Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-03 / 32-33. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 32-33. SZÁM, 2010. szeptember 3. Újpesti Városnapok mányzati képviselők is részt vettek - lehetőség volt az újabb találkozóra. A templomépületet megtöltő újpestiek Szűz Mária királyné ünnepén Máriában az Istent min- denekfölött szerető, mindenben igent mondó asszonyt ünnepelték, érezve, hogy Isten és az ember sze- retete szorosan összefügg egymással. A szentmisét követően a hívek a plébánia kertjében agapén találkoztak egymással. A búcsúi szentmisére már péntektől számos program segítette a felkészülést. Augusztus 27-én, pénteken egész napos szentségimádás volt a templomban, majd este került sor Gesztesi-Tóth László orgonaművész és Tóth Orsika énekművész fellépésére, amely alkalomból Caccini, J.S. Bach, Mozart, Schubert, Villa-Lobos egyházzenei művei csendültek fel orgonaszóval, gitárral és énekhanggal. Augusztus 28- án előesti búcsúváró szentmisére várta a híveket Kemenes Gábor atya. (- B. K.) Szűz Mária királyné augusztus végi ünnepére ez alkalommal is több napos búcsúval készültek az Egek Királynéja Főplébánia hívei. A péntektől vasárnapi tartó esemény híre azonban túlnőtt a templom falain, az augusztus 29-i, vasárnapi szentmisét ugyanis Dr. Paskai László bíboros, kiérdemesült esztergom-budapesti érsek mutatta be Horváth Zoltán atya - Újpest díszpolgára - meghívására. A z újpesti katolikus hívők nagy szeretettel és várakozással várták a templomban a bíborost és a kíséretében lévőket. Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek nem először volt az újpestiek vendége, emlékezetes misét celebrált például több mint tizenöt évvel ezelőtt a félkész, még vakolatlan falú, az átadástól még messze lévő Káposztásmegyeri Szentháromság templomban, s pár évvel ezelőtt az Egek Királynéja Főplébánia templomban is. Támogatója volt több mint egy évtizeddel ezelőtt a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola létrejöttének, amelyet Újpest önkormányzata a Tanoda téri iskolaépület térítésmentes átadásával segített. Az erről szóló megállapodást éppen az Újpesti Polgár Centrumban írta alá a bíboros-érsek és Újpest polgármestere. A városnapi programsorozatba is beillesztett búcsúi mise - amelyen közéleti személyiségek, a városrész polgármestere, Újpest országgyűlési képviselői, önkorBúcsúi szentmise az Egek Királynéja Főplébánia templomban