Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-08-23 / 31. szám

I ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM, 2010. augusztus 23. Múltidéző Hajdanoló 24.- Jolsvai András rovata Örvényben- Mi lesz belőled, utcagyerek?! - még az intonációja is a fülembe cseng en­nek a mondatnak évtizedek múltán: nagyanyám mindannyiszor ugyanab­ban a tragikai hangfekvésben szögez­te nekem, ha (felfogása szerint) vala­mi rossz fát tettem a tűzre. Ez volt a legnagyobb fenyegetés, mely gyer­mekkoromban elhangzott, annál szörnyűbb dolgot elképzelni se lehe­tett, minthogy az emberből, ha nem vigyáz, utcagyerek lesz, s mint ilyen, végleg elveszik az emberiség számára. Ám bármilyen nyilvánvaló volt, hogy az emberiség e két része között so­sem lehet átjárás, s ha valaki egyszer utcagyerekké züllik, onnan többé nincs felemelkedés, ugyanakkor könnyen zavarba lehetett volna hoz­ni azzal a kérdéssel, hogy mégis, mi­ben lehetne meghatározni pontosan a különbséget. Merthogy látszólag mindannyian utcagyerekek voltunk, naphosszat ott lógtunk az utcán és a grundokon, és csak a leghatározot­tabb sötétedés volt képes hazazavar­ni bennünket. Ha nagyon sarokba szorítanának, egyetlen különbséget tudnék felso­rolni, mely köztünk és az utcagyere­kek között feszült, hogy tudniillik mi nem fürödtünk a Dunában (csak sze­rettünk volna), ők meg igen. Akkor most ideje pontosítanunk. Természetesen mindannyian füröd­tünk a Dunában eleget, Zebegényben vagy Leányfalun, Dunabogdányban, Ráckevén vagy Dömsödön - ezeken a partokon másodlagos kényelmű ki­épített strandok (homok vagy kavics borította föveny, öltözőkabin, lán- gossütő volt, de zuhany nem) várták a fürdőző közönséget, és az élt is a le­hetőséggel. Melegebb nyári napokon csak úgy forrott a víz a sok strandoló körül végig az összes Duna-ágban. Csak Pesten nem volt már fürödhető állapotban a folyó. És még ezt a szép mondatot is finomítanunk kell némi­leg. Egészen pontosan úgy kell mon­danunk, a pesti oldalon nem volt az. Hogy miképpen lehet tisztább a víz Budán, mint Pesten, erre nézve tény­leg ne tőlem kérjenek magyarázatot, mindenesetre így volt: odaát, a pün­kösdfürdői Tungsram-üdülő előtt a hatvanas években még vízbe vetette magát boldog-boldogtalan (előbbiek aztán ki is jöttek a vízből), igaz, a többség inkább már csak evezett. Akkor most menjünk vissza a kiin­dulópontunkhoz, és ismételjük meg: a Dunában már csak az utcagyerekek fürödtek akkoriban. Mégpedig ép­pen ott, a Tungsram-strand kerítésén kívül, ahol a legtöbben láthatták őket. Az átkelőhajó utasai, a sétálók, a csónakház látogatói és legfőkép­pen a nagyérdemű strandközönség. Az utcagyerekek vagy egy tucat­nyian voltak, sötétbarnára sült bőrt és fekete glottnadrágot viseltek, volt velük néhány használaton kívüli te- herautógumi-belső, és remekül érez­ték magukat. Hatalmas fejeseket ug­ráltak a vízbe nyúló fűzfák ágairól meg a csónakház forró tetejéről, messzire beúsztak a Dunába vagy snapszeroztak a parton, jókedvűen integettek az uszályoknak és a szá­jukba illesztett ujjak segítségével fü­tyültek a csinos lányokra (helyesen: a lányok után). Mi, nem-utcagyerekek, a lámpagyári strand kerítése mögül csodáltunk az utcagyerekek merész­ségét, figyeltük kunsztjaikat, irigyel­tük és féltük őket. De persze eszünk­be se jutott, hogy csatlakozhatnánk hozzájuk. A strand a nagymedence mellett egy töltésben végződött, annak ol­dalában napoztak a magányra vá­gyók (a másik, medence felöli olda­lán egy tribün volt, azon mindig nagy volt a tülekedés), a töltés egy gépházban végződött, annak lapos tetejére egy lábtengópálya volt fel­festve, ott voltam érdekelt jobbára. (Ez tudniillik a kutyaütők pályája volt, a menők lent, a vizilabdamedence mellett űzték ezt a sportot.) Az volt a baja, hogy a magaslati helyszín miatt egy rossz mozdulat után könnyen a kerítésen túl találta magát a labda. Aminek mindenféle macera lett az eredménye. (Szerezni valami utcagye­reket, aki visszadobja, például.) Egy felejthetetlen szerdai napon le­jött a V. Nagy doktor fia (nekünk csak V. Kicsi), és lehozta a bőrfociját: rögtön tudtam, hogy ebből baj lesz. Baj is lett. Egy nagyobb emelésem után a labda a Dunában landolt, és mire felnéztem, ott landoltam én is. A víz meglepően kellemes volt, a lab­da se volt messze, néhány karcsapás, gondoltam, és ott vagyok. A többire nem emlékszem. Azt mondják, több mint egy perc múlva dobott föl az örvény, és hosszú időbe telt, mire az utcagyerekek kihúztak a partra, és magamhoz térítettek. Este persze azt válaszoltam nagyanyám kérdésére, hogy semmi érdekes nem történt egész nap, de amikor a Filó bácsi megkérdezte másnap, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, büszkén rávág­tam, hogy utcagyerek.-JOLSVAI ANDRÁS Bezárták a siófokiakat, amíg elvonult a lila armada Bezárták a siófoki drukkereket a stadionba a lefújás után - így kí­vánta elkerülni a rendőrség, hogy összekeveredjenek az elvonuló né­pes és hangos, petárdázó újpesti drukkerhaddal. E lképesztő rendőri készültség előzte meg a szombat esti Siófok-Újpest futballderbit. Mondani sem kell, kiemelt kockázatú ren­dezvénynek minősült a fanatikus lila tábor érkezé­se miatt, ám még így is szokatlan volt az erőde­monstráció lovakkal, s a tömegtüntetésekről is­merős pajzsos bevetési egységekkel. Sorfaluk tag­jainak vigyázó szeme közepette vonulhattak sta­dionba be és stadionból ki az újpesti hívek (hat­ezer néző lehetett a lelátón, s legalább egyharma- duk tartozhatott a vendégek táborához). A meccs alatt semmiféle balhé nem tört ki, a le­fújás után aztán jöhetett az újabb rendőri felvo­nulás. A stadion hangosanbeszélője előzőleg meg­kérte a siófoki szurkolókat, hogy a lefújás után maradjanak a helyükön, mert az elsőbbség a ven­dégdrukkereké; csak miután ők elvonultak, akkor mehetnek haza, hangzott az intelem. Mivel ilyet még eddig nem tapasztaltak, sokan nem vették ezt komolyan, márpedig a kijáratoknál szembe­sülniük kellett vele: zárt kapuk, marcona bizton­sági emberek. Ez a megoldás különösen a Fő ut­cai oldalon bizonyult kockázatosnak, hiszen kí­vül éppen a kerítés alatt vonultak a lila fanok, va­laki közülük petárdát hajított a kerítésen belülre, szerencsére azonban senki sem sérült meg, csak kisebbfajta pánik tört ki, majd pár perc múlva fe­szültségoldóként a kapuk is kinyíltak. Rendőrök sorfala között érte el az armada a vasútállomást, persze, nem mindenki ült vonat­ra, számos lila sálas a Balaton-part felé vette az irányt. Ha azt hitték, erre nem voltak felkészülve az egyenruhások, akkor tévedtek: a pajzsos, ro­hamsisakos egység addigra már a Jókai-park és a Petőfi sétány között sorakozott föl. forrás: www.sonline.hu

Next

/
Thumbnails
Contents