Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-03-10 / 9. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM, 2011. március 10. Köztér A világ mit sem ér hölgyek nélkül Kedves, virágos napkezdetként a polgármesteri hivatalban dolgozó hölgyeket köszöntötte a városhá­za dísztermében március 8-án, Wintermantel Zsolt polgármester az alpolgármesterek társaságában. A város vezetője egy férfikörben elhang­zott derűs történettel örvendeztette meg a hölgykoszorút, amely során a végkifejletet nagy helyesléssel fogadták a jelenlé­vők. A történetben urak mesélnek arról, milyen rémálmok gyötrik őket. Egyikük arról számol be, álmában váratlanul meggazdagodott, mindent elért - autót, utazást, jólétet -, ami valóban csak a képzelet szüleménye lehet. Barátai erre csodál­kozva kérdezik, de mi ebben a rémálom? Hát az, hogy álmomban nem voltak nők - feleli. Vagyis kiderült, a világ mit sem érne a hölgyek nélkül! - mondta, - immár saját véleményeként is - Wintermantel Zsolt polgármester. A köszöntő során valamennyi, hivatalban dolgozó hölgy egy-egy szál gerberát és üdvözlőkártyát ka­pott, amelyek átadásában az alpolgármesterek, Molnár Szabolcs, Nagy István, Rádi Attila előzéke­nyen segédkeztek. A virág és a jókívánság eljutott azokhoz a kolléganőkhöz is, akik ez idő alatt is ügyfeleket fogadtak, hiszen a hivatal a nőnapon sem teheti ki a „zárva" táblát. - B. K facebook ujpest.kaposztasmegyer Március 8. van. Ezen a napon csaknem az egész nyugati világban a nők, zata nevében szeretettel köszöntőm a szebbik nem valamennyi képviselő­asszonyok, lányok, hölgyek dicséretét zengi minden. Újpest Önkormány- jét. Az újpestieket különösen. - Wintermantel Zsolt, polgármester. Nem akarnak kaszinót az iskoláknál Bartók Béla (Fidesz) frakcióvezető javaslatára az újpesti képviselő-tes­tület legutóbbi ülésén levette napi­rendről a játéktermek létesítésével kapcsolatos rendelet hatályon kí­vül helyezéséről szóló javaslatot. A fideszes politikus az Újpesti Napló kérdésére elmondta, az elő­terjesztést az indokolta, hogy egy törvényi változás következtében már nem szükséges az önkormány­zat hozzájárulása játéktermek indí­tásához. Az APEH helyébe lépő Nemzeti Adó és Vámhivatal az ön- kormányzat beleegyezése nélkül is kiadhatja az engedélyt. „A Fidesz- frakció fontosnak tartja, hogy az ön- kormányzat kifejezze és fenntartsa elvi álláspontját, azt, hogy a fiatalok érdekeit védve, továbbra sem tele­pülhetnek játékbarlangok egészség- ügyi, oktatási létesítmények közeié­be. Bár nincsen jogi következménye, az érvényben hagyott rendelettel azt erősítjük meg, hogy ezen intéz­mények 200 méteres hatótávolságán belül nem működhet kaszinó" - ál­lapította meg a frakcióvezető. Hozzátette, ez a feltétel nem telje­síthetetlen elvárás egy üzleti vállalko­zás számára, ezért is bízik abban, hogy figyelembe fogják venni. A rendelettel kapcsolatban megjegyezte, a játékter­meket tiltó utcák körét szűkíteni kell, azonban a Szent István téren tovább­ra sem tartják kívánatosnak a rulett­termeket, kártyaszobákat. - U. N. Újpest Elvisért rajong Újpest polgármestere kampányt indított azért, hogy a Külső Szilágyi út-Megyeri út sarkán lévő közterület nyerje el Elvis Presley nevét. A kezdeményezés hamar követőkre talált. A Facebookon valaki még egy a pol­gármesterről készült fotómontázst is közzé­tett a témában. Mint ismert, Tarlós István főpolgármester feb­ruár végén vetette fel azt az ötletet, hogy Buda­pesten közteret nevezzenek el Elvis Presley-ről, a Rock'n'Roll királyáról, akit egyben díszpolgári címre is javasoltak. Kerületünk polgármestere, Wintermantel Zsolt is csatlakozott a támogatók­hoz és személyesen állt élére annak a versenynek, amely a kerületek közt folyik azért, hogy az Elvisről elnevezendő közterület melyik városrész­ben legyen. Természetesen a cél az, hogy végül Újpesté legyen a megtiszteltetés. Online fórumo­kon, a nyomtatott sajtóban, de akár a sarki kö­zértben is arról folyik azonban a vita, miért ép­pen Elvis? íme, a magyarázat: Elvis Presley, milliók bálványa, a rock 'n' roll műfaj legkiemelkedőbb alakja, akit méltán nevez az utókor egyszerűen csak Király-nak, természi tesen a magyar közönség számára is etalont j lentett a múltban és a jelenben is. A 34 évvel előtt, tragikus hirtelenséggel elhunyt popiki azonban ennél többet is jelent a magyar történe­lem számára. Kevesen tudják - bár reméljük, hogy épp a mostani kezdeményezésnek köszön­hetően ez hamarosan megváltozik -, hogy Presley az 1956-os forradalom idején nyilvánosan is kiállt a magyarországi forradalmárok, a magyar nép és a forradalom utáni terror áldozatainak megsegítése érdekében. 1957. január 6-án, az ak­koriban legnépszerűbb amerikai televíziós mű­sorban, az Ed Sullivan Show-ban, 35 millió ameri­kai figyelmét hívta fel a magyarországi esemé­nyekre. A műsorban kifejezetten az 56-os hősök­nek és áldozatoknak címezve énekelte el Peace in the Valley (Béke a völgyben) című slágerét. A Ki­rály azt kérte honfitársaitól, adományokkal segít­senek a magyarokon. A felhívásnak köszönhető­en 26 millió svájci frank értékben érkezett aján­dék hazánkba. A segélycsomagok élelmiszereket, mindennapi használati cikkeket tartalmaztak.

Next

/
Thumbnails
Contents