Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-02-01 / 4. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM, 2010. február 1. Mozaik Lebuktak a szadista pornósok Egy hétgyermekes anya feljelentése alapján baktatott le a rendőrség egy pornófilme- két készítő céget. A családanya az újpesti Szilágyi utcában egykor étteremként mű' ködő szórakozóhelyre ment el, ahol állítása szerint félrevezették. A filmesek szexmentes mun­káért százezer forint fizetést ígértek, azonban több nőt is átvertek, kérésük ellenére sem en­gedték haza őket. Egy feljelentés alapján indult meg a nyomozás, még január közepén. A bejelentő el­mondta, hogy Z. Gábor, az egyik gyanúsított a Szilágyi utca egyik há­zában a filmben szereplő nőket fo­lyamatosan bántalmazta. Egyiküket a hajánál fogva rángatta, egy másik nőt pedig megkötözött, s amikor a nő kérte - többször is -, hogy oldoz- za el, kérésének nem tett eleget. Az áldozatok a rendőröknek el­mondták, hogy internetes hirdetésre jelentkeztek, így kerültek a filmfor­gatásra. A szado-mazo dolgokról csupán annyit említettek a szemé­lyes előzetes elbeszélgetés során, hogy csupán puha tárgyakkal ütle­gelik majd őket, ami nem is jár majd fájdalommal, inkább csak imitálni kell, hogy fáj. Ez, mint kiderült, igen­csak finomított változata volt an­nak, ami valójában történt. A hirdetésben szereplő e-mail cím alapján megállapították a hirdető személyazonosságát, a filmet rende­ző és finanszírozó hármashoz - G. Péterhez, L Jánoshoz és Z. Gáborhoz - is hamar eljutottak. Január 24-én az információk alap­ján a rendőrök megfigyelték a házat, ahol a forgatás és a kínzások történ­tek, majd a BRFK Bevetési Főosztály munkatársaival rajtuk ütöttek. Ösz- szesen tizennégy embert állítottak elő, köztük a fent említett három férfit is. A helyszínen, valamint a gyanúsí­tottak lakásán történt házkutatások során többek között számítógépeket, cd, dvd lemezeket foglaltak le a rend­őrök, továbbá L Jánosnál az elfogása­kor két gramm kábítószernek tűnő anyagot találtak. Jelenleg mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezhet, ezek szerint a rendőrség úgy véli, nem félemlítik meg a tanúkat, a szökés ve­szélye és a bűnismétlés lehetősége sem áll fent esetükben. Az Újpesti Rendőrkapitányság to­vábbi áldozatokat keres az ügyben, jélentkezésüket várja. - T. K Múltidéző - Török Monika rovata Margónéni Margónénit, sokáig legalábbis ezt hittem, azért nevezték így, mert nagyon szigorúan megvonalaztatta oldalt velünk a füzeteinket. Pontosabban a szüléinkkel. A Fóti úti suliba jártam, mint szinte mindenki az Izzó lakótelepről. Két lehetőség adódott az is­kolába jutásra, vagy a Fóti úton vagy a vele párhu­zamos mellékutcán. Utóbbi valamilyen egészen rejtélyes okból sokkal hosszabb volt - lehet, eb­ben része volt a rengeteg érdekes kutyának, nö­vénynek, miegyébnek. Ráadásul a mellékutcán sorra csatlakoztak az emberhez az évfolyam- és osztálytársak, ami mindig remek lehetőséget nyújtott arra, hogy a lehető legkésőbb érjünk be az iskolába. Mondta is mindig a Margónéni, hogy csak a közelben lakók késnek, másnak bezzeg fon­tos a pontosság. Pedig azt nem is tudta, hogy visz- szafelé még hosszabb volt az út... Margónéni a kerület legszigorúbb tanítónénije volt az elbeszélések szerint, még hatalmasra nőtt apám és pattogósán csípős nyelvű anyám sem mert szembeszállni vele: ha Margónéni valamit mondott, mindketten ugrottak, kötötték a köny­veket, csíkozták a füzetet, vasalták az iskolakö­penyt. Margónéni állítólag már a legelején meg­mondta, hogy őt nem érdeklik ezek a modern pe­dagógiai fityfrászok, márpedig nála mindenki ol­vasni fog legkésőbb karácsonyra és punktum. Mertünk volna másképp tenni?! Ő volt az, aki ha kiment az osztályból, akkor is síri csönd maradt utána, mert egyszerűen nem mertünk megmoc­canni sem (kivéve a Gergely-ikreket, de ők amúgy is más eset voltak). Egyetlen másodpercig nem ké­telkedtünk abban, amit mondott: most itt hagyja a szemét, látni fogja, ha rosszalkodunk. Csak évek­kel később merészeltem egyáltalán azon eltűnőd­ni, hogy ha bent hagyta az osztályban a szemét, vajon hogyan tájékozódott, míg vissza nem ért... Margónéni nagy és hatalmas volt, konkrétan tele volt a gatyánk, ha csúnyábban ránk szólt - el­lentéteként a napközisünk volt a csupamosoly Editnéni, akinek az arca egybemosódott már az emlékeimben nagyanyáméval. De ő is azt mond­ta, hogy a hátán is van szeme, úgyhogy ne mer­jünk rosszalkodni! Dehogy mertünk (kivéve a Gergely-ikreket). Évtizedekkel később mertem csak elmondani a pszichiáteremnek, hogy bizony nagyon sokáig még a fürdőszobában, egyedül is rettegtem attól, hátha Margónéni vagy Editnéni most is figyelnek és meglátják, nem mostam meg rendesen a füle­met. 1989-ben egyetlen pillanatig nem volt kérdéses, hol fogom a vizsgatanításomat megcsinálni, ho­lott akkor már régen nem Újpesten laktam. Re­megett a kezem, amikor ismét benyitottam az is­kolába. A térdem csak akkor kezdett, amikor fel­mentem a szentélybe, a tanári szobák szintjére és bekopogtam az igazgatói ajtón. Biztos voltam benne, hogy Bíró József fogja kinyitni a megszo­kott ronda barna köpenyében és jól leszid, miért nem vagyok ilyenkor órán... de Margónéni volt ott, akkor már iskolaigazgató. Nem volt nagy és hatalmas, hanem picike. Ettől persze nekem nem lett könnyebb, pláne, hogy bekísért a nagytanári­ba, és ott az ilyen-olyan nénik és bácsik, akiktől mindig tele volt a nadrágom, hirtelen azt kérték, tegezzem őket, hiszen kollegák vagyunk vagy mi (hát persze, Géza bácsi kérlek, nyilván... mert majd elfelejtem azt a nyaklevest, amit a Gergely- ikrek miatt kaptam...) Rettenetes volt. Ugyanabban az osztályterem­ben kellett vizsgatanítanom, ahová én is jártam. De a biztonságot nyújtó utolsó pad helyett ezút­tal a tábla előtt kellett verejtékeznem - és Margónéni figyelt. És figyelt és figyelt. Az egyik szünetben - ismétlem: 1989-et írtunk - egyszerűen és ellentmondást nem tűrően leve­tette a farmerdzsekimről az akkoriban nagy önér­zetet adó DE jelvényemet, mondván, azért ezt nem gondolta volna rólam, hiszen olyan jóravaló embe­rek a szüleim... és hogy ő ezt itt, az iskolájában semmiképp sem engedi meg, szégyelljem magam. És én, huszonéves kisiskolás, szégyelltem magam. De esküszöm, nem ezért fordultam nagy oda­adással az alternativ pedagógia és iskolák felé! Keresni próbáltam azóta is többször Margónénit, talán nem elég nagy elszántsággal, hiszen a mai napig félek tőle. De fontos volna, hogy megmondjam neki: sokgyerekes szülőként már tudom, nem olyan fontos, hogy félévkor tud­jon a gyerek olvasni, hiszen majd megtanul, ha nem hülye-de hogy ne rettegjen attól, nem figyeli-e a tanítónéni a fürdőszobában is, sokkal fonto­sabb. Ennyit a féléves bizonyítványok­ról, kedves szülőtársaim.-TÖRÖK MONIKA

Next

/
Thumbnails
Contents