Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-02-15 / 6. szám

Közélet

Az IGENtől a NEMig

Az elmúlt év júliusában Mindennapi közügyeink címmel közöltünk dr. Derce Tamás polgármesterrel készült interjút, amelyben több témáról beszélgettünk.

A

kkor az Újpesti Napló hasábjain történt az első bejelentés arról: eldöntötte, független jelöltként indul 2010 tavaszán a parlamenti választásokon. Az elmúlt hét szombatján megtartott jótékonysági keresztény bálon bejelentette, mivel indulása a vök- sok megosztását eredményezné, ezért úgy döntött, nem indul. Hogyan jutott az igentől a nemig?- Tömören és világosan vázolt történelmi párhuzamot közel egy évszázados történelemi példák nyomán újrakezdéssel, változást óhajtó kezdeményezésekkel, majd arról szólt: most is változást akar a magyarok többsége, nem akarja megosztani ezen többség szavazatait. Majd színpadra kérte azt a hasonló korú országgyűlési képviselő-jelöltet, akivel évtizedek óta ismerik egymást, elkötelezett újpestiek. A gesztus példaértékű volt. Elszoktunk az ilyenektől.-Vannak olyan élethelyzetek, amikor ennek helye van. Sőt, természetesnek tartom, de érzem, és elfogadom, valóban az agyonpolitizált közéletből adódó feszült viszony teszi ezt a gesztust egyáltalán említésre méltóvá. Meghoztam a magam döntését, a jótékonysági bál közönsége között nagyon sok tisztelőm, támogatóm volt, ezért döntöttem úgy, több száz ember előtt szólok erről. Tovább nem is húzhattam volna az időt, hiszen két nappal később már postázták az ajánlószelvényeket és kampánycsapatom is rajtra készen állt a jelöltállítás időszakának tennivalóival. Az ajánlószelvények begyűjtésével a választókat is becsaptam volna, ha később lépek vissza, így inkább el sem indultam.- De tervezte. Nem is először, hiszen több parlamenti választásnál felröppent a neve a lehetséges indulók között, sőt főpolgármester-jelöltként is szívesen látták volna.- Huszadik éve vagyok polgármester, hat választási ciklus alatt többször kerestek meg a „nagy" pártok, mondván: kellene a nevem, a tudásom, a tapasztalatom, támogatnák jelölésemet. Ugyanakkor azt is tudták: nehéz belőlem a frakciódöntéseket, ha úgy adódik, becsukott szemmel is megszavazó pártkatonát faragni. Lehetséges az is, „kívülről jöttként" nem az önkormányzatok érdekében „vetnek be", hanem, mondjuk a nemzetvédelmi bizottságban... Nekem sem tetszene ez.- Mert ami a szivén, azt ki is mondja, ugye?-Úgy fogalmaztunk akkoriban: a szavahihetőségem, vagyis a „dercesé- gem" veszne oda, és ezzel megnehezítettem volna a közös munkát. Hiszen éppen azt várták volna el a támogatásukért, amiért én 1990-ben a rendszer- változás utáni első képviselő-testület megalakulásakor letettem zakóm hajtókájáról a díszterem pulpitusára az SZDSZ-es jelvényemet. Nem felejtettem el, hogy az SZDSZ jelöltjeként lettem akkor polgármester, egészen 1994-ig voltam a párt tagja. Ám az eskümet már nem egyetlen párt szempontjai alapján, hanem az újpestiek szolgálatára tettem le. Akkor ezt sokan nem értették, sőt, teátrális mozdulatként bírálták. Az idő bebizonyította, Újpest legjavát tartom szem előtt. Ha szükséges, szemben megyek másokkal, akár a kormányon lévőkkel is. Független jelöltként indulva még inkább kevesebb lehetőségem adódott volna, de ezzel számot vetettem, amikor azt gondoltam, hogy indulok a parlamenti választásokon.- Nyáron úgy fogalmazott: muszáj valamit csinálnia, hogy a racionalitástól elszakadt politikát visszakényszerit- sük a helyére, s kibeszéljük, miként jutottunk el idáig. Mi változott meg? A politika úgy tűnik, nem.- Azóta - ha lehet - még mocskosabb oldalát láttatja a fővárosban és országosan is. Ha bekapcsoljuk a tv-t, napra készen értesülhetünk arról, aznap éppen kit helyeztek előzetes letartóztatásba. A tehetetlen düh megvan bennem, a fővárosban a mi ügyeink sem haladnak, nincs aki döntsön, aki aláírjon, pedig a kerületek ezer szállal kötődnek a fővároshoz. Itt a költségvetés ideje, de semmi hír a kerületek büdzséjét kiegészítő fővárosi forrásmegosztási rendelettervezetről, a rendezési tervekről, vagy akár az SZTK felújításának startjáról. De nemcsak ezek és a napi korrupciós botrányok okoznak felháborodást, nincs komfortérzete az embernek attól, hogy olyan országban él, ahol - képletesen szólva - az apai örökséget 1990-után zálogházba tették, majd eladták, mint a földeket, az ipart, például a cukorgyárakat, az olaj- szőkítésben résztvevők dossziéját egy emberöltőnyi időre titkosították, mert a mai politikai elit több tagja érintett benne, s mert az Antall-i gazdaságpolitika rossz nyomvonalát követik a mostani kormányok. Hol a meg nem épülő kormányzati negyed, hol az egészségügy, hol a közoktatás reformnak álcázott átszervezése okoz káoszt. Rémálom helyett valóság, mintha egy rossz kapitalista gyáros döntését látnánk, hogy visszajön döntéshozónak a korábbi, bukott menedzsment. Akik egyszer már tönkretették az országot nem kellene részt vállalniuk a politikában. A magukat hitbizománynak tartott politikai szervezetek megszűntek és most más pártban újraéledve próbálják bizonygatni, csak mert választás lesz, hogy a tűz és a víz édestestvérek.- Mindez elég volt a nem kimondásához?- Ez a megoldandó feladatokat gyarapította. A választásnál sok mindent számba kell venni. Például az egzakt dolgokat is. Készítettünk egy felmérést, amely reprezentatív mintavételt követően sok mindent összegzett az újpestiek körében. Az eredmény szerint a helybéliek nagyon óhajtják az országos politikában a változást, amelyet csak azzal segíthetek, ha nem osztom meg a szavazatokat. A választók véleménye szerint még mindig a nagy pártok - és nem a független jelöltek - szereplésével dőlhet el a választás, de a felmérésünk alapján Újpesten a Fidesz mellett

tavasszal a Jobbik és a Lehet Más a Politika (az LMP) is letéteményese lehet a változásnak. Ez a felmérés segített a döntésem meghozatalában. Lehet, sokaknak csalódást okozok. Mindenestre ezúton is nagyon köszönöm mindazok bíztatását, akik az elmúlt hetekben, hónapokban támogatásukról biztosítottak. Azoknak is jár a köszöntem, akik fékezni, sőt visszatartani igyekeztek amikor arról győzködtek: nekem itt van dolgom, Újpesten, és nem az országos politikában. Továbbra is azt tartom: annál nagyobb elismerés embert nem érhet, ha szülőhazájában lehet polgármester. Nekem ez már huszadik éve megadatik.-A változás igénye optimizmussal tölti el?-Tapasztalataim arra intenek: a parlamenti végeredmény csak a választás éjszakáján okozhat eufórikus hangulatot. Jönnek utána a mindennapok. Úgy gondolom, hogy az ország megérett arra, hogy ne pártkatonák legyenek a törvényhozás tagjai. Nekem se magyarázzon olyan miniszter és államtitkár, hogyan kell önkormányzatot vezetni, aki első munkahelyes parlamenti képviselő, és még életében nem volt olyan munkája, ahová reggel 6-ra, 7-re, avagy 8 órára minden nap be kellett járnia, s ahol alkalmazkodni kellett egy munkahelyi közösséghez. Angliában, aki eljut a parlamenti képviselőségig, annak végig kell járnia a tanonc utat: először egy helyi közösség, majd egy nagyobb közigazgatási egység, járás, megye érdekében kell dolgoznia. Úgy szedi össze a tudást. Nem politikai indíttatásból. A képviselőség is szakma. Úgy gondolom, a megalakuló kormány már nem odázhatja tovább a közigazgatás reformját, és egy újjáválasztott közgyűlésnek is le kell porolnia Budapesten a city-koncepciót, át kell gondolnia a belső kerületek és a külső kerületek kapcsolatát. Mint ahogyan országosan a kis települések helyzetét. Jómagam örülnék a helyhatósági és a parlamenti választások időbeli szétválasztásának, abban azonban nem hiszek, hogy a kisebb létszámú testületek jelentenek megoldást a gondokra. A háború előtt Újpestnek 141 képviselője volt. Most majd az ötödé. Ha a tiszteletdíjak csökkentése kerülne előtérbe, azt inkább támogatnám... Már csak azért is, mert ebben a gazdaságilag és erkölcsileg is teljesen szétvert országban a közösség érdeke is kell, hogy motiváló legyen. - BANGHA KATALIN