Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-12-16 / 48. szám

T ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM, 2010. december 16. Sport Kitüntették a sportközpont vezetőjét Schwarzenegger is megdicsérte A Magyar Szabadidőspot Szövetség kiemelkedő munkájának elismeré­seként, A lakosság sportjáért plakettel és oklevéllel tüntette ki Pétery Pált, a Halassy Olivér Sport és Szabadidő központ igazgatóját. 44 éve nevezték ki kerületi ifjúsági sportvezetőnek, 21 esztendeje a sport- és szabadidő központ vezetője. Ú jpest első lakóterületi sportegyesülete megalakításánál is bábáskodott már, a kerület első body-termének létrehozása szintén a nevéhez fűződik. A termet, annak ide­jén, még Arnold Schwarzenegger is megtekintet­te és megdicsérte. Annak idején legalább öt-hat évig mondogat­tam a feletteseimnek, hogy kellene egy önálló sportközpont a kerületnek. 1989 szeptemberé­ben, aztán megnyílt az intézmény, s én lettem az igazgató - emlékezett a kezdetekre az Újpesti Naplónak a kitüntetett. Pali bácsi lapunknak elmondta, átlagban két­ezer fő látogatja rendszeresen a sportközpontot, az év minden napján nyitva tartanak, kivéve az ünnepnapokon. Nincs olyan teremsport, ame­lyet ne űzhetnének a vállalkozó szellemű, spor­tolni vágyó fiatalok és idősebbek. Nagy örömé­re szolgál, hogy manapság már azok az apukák és anyukák a porontyaik­kal együtt érkeznek, akik a kezdet kezdetén gyerekfejjel tértek be hozzájuk egy kis test­mozgásra.- Ha, kívánhatna vala- mit egy jó tündértől, mi lenne az? - kérdeztük.- Segít­sen hoz­zá, hogy még hosszú ideig kop­tathassuk azt az utat, amit ed­dig már bejár­• • ff f • Toro újra táncol Újpestért Törőcsik András 2011-től az Újpest labdarúgó­csapatánál vállal munkát. Kovács Zoltán sport- igazgató szerint az egykori negyvenötszörös válogatott Törőcsik játékos megfigyelő és szak- tanácsadó lesz a Megyeri úton. Mészöly Géza, a lila-fehérek edzője elmondta. Törő múltja, szak­mai képzettsége megkérdőjelezhetetlen, sokat remél tőle. A szakvezető azt várja Törőcsiktől, vegyen részt az élvonalbeli csapat edzésein, a tavaszi idényben pedig a tétmeccsek után ele­mezze az Újpest csatárjátékát.- Megtiszteltetés, hogy szeretett klubom felkért a feladatra, igyekszem minden tudásom­mal segíteni majd az Újpestet - mondta Törőcsik. (g) Az Aquaworldbe járnaK különbusszal Önkormányzati segítséggel tanulnak úszni a gyerekek Már évtizedekkel ezelőtt a tantervbe építették az általános iskolások úszásoktatását, és jelenleg is a Nem­zeti Alaptantervben a fejlesztési fel­adatok között szerepel. Az önkor­mányzatok számára a nem kötelező feladatok közé tartozik, de Újpest vezetői fontosnak tartják, hogy a gyerekek elsajátítsák az úszás alapja­it. Ehhez természetesen anyagi tá­mogatást is nyújtanak, a nagycso­portos óvodásoknak valamint az el­ső osztályba járó iskolásoknak az ön- kormányzat fedezi az oktatás költsé­geit. Korábban, amikor még volt Új­pesten uszoda, ott tartották a fog­lalkozásokat, később a Dagály strandfürdő adott otthont a gye­rekeknek, idén novembertől pe­dig, a káposztásmegyeri Aqua- world várja szeretettel a srácokat. Újpest önkormányzata, a közbe­szerzési pályázat után, a világbaj­nok Güttler Károly és Ágh Norbert nevével fémjelzett Golden Water Kft-vel, a tanítási évre kötött szer­ződést. Ők, és a képzett oktatók szaktudása garantálja a magas színvonalú oktatást. Az Aqua- worldben ideális körülmények vár­ják a gyerekeket. Külön öltözőt biztosítanak részükre, állandó fel­ügyelet alatt folynak az edzések. A foglalkozásokra külön busz szállít­ja a gyerekeket. Egy csoport, öt héten át, heti egy alkalommal másfél órát gyakorol a vízben. Tehát, egy gyerekkel közel nyolc órát foglakoznak az oktatók, amely idő elegendő az úszás alapjai­nak elsajátítására. Ráadásul az óvo­dások esetében a folytonosság elve is érvényesül, hiszen, amint azt fen­tebb írtuk, az általános iskolások el­ső osztályosai is rendszeresen járhat­nak az oktatásra. így a legszerencsé­sebbek akár két évig tanulhatnak a Güttler-Ágh iskolában. Amint azt a gyerekektől megtud­tuk, szinte valamennyien nagyon várják azt az időt, amikor rájuk kerül a sor és mehetnek az Aquaworld medencéjébe. Sokan, az oktatás be­fejeztével, maradnának a medence közelében. Úszók vagy vízilabdázók szeretnének lenni. Persze, ez nem mindenkinek sikerülhet, de az úszás oktatásának nem is ez a célja. Sokkal inkább, hogy a gyerekek megszeres­sék a vizet, otthonosan mozogjanak benne. Legyenek egyre erősebbek és egészségesebbek. (gergely) 2 éves születésnapját ünnepelte a Ramada Resort - Aquaworld Budapest Közel 200 partner részvételével 2010. december 8-án ünnepelte a Ramada Resort- Aquaworld Budapest második születésnapját. Az este a megnyitó- beszédeket követően az Attraction látványszínház előadásával folytató­dott, majd a vendégek ízelítőt kaphattak a komplexum széles kulináris ajánlataiból, így az Aquaworld Fast Sc Fine éttermének kínálatából, a kon­ferenciakínálaton át, egészen a fine dining csúcsát jelentő ínyencségekig. Az estét a finom ízek mellett szórakoztató kvízjáték színesítette, a helyes válaszolók között pedig értékes nyeremények kerültek kisorsolásra.

Next

/
Thumbnails
Contents