Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-09-03 / 32-33. szám

Újpesti Városnapok össze számunkra a természet és a ter­mészetfotózás szeretetét. A kiállított képek érdekesek amiatt is, hogy úgy­nevezett giclée (ejtsd: zsiklé) techni­kával kerültek archív alapanyagokra, festővászonra, savmentes papírra nyomtatva, ezáltal rézkarchoz és li­tográfiához hasonló látványt nyújta­nak. A technikai lehetőség szinte ha­tártalan 100-200 évre szavatolja a lát­vány minőségét. Müller György a Fo­to Natura klub tagjaként újabb ka­landokra, újabb tájakra vágyik. A fo­tóst azonban nemcsak a megismerés inspirálja, hanem a kollégák is. Nem mindennapi kapcsolat az övék, a kiál­lításmegnyitón jelen lévő barátok többsége maga is fotós, vagy hegy­mászó, vagy egyszerre mindkettő, a kihívást, a veszélyt vállaló, sőt néha kereső emberek, akik szinte gyermeki örömmel tudnak lelkesedni a másik képéért, sikeréért. A mostani tárlat­megnyitó és süteményes-pogácsás jó hangulatú baráti találkozó volt egy­ben, amelyen Zsila Sándor, többszö­rösen díjnyertes természetfotós vál­lalta a megnyitó, Kerekes György, az Ifjúsági Ház igazgatója pedig - szin­tén szenvedélyes természetfotós - a házigazda szerepét. - B. K M üller György természetfo­tós annak az ötvenes évei derekán járó generációnak a tagja, aki Fekete István regényein, dr. Homoki Nagy István filméin nőtt fel, majd David Attenborough filmso­rozataival képezte tovább magát. Mint mondja, véletlenül lett fotós, autodidakta módon tanulta a tech­nikát. Kiállított természetfotói egy része még a diakorszakban készült, ám a legtöbb már a digitális technika eredménye. És a fotós látásmódjáé, aki az első pillantásra szép tájban is többet vesz észre, meglátja a rende­zettséget, a párhuzamos és merőle­ges síkok játékát, a harmóniát, vagy éppen ennek ellenkezőjét, egy-egy színes virág, búzaszál felületes szem­lélőnek fel sem tűnő hetykén növő alakját. Tanítómesterként kapcsolja Természet és természetfotózás Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház Galériájában hagyományosan természetfotó- kiállítással nyílt az idei városnapok első tárlata. A terembe lépőt azonnal lenyűgözi amit lát: Müller György „Ahogy én látom" című fotókiállítása lélegzetelállítóan szép tájakra repít bennünket, egészen szeptember 27-ig. Három a természetforós: jobbról Müller György, a kiállító, középütt Zsila Sándor, balról Kerekes György Több annál, minthogy csupán hajó­maketteket lássunk azokban a tár­gyakban, amelyek a magyar hajó­gyártás 175 évét vonultatják fel. .......-----------------------------------------------------n----------­Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban a városna­pok vasárnapján megnyílt kiállítás a „Zoltán Gőzös" Közhasznú Alapítvány, az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület közös szer­Hajóportrék és makettek vezésében egy-egy hajógyár és hajógyártási korszak történetét a kezdetektől napjainkig tekinthetjük át. A színházteremben a parkettán álló asztalokon makettek és tablók láthatók, de a falak sem ma­radtak üresen. Hajóképek, hajózástörténeti fest­mények, az úgynevezett „hajóportré festészet" egy-egy jellegzetes alkotása vonzza a szemet. A lá­togató ismerősként köszöntheti a Kelén hajót, amely 1891-ben a Balatontavi Gőzhajózási Rt. (Siófok) rendelt meg az Újpesti Hajógyárból. Egy másik képen az Őszöd névre keresztelt - minden­kori legnagyobb - balatoni yacht. Újabb festmé­nyen a Kossuth lapátkerekes gőzös, 1913-ból, majd a tesvérhajója, a Petőfi, amely a keresztség- ben először Jenő Főherceg volt, majd a Habsbur­gok trónfosztása után 1923-ban állt szolgálatba Szent László néven, és szelte a vizeket 1983-ig - ami a magyar gőzhajózás utolsó éve lett. Látható az első dunai gőzhajó, a Carolina is. A hajóportrék után a makettek és a remek magya­rázó táblák érdemesek az alapos szemlére. A du­nai hajók már a XII. században eljutottak Kons- tantinápolyig és más török kikötőkig. A Duna ős­idők óta kitűnő közlekedési útvonal, utazni, szál­lítani és harcolni egyaránt jól lehetett rajta, és a magyar királyok is felismerték ezt a lehetőséget, a kereskedelmi flották mellett időről-időre hadi­flottákat is építettek. A hajógyártást - közöttük az újpesti Hajógyár tevékenységét - szintén ki­emeli a kiállítás, amelynek megtekintését a diá­koknak és a felnőtteknek is egyaránt ajánlotta a megnyitón dr. Derce Tamás polgármester, ugyanis a sokszínű és gazdag kiállítás olyan utazás a múltba, amellyel új ismeretekre tehetünk szert, új embere­ket, tárgyakat fedezhetünk fel. Érdemes! - B. K

Next

/
Thumbnails
Contents