfogásom szerint ezt nem a külsőségek határozzák meg. - ÁDÁM TAMÁS Lányi Gábor Csaba 1941-ben született Budapesten. 1959-ben érettségizett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd sikeres felvételi vizsgát tett az Iparművészeti Főiskolára, ám helyszűke miatt a Szegedi Pedagógiai Főiskolára iratkozhatott be. Elvégezte az Ybl Miklós Főiskola magasépítő szakát. Építész tervezőként dolgozott, de mellette mindig festett. 1960 óta állít ki rendszeresen közös és egyéni, hazai és külföldi kiállításokon. Több alkalommal nyert díjat, 1996-ban a Millecentenáriumi Dunakanyari festőverseny első díját, 2004-ben az első Országos Velencei Festőverseny fődíját és legutóbb a Szőnyi István festőverseny második díját hozta el. Tagja többek között az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak és az Újpesti Képzőművészek Társaságának. És testük aranya... Károlyi Ernő aktképei Újpesten az Árpád úti Galériában láthatták a képzőművészet szerelmesei a festőművész gyűjteményes kiállítását. Kiállításainak száma eddig 40 körül jár, ezek általában táj és nonfiguratív képek, aktokból ez a második bemutatkozás. A tárlat több mint félszáz gyönyörű női aktot vonultatott fel. Az egészséges életszemlélet és a realitás tükröződik munkásságán és a csillogó női arcokon. Károlyi Ernő a következőképpen vall az akt festészetről: „A művészet legfontosabb feladata minden korban az emberábrázolás volt, azon belül is az akt. Manapság ez nem divat, nem »menő« annál inkább a filmben, a hirdetésben, a TV- ben, még a regényben is." A kiállítás rácáfolt a múló divatra, a művész aktjai komoly értéket közvetítenek. Munkamódszere roppant egyszerű, éppen ezért utánozhatatlan: szinte mindegy, hogy milyen technikával dolgozik, stílusa ugyanaz: ember, ecsettel a kezében. Az újdonság erejével hat, mivel modelljei mindig más és más pozícióban jelennek meg, pl: a Fekvő akt mellett Ülő lányt találunk, másutt pedig az Alvó akt álomszerű megjelenése idézi fel a mezítelen test szépségét. Feledhetetlen a Mediterrán akt képe, mely előtt hosszabban elidőzik az ember. Tovább nézelődve a tárlaton szemünkben ezernyi színvarázs koncentrálódik. A festményeken erőteljesen redukált zöldes- vöröseskékes- okkeres árnyalatú vagy egyszerű foltjai, mozdulatlan alakokat mutatnak: csendet, nyugalmat, várakozást idéznek. Ilyen a Fonyódi akt, másik az Ébren lévő Vénusz és az Erdőben alvó akt is. Károlyi Ernő érzékenysége a fénylő színek iránt egyéni módon teljesedett ki. A sápadtabb alapok mellett szinte felrobban a tűzpiros ruhában pompázó hölgy, avagy a lebukó nap vérvörös korongja. Az alkotó úgy viszi fel az olajat, hogy a motívumok méltóságot sugalljanak. A festő felismerte, hogy létezik a békének és harmóniának egy olyan világa, amelyet a „technokrata társadalom" megsemmisüléssel fenyeget, ezért képei többségét a természetbe „ágyazta", melyen érezhetjük az ember és az őt körülvevő világ megbonthatatlan egységét. A művész célja volt az is, hogy az aktok pózmentes, anatómiailag tökéletes formában jelenjenek meg, a képek életörömet fejeznek ki, elsősorban színekkel. Figyelt arra is, hogy festményein különböző történelmi korszakok találkozzanak. Ilyen például az Olvasó lány afrikai szoborral, Lány asszír harcossal és egyiptomi figurákkal. Tájképei (Tihany, Tengerparti Vénusz) szervesen illeszkednek a női testek közé. József Attila azt mondta: „a jó vers olyan, hogy minden sora a lehető legjobb sorok maximuma." Ez igaz Károlyi Ernő alkotásaira is, aki műveivel a legnagyobb festők közé emelkedett, aki őszinte humánus szemlélettel adózik a női nem „objektív" szépségének.- KERESZTES SZILVIA
