Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-10-22 / 40. szám
Közélet Az ősz színei Veszprémben Mint már évek óta hagyománnyá vált, az „Idősek hónapja" rendez- vénysorozat egyik fő programjaként Újpest önkormányzatának támogatásával az Őszi Fény Integrált Gondozási Központ kirándulást szervez az idősek részére. Idén Veszprém városa volt a kijelölt úticél. Az idősekből és kísérőkből álló csapat október 13-án, szerdán nyolckor indult útjára Veszprém felé, hogy megismerkedjen a város nevezetességeivel. Az idő késő ősziesre sikeredett, ami a csapatnak kedvezett, mivel így kényelmesen, esernyő és esőkabát nélkül tudtunk a városban sétálgatni. Az ősz összes csodás színét láthattuk - a sárga árnyalatoktól a zöldön át egészen a sötét barnáig. Veszprémben a Fejesvölgy vendéglőben fogyasztottuk el az ebédünket. A menü nagyon finomra sikeredett, mindenki elégedetten távozott. Kora délután a főtérre mentünk, sétáltunk egy jót, aki tudott, még a várnegyedbe is felballagott, és megnézhette szépségeit. A nap megkoronázásaként a Mackó cukrászdában mindenki hivatalos volt egy süteményre. A süteménye- zés után a hazafelé vezető úton mindenki kedvenc nótáját végigénekeltük, így búcsúztatva ezt a szépen sikerült napot.- ULTSCH LEVENTÉNÉ mentálhigiénés csoportvezető ELHUNYT CSÓKA GYÖRGY Október 19-én, a Megyeri temetőben nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára Csóka György újpesti nagybőgőst, az 56-ös Emléklap tulajdonosát. Csóka György 2010. október 10-én, hetvenegyedik születésnapja hajnalán hagyott itt minket, családtagjait, barátait. Édesapja Csóka István brácsás, édesanyja Kantó Margit volt, akiknek kilenc gyermekük közül a legkisebb volt György. Bőgőzni apjától, majd bátyától, az országosan elismert Csóka József „Csunkótól" tanult, később az Újpesti Zeneiskolában a kiváló zenepedagógus, Sellei Gyula tanítványa lett. Cigányzenekarban a Megyeri Csárdában játszott, később tánczenekarokban működött közre. Az újpesti cigányság történeti kutatásának aktív munkatársaként 2010. május 15-én Újpest Cigányságáért Díjat kapott. Csóka Györgyöt az 1956-os forradalomban vállalt szerepéért sokáig mellőzték. Szerény, megbecsült tagja volt az 56-os Szövetség Újpesti Szervezetének. Hajdanoló 25. Holnap halnap Nem mondom, hogy gyakran jártunk étterembe gyerekkoromban, de néha, mint Szentmihályi, elvetődtünk azért. Amikor az újpesti csapat bajnokságot nyert, pacalvacsora volt az Árpád úti sasfészekben, sátoros ünnepeken pedig csonkacsaládostul beültünk a Brunowszkyba: a sokat megélt vendéglő akkoriban viszonylag szebbik arcát mutatta, igaz, a felső traktusból már előfizetéses kocsma lett, de a főépületben még damaszt- szalvétával terítettek, és a kerthelyiségben is fel lehetett fedezni ezt-azt a régi ragyogásból. (Bezzeg a szemben lévő Horváth-kert már csak a nevében őrizte a múltat. Az én nemzedékem már egy sok- szükséglakásos házat talált a vendéglő helyén - magából a hajdani étteremből alakították ki ezeket az egyszobás lakásokat, a kerthelyiségből meg közös udvar lett - mi, akkori gyerekek nem is akartuk elhinni, hogy micsoda pompás étterem állott hajdan azon a helyen.) Mindannyiunknak megvolt a kedvenc étele a Brunowszkynál: nagyanyám folyton párizsi szeletet rendelt, magam a csemege sertéskarajt kedveltem (pir. burg., pár. káp.), nagyapám viszont a rántott pontyra esküdött. A rántott ponty pedig egész embert kívánt, nem is egyet. Merthogy a régi éttermekben (legalábbis amelyik adott magára) külön akváriumokban őrizték a feldolgozásra váró halakat: hogy a kedves vendég saját szemével lássa, milyen friss étel kerül az asztalára, meg, ha akarja, maga választhassa ki a feldolgozandó áldozatot. Az ilyen gesztusok mindig bizalmat keltenek az emberben. Úgy képzeljék el az egészet, hogy az étterem egy kitüntetett, ablakközeli pontján vaslábakon áll egy üvegfalú medence. Bonyolult gumicsövek vezetnek belőle ki s belé, a tetejére pedig egy merítőháló van állítva, keresztbe. A medence pedig telistele van egymásra hajigáit pontyokkal. Gyakran mozdulni se tudnak a tömegtől, vagy ha igen, csak egy irányba, araszoló mozgással. Néha egy pikkelyes versenyző, megunván a tömegnyomort, megpróbált fölfelé kitörni, mindhiába: az üvegkalitkát fölül zöld háló borította, a menekülő halak nagy csob- banással zuhantak vissza a többiek hátára. Nem mondom, hogy az efféle látvány nagyon emelte volna az étterem fényét, de azt mondom, hogy bizonyos szint, életet és hangot vitt belé. (A gumicsőből szivárgó víz sziszegő hangját.) És bizonyos izgalmat is. Képzeljék el például a következő jelenetet. Családunk tagjai helyet foglalnak a Brunowszky egyik asztalánál, a frakkba öltözött fizetőpincér nagy hajlongásokkal felveszi a rendelést, majd az „és egy adag rántott ponty, tartármártással" jelszó elhangzása után magához inti Feri urat, a legifjabb pincért, és utasítja, hogy lásson neki a halászathoz. Feri úr könyékig felsodorja az ingujját, hálót ragad és izgatottan figyeli nagyapám utasításait arra vonatkozóan, hogy mégis, melyik hal jussék a feldolgozás sorsára. Nagyapám először a helyéről küldi utasításait („kicsit balra, lejjebb, még lejjebb. most balra"), aztán megunja a távirányítást, odasétál az akváriumhoz, és az ujjával mutatja, melyik halat szeretné a tányérján látni. Őrült verseny- futás kezdődik ezután, Feri úr és a hal között, s a küzdelmet az egész étterem lélegzetvisszafojtva figyeli. Végre Feri úr megelégeli a folytonos vereséget, megkéri nagyapámat, fogná meg a hálót, ő pedig hónaljig merül az egyre zavarosabb vízbe, s kétmarokra fogva egymás után emeli ki az egyébként teljesen egyforma halakat. Nagyapám, aki régen elvesztette a fonalat, egy darabig csak a fejét rázza, de a harmadik-negyedik halnál csak megadja magát. „Ez jó lesz!", mondja, mire Feri úr a visszakapott iszákba vágva a kétségbeesetten vergődő pontyot, elrobog vele a konyha irányába, a közönség pedig lelkesen megtapsolja a mutatványt. Nagyapám Napóleonként ül vissza a helyére, elégedetten és szinte jóllakottam A többi már csak levezetés. Alig tíz perc múlva kihozzák az ebédeket, a párizsi szelet és a csemege karaj mellett a rántott halat is, két szép patkó- nyi szeletet, petrezselymes krumplival és tartárral, ahogy illik. Eszünk és fizetünk, nagyanyám csak hazafelé tartván jegyzi meg menetrendszerűen.- Annak sincs ki a két kereke, aki azt hiszi, tíz perc alatt ki lehet rántani egy élő halat. Mire nagyapám minden alkalommal így felelt.- Nono, Arankám, nono. Manapság tíz perc alatt a Földet is meg lehet kerülni. És mindketten ugyanazt gondolták a másikról. - JOLSVAI ANDRÁS
