Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-12-09 / 47. szám

1 Újpest önkormányzatát kiemelt támo- gató között tudja az alapítványi forrná' ban működő MÁV Szimfonikus Zenekar. A nyolc évvel ezelőtt létrejött közszolgá­lati megállapodás még régebbre is visz- szatekintö együttműködést takar. Lendvai György, a zenekar igazgatója úgy fogalmaz: jó tartozni valahová, Új' pestre mi visszajárunk.- Nagy örömmel tesszük ezt, hiszen szinte hagyományos prog­ramnak számít a karácsonyi ünnepeket megelőző városházi kon­certünk. Túlzás nélkül mondhatom: a közönség is várja. Utoljára a városnapi záró koncertet tartottuk a Zsinagógában, előtte pe­dig hangversenyen köszöntöttük a pedagógusokat. Újpestre már hazajárunk, jó tartozni valahová. A mielőbbi viszontlátásban bíz­va köszöntünk el nyár végén a közönségtől.- Milyen műsorraI készülneki- Szép karácsonyváró muzsikával, szerenáddal megyünk. A zseniális cseh zeneszerző, Dvorak mind a vonósokat, mind a fú­vósokat megajándékozta egy-egy remekbe szabott szerenáddal. A Vonósszerenád és a Fúvósszerenád között Mozart egyik na­gyon kedvelt műve csendül fel, az a versenymű amelyben négy fúvós szólista - klarinét, oboa, fagott és kürt - verseng a zenekar­ral. Mozart nem versenyműként, hanem concertáló műként je­gyezte alkotását. Mozart Esz-dúr Sinfonia Concertante-ja él- ményszámba megy, szívesen játszuk mi is. Lenyűgöző, nekünk muzsikusoknak is, Mozart mennyire jól ismerte a hangszerek ál­tal kiváltott hatást. Sajnos a díszteremben nem fér el a teljes szimfonikus zenekar. Örömmel mutatjuk be azonban az újpesti közönségnek zenekarunk vezető karmesterét: Takács-Nagy Gá­bort, aki többnyire Svájcban él, és dolgozik. Itthoni, újpesti diri­gálása a ritka alkalmak egyike. - B. K Az ablakon kinézve fehér lepel borít mindent: utcát, házat, autókat. Odabenn a kellemes melegben, fenyőillattól ittasan és a háttérben szóló halk zenétől elandalítva boldogan várjuk a pillanatot, hogy megszólaljon a csengő, belépjenek rég nem látott szeretteink, elfogyasszuk az ünnepi ebédet, beszélges­sünk, énekeljünk, megajándékozzuk egymást. Egy közismert mondás szerint: karácsony a szeretet ünnepe. Úgy tűnik, ez az állítás tökéletesen igaz. DE VAJON A KARÁCSONY TÉNYLEG A SZERETET ÜNNEPE? Kétezer évvel ezelőtt, az első karácsonyon. Jézus Krisztus születése napján a betlehemi emberek bezárták ajtóikat a városukba érkező házaspár, József és várandós felesége, Mária előtt. Szállást nem adtak nekik, csupán egy istállót, ott kellett világra jönnie a megígért Megváltónak. Nem sokkal később az ország királya, Heródes parancsot adott katonáinak: meg kell ölni Betlehemben és környékén minden két éves és annál fiatalabb fiúgyermeket. így akarta elpusztí­tani azt, akiről úgy gondolta, felnőve megdöntheti hatalmát. Hol volt a szeretet az első karácsonyon? És hol van a szeretet ma? A karácsonyt megelőző hetek másról sem szólnak, mint ajándékok megvásárlásáról, képeslapok feladásáról, otthonaink rajtaütésszerű kitakarításáról, idegességről és kimerültségről. Az ünnep napjait a vendéglátás és vendégeskedés töltik ki, ezt leginkább veszekedések vagy éppen azt elkerülendő, felszínes beszélgetések jellemzik. EZEK ALAPJÁN A KARÁCSONY NEM A SZERETET ÜNNEPE. A karácsony titka mégis a szeretet. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3,16). Ha Isten nem szeretne minket, nem várna ránk más, csak a halál: megszületnénk, tanulnánk, dolgoznánk, gyereket nevelnénk, megöregednénk, sírba tennének, halálunk után pedig bűneink jogos büntetése, az örök halál következne. Isten azonban szeret minket, ezért adta nekünk egyszülött Fiát. Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy ő szenvedje el helyettünk Isten büntetését, életét adja a mi életünkért cserébe. Az ő áldozatáért lehet örök életünk. Karácsonykor a betlehemi já­szolt látjuk magunk előtt, ugyanakkor látnunk kell a golgotái keresztet is. A karácsony Isten szeretetének kezdőpontja, nagypéntek és húsvét a beteljesülése. Karácsony tehát nem az ember szeretetének ünnepe, hanem az ember bűne, szeretetlensége ellenére is diadalmaskodó isteni szeretet ünnepe.- SZABÓ LÁSZLÓ, lelkész, Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség DECEMBER 18-ÁN, 18 ÓRAKOR: A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR KOMOLYZENEI KONCERTJE AZ ÚJPESTI VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN. Szerenáddal érkeznek Térítésmentes belépők a Polgármesteri Hivatal városközponti és káposztásmegyeri ügyfélszolgálati irodáiban igényelhetők. (IV. kér., István út 15., IV, Hajló u. 42-44.) ÚJPESTI RELIKVIÁK A VÁSÁRBAN Az Újpesti Karácsony Vásár 12-es számú faházában, az éksze­rész üzletben újpesti ajándéktárgyakat lehet vásárolni - ked­vező áron. A többféle kulcstartó, hűtő mágnes, a városrész címerével díszített bögre kedves ajándék lehet a helybéli ro­konoknak és az elszármazott ismerősöknek is. DECEMBER 18. SZOMBAT: 10 ÓRA 30 PERC: POM-POM MESÉI - AZ ARANYSZAMÁR SZÍNHÁZ ELŐADÁSA Mesefolyammal készül az Aranyszamár Színház társulata, hogy gyermeknek és felnőttnek egy­aránt kellemes perceket szerezzen. Csukás István nagysikerű történetei, a Pom-Pom mesék hősei elevenednek meg a színpadon. Azaz a jól ismert szereplők új, szövevényes, olykor bonyodalmas helyzetekbe kerülnek. Persze csakis azért, hogy Pom-Pom segítsen a megoldásban. Valamennyien ismerjük Pom Pompot és barátait. Nevezetesen Órarugógerincű Fel­pattanót, Festéktüsszentő Hapci Benőt, Madárvédő Golyókapkodót, Radírpókot, avagy a kerekded madarat. Gombóc Artúrt. A sok hős útja és a mese fonala a színházi elő­adásban új fordulatot vesz. Sőt tovább folytatódik. Megtudjuk például, hogy a dundi madár is lehet szerelmes, miben mesterkedik egy megátalkodott Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél. A történeteket Bor Viktor remek zenéje fűzi össze. Az előadás érde­kessége, hogy Csukás István a kedves mesék után a dalszövegeket is megírta. A szeretet ünnepe?

Next

/
Thumbnails
Contents