Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-09-17 / 35. szám

Közélet A betűt formázó épület- Újpest kapujában Lényeges információ: 2011. november 11-én, 11 órára tervezi a Magyar Autóklub a Berda József utca 15. szám alatt létesítendő új szolgáltató köz­pont - ünnepélyes - átadását. Még mielőtt az olvasó azt hinné, korán szólunk, ráadásul a dátumot is elírtuk, hiszen még csak 2010-ben járunk, leírjuk: minden rendben van. A fennállásának 111. évét köszöntő Magyar Autóklub - minden bizonnyal az 1-es számok misztikus erejében is bízva, amely a számmisztika szerint akaratot, magabiztosságot, erőt és energiát egyaránt jelent, az elkövetkezendő évtizedekben is hűséges lesz Újpest­hez. Tizenegy évvel a Közlekedésbiztonsági és Oktatási Park Berda József utcai átadását követően nemrégiben alapkövet helyezett el. Minderről Pintér Józsefet, a Közlekedésbiztonsági Üzletág igazgatóját kérdezzük.- A Berda utca telkén kinövő építmény már hir­deti, hogy itt az Autóklub új szolgáltató központ­ja épül. Mi lesz itt?- Régi vágyunk teljesül, amelynek nemcsak mi, hanem az újpestiek is minden bizonnyal örömmel vesznek. És talán nem tűnik túlzásnak, ha ettől messzebb is tekintünk: annál is többen várnak rá. Ki­nőttük a „régi" Közlekedésbiztonsági és Oktatási Park intézményét, és - mi tagadás - az autózás, a motorizáció fejlődése is új kihívásokat közvetít fe­lénk. A magyar autózás hőskorában, éppen 1900 no­vemberében létrejött Magyar Automobil Klub - amelynek elnöke (micsoda nevek!) gróf Szapáry Pál volt, s amelynek választmányi tagja lett Bánki Donát, Csonka János, Törley József - nem engedheti meg magának, hogy ne kapcsoljon az ötödik sebességbe. A néhány héttel ezelőtti alapkőletétel az új szolgálta­tó központunkat jelzi és amint látható, a munka meg is kezdődött, már a földfelszín feletti az építkezés.- Mi kap helyet az új épületben?-Minden szolgáltató egység, amely jelenleg a Römer Flóris utcában működik, az új épületbe költözik át.- Folytatódik a közlekedés biztonságát szolgáló képzés is?-Amikor a Magyar Autóklub Közlekedésbiz­tonsági és Oktatási Parkja tizenegy évvel ezelőtt Újpesten épült, szerződésben is deklaráltuk a „Biz­tonságos közlekedésnek egy életúton” program segítését. A közlekedés a technikai kultúrának is legfontosabb pontja. Újpest önkormányzata a te­lek térítésmentes átadásával segítette ezt a folya­matot, illetve azt is, hogy folyamatosan képezzük az újpesti iskolásokat - természetesen a többi ke­rület diákjai mellett - a közlekedési ismeretekre. A közlekedésben rendkívül nagy szerepe van az emberi tényezőnek. A hosszú távú tudatformálás a biztonságra törekvés egyik lehetősége. Ezért lát­juk el tanácsokkal a volán mögé ülőket, a gyerme­ket váró hölgyeket, ezért végezzük a tanulók okta­tását, akik utasként ülnek autóba, gyalogosan köz­lekednek, vagy kerékpárra ülnek. Megteremtettük Újpesten a „B" kategóriás képzést nyújtó autósisko­lánkat is, amely a főváros minden pontjáról fogadja a leendő autóvezetőket. A jogosítvány átadásával sem engedjük el a gépjárművezetők kezét, vissza­várjuk őket a rántópados vezetési pályánkra, amely Budapesten egyedülálló és ilyenből az országban is csak egy van, Mogyoródon, az Allianz-pályán. A felnőtteket, gyermekeket egyaránt oktató bá­zisunkon műszaki állomás is működik, ahol idő­szakos műszaki vizsgálatot, eredetiségvizsgálatot, környezetvédelmi vizsgálatot és gépjármű-javítá­sokat is végzünk, de a gépkocsikkal és járműveze­tői engedéllyel kapcsolatos ügyek intézésére ok­mányirodának is helyet adtunk. Virágos erkélyek, kertek Városszépítő hobbi Az Újpest önkormányzata által meghirdetett Virágos utcák - Virá­gos otthonok pályázat keretében szeptember 13-án, a Polgármesteri Hivatalban megtartott díjátadón derült ki, hol találjuk Újpest leg­szebb erkélyét és kertjét, és ki mű­veli azokat. M int megtudtuk, az augusztus 13-i be­adási határidőig több mint harminc pályázat érkezett a hivatalba, és a bí­rálóknak ez alkalommal sem volt könnyű dol­guk a legszebb kert és erkély kiválasztásakor. Minden nevező kapott elismerő oklevelet, hogy munkájukkal szebbé varázsolták Újpestet. A zsűri ezért különdíjat is javasolt Somorjai Edénének, a legszebb erkély tulajdonosának, míg- a legszebb kert különdíjasa Hintalanné Bereczki Ibolya lett. A legszebb erkély tulajdonosa Koncsár Irma, aki egy városközponti panelház lakosaként szé­píti otthonát. A legszebb kertért járó díjat a Káposztásmegyeren lakó ladvánszkiné juhász Renáta vehette át. Mindkét győztes amatőr kér-

Next

/
Thumbnails
Contents