Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-11-05 / 42. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM, 2010. november S. Közélet Összehangolt ajánlat - nem csak négy kerékre Újpesten nyitott utazási irodát a Magyar Autóklub Több mint egy az utazási iroda - hangsúlyozták mindazok, akik a Magyar Autóklub újpesti Közleke­désbiztonsági parkjában október 26-án jelen voltak. Ekkor nyílt meg a Berda József utcai székházban az Autoclub Travel sorrendben 14. utazási irodája. Az eseményen - amelyen dr. Kovács Zoltán, a MÁK főtitkára és Wintermantel Zsolt, Új­pest polgármestere is részt vett - elhangzott: az önkormányzat Autó­klub-barát szemlélete további lehe­tőségeket tartogat. H ogy az Autóklub folyamatosan építkezik, például szemmel is jól látható. Az Újpes­ti Napló éppen szeptemberben írt arról, hogy Újpesten épül a most 110 éves Magyar Au­tóklub új székháza. Egy év múlva ide költözik a patinás klub ma még II. kerületi, Rómer Flóris ut­cai épületében lévő központja. A sajtótájékoztatón Czeiszing Miklós, az Auto- club Travel igazgatója kiemelte: Újpest és Észak- Pest, sőt, az agglomeráció meghódítását tűzték ki célul. Teljes körű utazási szolgáltatást nyújtanak. Ebben a tevékenységben éppúgy fellelhető a fo­lyamatos, magas szintű tervezés mint a biztonság­ra törekvés egyaránt. A közlekedés biztonságát gyermekkortól oktató és élethosszon át tartó képzéssel ösztönző Autóklub az országhatárt át­lépve is garantálni kívánja. A közel félévszázados utaztatási tapasztalat és a meglévő 14 iroda az or­szág egyik legnagyobb hálózattal rendelkező iro­dái közé emeli az Autoclub Travelt. Mi a titkuk? Egyszerű: az utazási iroda - az új­pesti is - a Magyar Autóklub biztos hátterével működik. A szokásos kereteken kívül széles utazá­si kínálat, városlátogatások, tengerparti nyaralá­sok, hegyvidéki nyaralások, autóbuszos kirándu­lások mindenki számára ígérnek lehetőséget. Egyéni és csoportos utak, ifjúsági és tranzitszállá­sok szintén elérhetők az Autoclub Travel ajánlatá­ban. Olaszországi ajánlatok, erdélyi városnézések, németországi ajánlatcsokor a sláger. Nemcsak az autós turizmust segítik: repülője­gyeket menetrend szerinti és diszkont-járatokra, sőt, buszjegyeket is értékesítenek. A német vasút­társaság, a DB Bahn-nak kizárólagos magyarorszá­gi képviselője, így vasútjegy foglalható egész Euró­pába. Nem számít különleges igénynek, ha Euró­pa térségébe kompjegy-igénnyel, vagy németor­szági lakóhajó-bérléssel jelentkezik az ügyfél. Vá­ros- és múzeumkártyák, múzeumbérletek váltha­tók, a külföldi út biztonságról az EUB utasbiztosí­tások gondoskodnak. Az országban egyedülálló módon szinte minden közeli országba és a ma­gyarországi autópályákra váltható itt helyben matrica. A GPS-ek korában is fontos a térkép, az útikönyv, amelyek szintén kaphatók. Az utazási iroda avatóján Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere nemcsak az új üzletág meg­nyitásához gratulált és kívánt újabb sikereket. A város vezetője megelégedéssel fogadta, hogy az önkormányzat és a klub együttműködése régóta kiváló munkakapcsolaton alapul. Természetes ve­lejárója ennek a támogatás. Gratulált ahhoz a cél­tudatos közlekedésbiztonsági törekvéshez is, ami jellemzi az Autóklubot. A közlekedésbiztonsági pályán ugyanis évente több ezer újpesti diák ta­nulja meg a helyes közlekedést. Műszaki állomás, gépjárművezető képzés van itt helyben. Jelentős a kisegítő tevékenység, a helyben lévő okmányiro­da, ami az autósoknak jelent gyors ügyintézési le­hetőséget. Újpest egyik kapuja lesz a Magyar Au­tóklub jövő évben elkészülő új székháza. - B. K Öt betű: HAKME A rövidítést már nem kell kibetüz- ni. Jelentése: Hálózat a Kultúráért Művészetért Egyesület. Elnöke: Farkas ]ózsef, a Rajkó Zenekar egy­kori tagja 1969 óta hivatásos ze­nész. 2006-ban zenész barátaival megalapították a Hálózat a Kultú­ráért, Művészetért Egyesületet, hogy a magyar kulturális értékek ne merüljenek feledésbe. Szeret­nék, ha a felnövekvő nemzedékek számára is természetessé válna a nemzeti kultúra ismerete, a ha­gyományok megőrzése. Tervük még, hogy a jövőben megalakul­jon az Újpest Művész Együttes is. Tavaly indították útjának az álta­lános iskolai népdal-versenyt, melyre az újpesti diákokon kívül szép szám­mal jelentkeznek más kerületek tanu­lói is. Novemberben több előadással szeretnék megtölteni az Ady Endre Művelődési Központ színháztermét. November 5-én Erkel Ferenc Emlék­estet, november 13-án Nemzetiségi Tánctalálkozót, november 20-án pe­dig - a művelődési központtal közö­sen - Katalin-bált szerveznek. Ez utóbbi bevételét a vörösiszap-káro- sultak megsegítésére ajánlották fel. Az előadásra sikerült Madarász Kata­lint és Bokor Jánost is meghívni. Az egyesület népszerűségét mu­tatja, hogy tavaly 84 fellépésük volt, sok helyre visszavárják őket, hisz ka­marazenekaruk, tánczenekaruk és cigányzenekaruk profi zenészekből áll, muzsikájuk szívhez szól. Mára néptánc-, irodalmi és színját­szó, valamint sporttagozat is működik az egyesületen belül. Mindenki meg­találhatja magának a kedvének való el­foglaltságot. A Berda József utca 48. szám alatti klubhelyiség minden hét­végén nyitva tart, ahol változatos programokkal, karaoke-estekkel, zenés előadásokkal, illetve évente több alka­lommal ingyenes ruhavásárral is vár­nak minden érdeklődőt. -KJ.

Next

/
Thumbnails
Contents