Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-07-05 / 26. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM, 2010. július 6. Henni néni, a mindenki iskolájából Henni néni nem újpesti. Mégis mindenki mindenhol tudja, bárhol bárki kiejti ezt a nevet, hogy Balázs Jánosáé Mednyányszky Henriettről van szó. Henni néni, az Ope- raház egykori növendéke úgy vált honi „intézménnyé", hogy 31 éven át balett-tan- folyamot tartott tanévről tanévre. Szigorúan alkalmazottként, nem iskolája volt. Más abban a korban már abbahagyja, ő 55 évesen kezdte, azaz folytatta Újpesten a munkát. Árulják el az előbbiek, hiszen hölgyről van szó, hányadik születésnapjára készül a napokban. A ragyogó szellemi frissességnek örvendő SZOT-díjas és Újpest Gyermekeiért díjas Henni néni visszavonulása sokakat meglepett.- Végleges a döntési- Bizony, az. Megvan az utódom, az újpesti gyermekek nem maradnak balettmester nélkül. Renge Györgyi, a segítőm hatéves kora óta a növendékem, és ami ennél lényegesebb: elkötelezett szerelmese a tánctudománynak. Mellettem hospitált, majd balettmester lett. Több éve együtt dolgozunk az Ifjúsági Házban, hiszen elkelt számomra a segítség. Korábban hosszú éveken át volt, hogy 260 (!) növendékem volt 11 csoportban. Heti egy napon nem volt balett-oktatás. A legutolsó tanévben négy napból Györgyi kettőt már egyedül vitt, ez rákészülés volt arra, hogy előbb-utóbb leköszönök. Györgyi folytatja a munkát, ám a helyszín változik, már nem az Ifjúsági Házban.- Ezek szerint szerdánként volt csak üresjárat, szabadidői- Számomra igen. Ezt a tempót az utóbbi 30 évben bírtam, sőt jól is esett...- Újabb matematika. Ha ennyi tanítványt beszorozzuk az újpesti tanévek számával, kiderül: az újpesti lakosság nagy számban tanult balettozni Henni néninél.- Kicsit torz az egyszerű szorzat, hiszen nem minden tanévben dolgoztam új gyerekekkel. Azok, akik a képzőig is eljutottak, 8-9 évnyire osztott anyaggal ismerkedtek nálam. De korántsem túlzó az az állítás, hogy az egykori növendékek, akik állomásaim különböző színhelyein, a „régi”Adyban, majd a Magyar Pamutipar Dallos Ida Művelődési Házában hozzám jártak, már a gyerekeiket vagy az unokáikat íratták be renc magánintézete követett. Reiner bácsi akrobatikára tanított, majd a budapesti Operaház következett. Húgommal, Mednyánszky Ágival, aki színész lett, lánykorunkban kétszemélyes táncegyüttesünkkel bejártuk a fél világot, majd a Moulin Rouge és a Kamara Varieté jelentette nekem a fellépések végét. Még 18 éves sem voltam, férjhez mentem, és onnan a család volt az első, a férjem segítése, a gyerekek nevelése, a háztartás. Drága uram sokat foglalkoztatott, kedvelt színész volt, a fiam - Bálái Péter - is színész lett. A lányom, Eszter gyógyszergazdálkodó, de 16 évig balettozni tanult, egy időben kérésemre az asz- szisztensem is vol Meg szoktam köszöl Jóistennek, hogy szellemi épségben tartott idáig, bár a mozgásom már nem a régi. Lehet persze a balettot karosszékből is tanítani, sőt az orosz Vaganova például tolókocsiban tette ezt, de csak azoknál, akik nem a kezdő lépéseknél tartanak. A kicsiknél a klasszikus balett alapjai a balettmestert is folyamatosan komoly fizikai erőpróba elé állítja, amikor bemutatja a kívánt mozdulatot, vagy a növendék karját, lábát, combját igazítania kell. A gyerekek kíméletlenül őszinték, és úgy vettem észre, a fiatal szülők is, akik vélhetően már nem élvezik, vagy soha nem élvezték egy több generációs család együttélése nyújtotta példákat, elszoktak az idősektől. Eev dédnasvhozzám, már az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házba, vagy a Dalos oviba, ahol egy ideig „kihelyezett" tagozatunk is volt. Igazi családias közösség ez, ráadásul a nevekre jól emlékszem, ha az arcokra nem is mindig.- Mégis miért a hirtelen jött búcsúi- Annak, aki a színpadon van otthon, muszáj, hogy önkritikája legyen. Én az egész életemet a színpadon töltöttem. Éveim számába sok csodás és több, igazán feledhető esemény belefért. A karrieremet kettétörte a háború, majd férjhez mentem, és a család kárpótolt az elmaradt tapsért. Négy évesen a bécsi operában kezdtem, amit Nádasi Femama már lehet, hogy nem a legkívánatosabb partner számukra a tanításban. Nem akartam megvárni a kritikákat.- Volt nagy ünneplés, búcsúi- Nem terveztem, már a magam védelmében sem. Mégis zavarba ejtő volt, amikor a gálaműsorban korábbi, ma már huszonéves tanítványaim váratlanul megjelentek és engem köszöntöttek. Nem is azért ríkattak meg, mert minden mozdulatukból sugárzott a szeretet, hanem az ember óhatatlanul lepergeti élete filmjét. És abban én azt láttam, hogy általam több ezer újpesti és nem újpesti fiatalnak lett szenvedélyes szerelme a tánc. Illemet tanultak, volt akit arra is rá kellett bírni, hogy köszönjön, ha belép egy ajtón. Nekem voltak 20-26 éves művészképzős növendékeim, akik időközben orvosok, brókerek, ügyvédek lettek, de a mai napig örömforrás számukra a tánc. Megtanultak úrrá lenni a testükön, fegyelmezni tudják magukat, elsajátították, hogyan kell helyesen lélegezni például tánc közben, elhitték, hogy a természetellenes lábtartás, a fizikai terhelés számukra hasznos dolog. Én nem a balettintézet voltam. Mindenkit felvetem, mindenki iskolája voltam. A tehetségesnek, a szorgalmasnak, a lustának, a ducinak és a vékonynak. Minden gyermek a saját képességei szerint jutott tovább a táncban később. Amíg odajárt, örömmel tanult és táncolt. De ha csak arra tanítottam meg a balett által, hogy tartása legyen, ha egy munkahelyi irodába belép, már nem volt hiába.- Hogyan telnek a nyugdíjas napokI- Nem az a típus vagyok, aki este várja a reggel, reggel az este elérke- zését. Bár kétségtelen, mostanában sokat időzöm emlékeimben. A nyári pihenésre idején van mit várni, két év után ismét dédunoka érkezik a családba, fiú lesz ő is. Azután eszembe jutott, a szomszédban van egy nyugdíjasklub, talán a nyár végén, ősz kezdetén lemegyek oda, és felajánlanám, hogy hetente egyszer megtornáztatnám a nyugdíjasokat. Minden ellenszolgáltatás nélkül, csak úgy... - BANGHA KATALIN „ Nekem voltak 20-26 éves művész- képzős növendékeim, akik időközben orvosok, orókerek, ügyvédek lettek de a mai napig örömforrás számukra ***», a tánc.n >’*
