Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-12-09 / 47. szám
Közélet A Parlamentből jelentjük VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG Országgyűlési vizsgálóbizottság alakul, amely a Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt felelősség feltárásával, illetve a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozik. A munka részét képezi, hogy felmérjék, hány hasonló létesítmény van még az országban, azok milyen mértékű veszélyt jelentenek az emberekre, a környezetre. A bizottságba a Fidesz 4, a KDNP 1, az MSZP és a Jobbik 2, az LMP 1 tagot küldhet, a testület 2011. novemberre készíti el jelentését. ÜGYVÉDEK \'\\ A november 29-i ülésen módosult az ügyvédekről szóló törvény, azért, hogy az ügyvédi kamarai tagság megszer- zéséhez szigorúbb feltételeknek kelljen megfelelni. Ennek alapján legalább egy év ügyvédjelölti, vagy alkalmazott ügyvédi joggyakorlat lesz a kritérium a korábban hatályban lévő feltételek mellett. A tapasztalatok szerint szükség van az ügyvédek iránti magasabb szakmai elvárásokra. FÖLDGÁZELLÁTÁS Az új földgáz-árszabályozás bevezetésének első lépéseként a képviselők döntöttek a földgáz biztonsági készletezéséről, a földgázellátásról szóló törvény módosításáról. A változtatás értelmében a földgáz biztonsági készlet indokolt szintjét az energiapolitikáért felelős miniszter rendeletben határozza meg. Megteremtették annak lehetőségét is, hogy az import földgázforrások árát a Magyar Energia Hivatal javaslata alapján a miniszter rendeletben állapítsa meg. Az elfogadott javaslat biztosítja, hogy a társaságokra kivetett különadót ne lehessen áthárítani a fogyasztókra. FOGLALKOZTATÁS Az Országgyűlés módosította az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt. Az elektronikus úton megvalósuló adatbejelentés mellett 2010. december 1-i hatály- lyal lehetővé kívánta tenni az SMS alapú adatbejelentést. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ez a megoldás kevésbé népszerű, ezek alapján az SMS alapú adatbejelentést kiemelték a törvényből, így azok nem lépnek hatályba. NÉPSZÁMLÁLÁS Módosította a Tisztelt Ház a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt: lerövidítették az adatfelvételi időszakot, és törölték a lakosság számára kényesnek tűnő vagyoni jellegű adatköröket. A módosítás javít a törvény szerkezetén és pontosítja a definíciókat, valamint tisztázza a népszámlálásban együttműködő szervek hatásköreit. DR. HOU-ÓSI ANTAL, WINTERMANTEL ZSOLT Újpest országgyűlési képviselői KÉPVISELŐI FOCADÓÓ O NÉV MIKOR IDŐ HELY _J UJ uo Dr. Vitáris Edit jegyző minden hónap harmadik szerda 14 órától Polgármesteri Hivatal, II/55. > ( n Nagy István alpolgármester minden hónap első kedd 14-16 óráig Polgármesteri Hivatal, II/68. vy 'UJ uo L_ Rádi Attila alpolgármester minden hónap második hétfő 14-16 óráig Polgármesteri Hivatal, II/67. P“ N i/> Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester minden hónap első hétfő 14-17 óráig Polgármesteri Hivatal, II/59. 1Páli józsef Pál vk. 1. minden hónap második hétfő 17-18 óráig Káposztásmegyeri Részönk., Hajló u. 42-44. Horváth Imre vk. 2. minden hónap első szerda 17 órától Csokonai Gimnázium, Bőrfestő u. 5-9. 36. iroda Szalma Botond vk. 3. minden hónap első hétfő 18 órától Templom u. 4. (KDNP) Dr. Szabó Béla vk. 4. minden hónap negyedik hétfő 17 órától FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. o _i Dr. Dabous Fayez vk. 5. minden hónap második hétfő 17-18 óráig Káposztásmegyeri Részönk., Hajló u. 42-44. UJ LZ1 Nagy István vk. 6. minden hónap első kedd 16-17 óráig Polgármesteri Hivatal, II/68. CL 'UJ Bartók Béla vk. 7. minden hónap második kedd 18-19 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. Balázs Erzsébet vk. 8. minden hónap első hétfő 18-19 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. Üj UJ Koron ka Lajos vk. 9. minden hónap második hétfő 17-18 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. X Ozsváth Kálmán vk. 10. , minden hónap első hétfő 18 óra FIDESZ Iroda, Árpád u. 56., I. emelet Németh Edit Éva vk. 11. minden hónap első hétfő 17-18 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. jókay Attila vk. 12. minden hónap második hétfő 17-18 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56., I. emelet Rádi Attila vk. 13. minden hónap második hétfő 16-17 óráig Polgármesteri Hivatal, II/67. Hladony Sándor vk. 14. minden hónap első hétfő 17-18 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. Pajor Tibor minden hónap első hétfő 18-19 óráig JOBBIK Iroda, Szent László tér 7. LISTÁN i) ÜTÖTT PVISELOK dr . Trippon Norbert telefonos egyeztetés után Tel.: 369-4205 Bélán Beatrix minden hónap első péntek 17-18 óráig MSZP Székház, Nádor u. 1. Z o Farkas István telefonos egyeztetés után Tel.: 06-20-518-7830 •Ül N oo>UJ Szabó Gábor minden hónap első hétfő 17-18 óráig MSZP Székház, Nádor u. 1. O o Perneczky László előre egyeztetett időpontban ujpest@lehetmas.hu , tel.: 06-20-390-0566 «5 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK > <UJ Wintermantel Zsolt december 16., 17-18 óráig FIDESZ Iroda, Árpád u. 56. 1 Nagy István minden hónap első kedd 16-17 óráig Polgármesteri Hivatal, II/68. o UÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. • Ügyvezető igazgató: Tóth Sándor • Főszerkesztő: Zsidai Péter • Szerkesztöségvezető: Bangha Katalin • Szerkesztő: Ádám Tamás • Fotó: Horváth Dávid • Irodavezető: Szerencsi Csilla • Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Bp., Tavasz utca 4., I. em. Telefon: 785-0366, fax: 785-0466, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu • Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 • Nyomdai előállítás: Nyomdai előállítás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Felelős vezető: Jens Dänhardt - ügyvezető igazgató »Terjeszti: DM Hungary Kft., Tel.: 885-5337 • Print ISSN: 2061-7283 • Online ISSN: 2061-7291 • Megjelenik minden héten 48 000 példányban. • Hirdetésfelvétel az ujpestinaplo@gmail.com e-mail címen • Részletes információk, tudnivalók: www.ujpest.hu