Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-24 / 36. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM, 2010. szeptember 24. Múltidéző A Magyar Pamutipar családi napja Egy híján 20 esztendeje, hogy a Magyar Pamutipar már csak a korábban ott dolgozók, a leszármazottak, s talán az újpestiek emlékezetében él. A gyár krónikája mellett a nagy múltú sportegyesületek is históriák és monográfiák lapjairól üzennek. A z egykori világhírű gyár, amely a Budaprint egyik egységeként nem is olyan régen a legnagyobb textilipari vállalat egysége volt, ismét hírt adott magáról. Szerkesztőségünket a Magyar Pamut horgászegyesüHajdanoló A Patyolat-akció Általános nézet, hogy nem szabad olyan címet választani egy íráshoz, melyet aztán külön meg kell magyarázn un k az olvasónak. Most tehát nem magyarázat következik, hanem csak egy kollektív emlékidézés, a fiatalabb korosztályok kedvéért. A mondott címen egy bugyuta fekete-fehér filmvígjáték volt látható a hatvanas évek elején. Arra emlékszem belőle, hogy a főiskolás Szilvássy Annamária (van-e, ki e nevet nem ismeri?) játszotta a női főszerepet, és Bodrogi Gyula volt a bonviván, slankul és rengeteg hajjal a fején. A történet a Ki mit tud? körül bonyolódott (juszt se magyarázom el, mi lett volna az), a Bodrogi meg a barátai egy beatzenekart alakítottak, s el akartak indulni a mondott versenyen. Ám, fájdalom, éppen sorkatonai szolgálatukat töltötték (ezt se magyarázom el, nem én), a gonosz felettesek lehetetlen feladatot sóztak rájuk: az egész laktanya teljes ágyneműkészletét kell a Patyolatba szállítaniuk rettentően rövid idő alatt. Bodrogi persze valami kópéság segélyével megoldja a dolgot, győz a jó (cseréljen helyet a füttyössel! - megint valami, mit magyarázni kéne, de ezúttal nem lesz magyarázva), a végén a szerelmesek egymáséi lesznek és fergeteges letkiss-ben (aki ezt se érti, azon végképp nem segíthetek!) törnek ki: tánc közben azt énekelve, hogy „egy, velem ugye köny- nyen megy..." A valóságban a Patyolat nem volt ennyire vidám szervezet. Állami mosodalánc volt, szép hatlete kereste meg, amelynek tagjai nevükben éltetik a gyár nevét. A horgászegyesület is immár 60 éves, és az egykori pamutosok sem fiatalabbak. Az újpesthez közeli Veresegyház taván horgásznak és találkoznak. Sokan nemcsak szenvedélyüknek hódolnak, hanem nyugdíjas éveikre a tó közelében, vagy a tóhoz közeli településeken találtak otthonra. Mint ahogyan Kiss Gusztáv, aki 32. éve horgászegyesületi elnök elmondta: a hagyományok ápolói is. A horgászhagyományoké azzal, hogy a nyárutóra tervezett, ám ősziesre forduló időben halászléfőzésre invitálták az egyesület tagjait, de ezúttal azokat is, akiknek a Magyar Pamutipar ma is jelent valamit. Körtelefonnal, személyes ismeretséggel igyekeztek minél több egykori pamutost értesíteni, és a szeptember 18-i szombati napra a veresegyházi tóhoz hívni. Sokan eljöttek, és a késő délelőtti órákra már napsütés fogadta a kilátogatókat, ami megalapozta a jó hangulatot. A viszontlátás öröme pedig tovább emelte. Előkerültek fényképek és vége-hossza sem volt az „emlékszel, amikor..." kezdetű történeteknek. A horgászegyesület családi napja a nosztalgia jegyében telt, és él tovább az ott lévők emlékezetében tovább. A horgászegyesület a családi nap megszervezéséhez az Újpest önkormányzatától elnyert pályázati összeggel látott hozzá, a halászléből sem volt hiány. Családi nap jövőre is lesz - ígérik.-B. K tyús emblémával és lepusztult, fáradt bolthálózattal. Újpesten is volt négy-öt kirendeltsége, mi, nem tudni ma már, mi okból, a Rózsa utcai fiókba jártunk. (Mely voltaképp az Árpád úton volt fellelhető, körülbelül azon a sarkon, ahol most az Árkád üzletház található.) Plafonig érő polcok, szennyesszag, tintaceruzával összefirkált pultok és tömeg - ez volt az első benyomása az embernek, ha belépett. Két rosszkedvű, kék köpenyes asszony dolgozott odabent csigalassúsággal. (Úgy értem, egyszerre kettő: ösz- szesen nyolc. De kísértetiesen hasonlítottak egymásra.) Egyikük egy oldalsó kisasztalnál ült, s gondterhelten rakosgatta a papírokat: rengeteg volt belőlük. Másikuk foglalkozott a kuncsaftokkal, áttekinthetetlen logika szerint. Hol a bevételi, hol a kiadási oldalon tűnt föl (az egyik pultnál vették át a koszos ruhát, a másiknál adták ki a tisztát), mozgásával folyton felülbírálva az érkezési sorrendet. így aztán normális esetben is rengeteg időt kellett a Patyolatban tölteni (az ember jobbára hozott is, vitt is, a józan ész azt diktálta volna, hogy előbb szabaduljon meg terhétől, s csak aztán kérje ki a tisztát, de a Patyolatnak semmi köze nem volt a józan észhez: tisztes családanyák kaptak hajba egy ilyen elhúzódó sorállás kapcsán, s ha tettlegességre került a sor, jól jött a szennyes ruha), de normális eset igen ritkán adódott. Valami soha nem stimmelt: vagy a kocsi nem érkezett meg (a ruhákat - néhány elegáns belvárosi szalont leszámítva - nem helyben mosták, tisztították, hanem valamely titokzatos helyre elszállították - és onnan nem szállították vissza időben), ilyenkor vad telefonálgatás kezdődött, mégis, mi várható, - vagy a ruha megjött ugyan, csak éppen némi eltéréssel. Tudniillik nem ugyanazt kaptuk vissza, amit beadtunk. Ezt nem értettem egyáltalán. Kétfajta mosás volt ugyanis, kilós és pipere. Utóbbinál nemcsak mostak, vasaltak is - és szépen összehajtva, papírba csomagolva kaptuk vissza az ágyneműt - előbbinél az egész pakkot egyetlen necchálóba gyűjtötték, azt kis plombával lezárták, aztán a hatalmas mérlegre hajították: ahány kilót nyomott, annyiszor valamennyit kellett fizetni érte. (De felvételnél minden tételt külön regisztráltak az átvételi elismervényen - képzelhetik, milyen gördülékenyen ment a dolog, ha még olyan finomságokat is hozzáképzelünk, mint ez:- És lesz három konyharuha.- Az nem konyharuha, az abrosz.- Ez magának abrosz?- Kicsi abrosz.- Kicsi, koszos, szakadt abrosz. Azaz rongy. Még mindig jobban jár, ha a konyharuhát ikszelem be!) Namármost, ha a piperéket összekeverték, azt megértem, egyik ágynemű olyan, mint a másik, sokszor mi is csak otthon vettük észre a cserét, de hogyan tűnhetett el bármi is a leplombált zsákokból? Erre a kérdésre soha senki nem tudott értelmes választ kapni, pedig csak a Rózsa utcai fiókban is feltették hetenként ötször-hatszor. Csak úgy porzott a panaszkönyv. Vannak válaszok, melyeket jobb, ha nem ismerünk.- JOLSVAI ANDRÁS
