Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-11-05 / 42. szám
Kultúra Hónapok óta készültek a hangversenyre Pécsi Sebestyénre emlékeztek a kertvárosi templomban A nagy múltú Lőrinc utcai iskola több névváltoztatás után, tizenöt éve vette fel Pécsi Sebestyén újpesti orgonám ü- vész nevét. A kitűnő muzsikus száz éve született, és az évforduló alkalmából október 28-án este hat órakor emlékhangversenyt tartottak a róla elnevezett iskola diákjai a kertvárosi Szent István Plébánia Templomban. Múltról s jelenről beszélgetünk az általános és zenetagozatos iskola igazgatójával, Horváth Erikával. Kétszáz éve született Erkel Ferenc Emlékhangverseny a Városháza dísztermében Kétszáz éve, 1810. november 7'én született Erkel Ferenc, a magyar zenei romantika és a nemzeti opera nagy alakja, legidősebb fia, Erkel Gyula az újpesti zeneiskola alapításában elévülhetetlen érdemeket szerzett, és igazgatóként is megható- rozó szerepet játszott. Nevét 1991-ben, fennállásának 100. évfordulóján vette fel az intézmény.- Tudjuk, hogy Pécsi Sebestyén orgonaművész nagy ívű pályát futott be, művészetét világszerte elismerik. Kodálynál tanult, és növendéke volt többek között Ligeti György, Lehotka Gábor és Kurtág György. Ilyen alapon lehet más iskola névadója is, miért választották éppen őt?-Túl azon, hogy igen nagy művészről van szó, nővére, Auguszta énektanárként dolgozott az iskolánkban. Két fia, Gyula és Imre itt volt diák. De ha csak a munkássága miatt választottuk volna, akkor is megtisztelő lenne a Pécsi Sebestyén név.- Hogy zajlik a gyakorlatban egy ilyen névadás?-A változtatáshoz kellett az önkormányzat engedélye, és természetesen megkérdeztük a hozzátartozókat is, hozzájárulnak-e a név használatához. Annyiban egyedi volt az ünnepi pillanat, hogy a diákok megpróbáltak egy Cuinness-rekordot meg- dönteni. Nyolcszáz gyerek engedte fel léggömbjét, amelyben az iskola új neve szerepelt. Nagyon szép látvány volt. Még Dunakeszin is fogtak lufikat. Hogy a rekord megdőlt-e, nem tudom. Azóta minden évben április 25-e környékén tartjuk a Pécsi Napokat, s ilyenkor a család által alapított Pécsi-díjat is átadják az arra méltó felsős diáknak, pedagógusnak.- Hányán járnak jelenleg az intézménybe?- Az általános iskolába 319-en, a zeneiskolánkba 121-en iratkoztak be. Akadnak olyan tanulók is, akik nálunk végeztek, és már középiskolások, de zenét tanulni visszajárnak hozzánk.- Itt található a szomszédban az Erkel Gyula Zeneiskola. Csatáznak a gyerekekért?- Jól megférünk egymás mellett. Nekünk az a célunk, hogy általános képzést adjunk. Fokozatosan bővítettük a zeneiskolai oktatást, a zongora szak nagyon felfutott, de tanítunk hegedűt, fuvolát és csellót is. A híres zeneszerző évfordulójáról nem feledkeztek meg az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola művész tanárai és növendékei sem. Október 29-én este meghívott művészekkel együtt adtak koncertet a Városháza dísztermében. A hangverseny apropóját Erkel Ferenc születésének kétszáz éves évfordulója adja - nyilatkozta lapunknak Sillye Gergely, a zeneiskola igazgatója. - Nemcsak a géniuszra emlékeztünk ezzel, hanem Erkel Gyula előtt is tisztelgünk e rendezvénnyel. Külön öröm számunkra, hogy a Városháza csodálatos hangulatú dísztermében csendülhettek fel a zeneművek. Meghívtunk ismert, kiváló művészeket, akik örömmel jöttek most is hozzánk. Iskolánk művésztanárai gyakran fellépnek együtt, nagyon szeretnek együtt zenélni. Említhetem Bendzsák Anitát és Petrovics Annát, akik most egy Doppler Fe- renc-fuvoladuettet játszottak. A zeneszerző egyébként Erkel kortársa volt. Például Dancsó Diána hegedűjátékával már diákkorában is többször elkápráztatta Újpest közönségét. A bőség zavaráról beszélhetünk... Az igazgató aki a koncerten a közönséget is köszöntötte, lapunknak elmondta: Erkel Ferenc művei és kortárs zeneköltők alkotásai egyaránt szerepeltek- Hallottam már az énekkart is dalolni.- Az általános iskolásokból kerülnek ki a tagok. Hatodikig kötelező énekkarra járni. Több kórusunk működik párhuzamosan.- Sok tehetséges gyerek kerül ki az iskolapadokból?-Azt szoktuk mondani: nem művészeket, hanem műértő közönséget nevelünk. Az igazság az, hogy minden évfolyamon tanul 3-4 olyan diák, aki nekivág a zenei pályának, közülük többen sikereket érnek el.- A mostani koncertre sokat készültek?- A művek betanulásának elég hosszú kifutási ideje van. Erre a hangversenyre már tavaly elkezdtük a készülődést. Közeleg a karácsonyi koncert, a zeneakadémiai erőpróba, a februári táncgála. Merthogy már táncot is tanítunk. Október 28-án este hat órára zsúfolásig megtelt a kertvárosi templom. Pályi László plébános üdvözölte a megjelenteket és elmondta: személyesen is megcsodálhatta Pécsi Sebestyén orgonajátékát. Horváth Erika igazgató ünnepi beszédében felelevenítette a zeneművész pályáját, s köszöntötte Pécsi Sebestyén jelen lévő hozzátartozóit, majd az iskola növendékeinek hangversenye következett. Megérdemlik, hogy felsoroljuk a fellépők nevét: Faragó Ákos, a Marcato Énekegyüttes (kiegészülve az iskola diákjaival). Csíki Sára, Csibráki Renáta, Brandt Zsófia, Árkos Borbála, Szokolai Csaba, Molnár Enikő, Molnár Ákos, a Kiskó- rus, Gát-Tamási Anna, Kocsis Anna, Kocsis Piroska, Zsoldos Marcell, Camerata Piccola Együttes. Ne feledkezzünk meg Kemenes András zongoraművészről és a felkészítő, illetve közreműködő tanárokról sem: Csiki-Babics Márta, Nagy Istvánná, Zalavölgyi Cecília, Megyesi Éva, Sándor Anna, Székely István, Kocsis Anna, Villányi Alexandra, Vass Veronika. - Á.T. a műsorban. A zeneművek között narrátor - Farkas Orsolya - elevenítette fel Erkel Ferenc életét. Elsőnek Mondok Ivett énekelte el a Hunyadi László című operából Gara Mária áriáját, majd két művésztanár, Bendzsák Anita és Petrovics Anna (képünkön) fuvolajátékában gyönyörködhetett a közönség. Egri László a Bánk bán-opera híres bordalát énekelte, jekl László az István király opera egyik áriáját adta elő. Dancsó Diána hegedűn játszotta el Hubay Jenő Hullámzó Balaton tetején című művét. Kassai István lendületes zongorajátékával zárult a hangverseny. Őt visszatapsolta a közönség, ráadást is kellett játszania. Mezei Pál zongoraművész ez alkalommal zongorán kísérte az előadókat. A közönség soraiban felfedezhettük például Erkel Tibor Erkel-díjas zeneszerzőt, egyetemi tanárt is, aki nem egyszer „brávózott" egy-egy szám után. - Á.T.