Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-06-28 / 25. szám
IMúltidéző nek. Segítőink a zebegényi Szőnyi Emlékmúzeum művészettörténészei - kiváltképpen Köpöczi Rózsa - akik nemcsak a mester emlékét őrzik elhivatottan, hanem a szabadiskolát is teljesen képzőművész szemmel menedzselik.- Kiket várnak a szabadiskolába és mennyi időre?- A szabadiskola hagyományosan júliusban indul, háromszor egy hetes turnusokban várja a 16 éven felülieket. A szabadiskola bentlakásos, esténként filmvetítések vannak, és beszélgetünk művészetről, szakmáról, bármiről. A szakma legjelesebb képviselői voltak már tanárai, az újpesti Prima-díjas művészek: Gyémánt László, Schrammel Imre. Vendégünk volt Gyergyádesz László, Pogány Gábor, Bereczky Lóránd és hosszan sorolhatnám ki mindenki adott már rangot a szabadiskolának.- Van-e felső korhatárf- A tábori élet természetesen a fiatalokat vonzza. Felső korhatár nincs, olyannyira , hogy volt egy 80 feletti hölgy is a rajzosztályban. A rajziskola könyvemet forgatva kapott kedvet a rajzoláshoz, példázva a mondást: tanulni sohasem késő. Tanár társaimmal azt is látom, hogy napi 8-10 órás munka eredményeként már egy hét alatt is rengeteget fejlődnek tanítványaink. - BANGHA KATALIN Hajdanoló 27.- Jolsvai András rovata Főtéri múltidő Ott voltam persze én is, hol másutt lettem volna, a világ legszebb újpesti főterének átadásán. Néztem a megújult díszköveket, hallgattam a juniális apró zajait, mozgattam a lábam a Fenyő-zene ritmusára, sor- banálltam a lacikonyhák kínálatáért és belenéztem a sörsátor falitévéjébe - aztán leültem egy padra a Károlyi szobor közelében, és, ahogy szoktam, elmerengtem a régi időkön. Pista szomszéd, a görögdinnyeárus jutott az eszembe. Pista szomszéd, a görögdinnyeárus a sárga keramitkockák alsó széle közepén tűnt fel minden augusztus elején, hogy aztán egy hónapon át ott árulja mindent elsöprő lelkesedéssel a csányinak mondott görögdinnyéit. Pistának a szomszéd nem státusza, hanem a neve volt: legalábbis így emlegette magát fur- tunfurt, Pista szomszédnak. Kóstolja meg uram, a Pista szomszéd dinnyéit, ilyet nem talál sehol másutt! - mondotta például nagyapámnak, és közben magára mutatott hatalmas disznóölő késével. Pista szomszéd kése éles, Pistánál a dinnye édes - szavalta máskor, ha poétikus kedvében volt, és ha igazán jó napja kerekedett, még azt is hozzátette, hogy ezt eszi, ki szomjas, éhes - szinte a szonett felé mozdítva el addig csak páros ríműnek tűnő műalkotását. Pista napbarnította negyvenes volt, kékfestő kötényt viselt a fehér inge fölött, hozzá (a napsugár ellen) kék svájcisapkát is, meg - csak úgy - háromnapos borostát. Volt benne egy kis anyagfelesleg, első látásra böllérnek vagy hentesmesternek nézte volna az ember (délutánra a dinnyelé úgy belepte a ruháját, mintha igazán véres húsokat szeletelt volna egész napon át), csak a világoskék szemében lakott valami angyali szelídség, olyan, amit hentesnél sohasem láthat az ember. Pista szomszéd mindössze ezt a hónapot töltötte az újpesti piacon, különben köd előtte, köd utána, semmit az égvilágon nem lehetett tudni róla. Mindenesetre olyasféle magatartást tanúsított, mintha tényleg dinnyeügyi szakember volna, egy őstermelő valahonnan Hort és Gyöngyös környékéről, aki életének további részét a dinnyeföldön tölti, kacsolással, locsolással és csőszködéssel, akinek élete értelme a dinnye maga, és nem is igazán szeretne megválni tőle. Akinek a szive szakad meg, hogy el kell adnia ezeket a csodálatos gyümölcsöket, és kizárólag a mi kedvünkért teszi ezt. Mondom, efféle magatartást tanúsított a Pista szomszéd, de én már akkor is azt gondoltam, porhintés az egész. Nem őstermelő volt, hanem vándorárus, aki néhol mézeskalácsot árult, néhol bundacipőt, nálunk, Újpesten pedig görögdinnyét: ott, a Trombita tér sarkán, sárga keramitkockákra állított kecskelábú faasztalról, hosszú éveken át. Nagyapám meg én minden évben a Pista szomszédnál vásároltuk a dinnyét, egy jó évtizeden keresztül. Eleinte, emlékszem, húsz fillér volt kilója, a végén meg két forint: másfél évtized alatt megtízszereződött a görögdinnye ára nálunk, és ez nagy- szüleim nyugdíjáról nemigen volt elmondható. Ettől függetlenül a görögdinnye a legolcsóbb gyümölcsök közé tartozott, és ráadásul még szerettük is (az udvari csap alján Elütöttük le, a hideg viz folyamatos csorga- tásával - a víz még átalánydíjas volt, és igazán nem került sokba). Tudtunk élni, csak annyit mondanék. A cipelésen kívül mindent szerettem a görögdinnyében, hűtését, evését, de legeslegjobban a vásárlását. Pista szomszéd és a nagyapám egészen fantasztikus színdarabot adtak elő minden alkalom/nal, és én meg voltam róla győződve, hogy az én kedvemért. Először is hosszan és komótosan elbeszélgettek a világ folyásáról, az elmúlt esztendő időjárásáról és a dinnye érésének mikéntjéről. Pista szomszéd nekitámaszkodott a görögdinnyékből épített csonka gúlának, kését belevágta az asztal falapjába, és beszéd közben, mintegy véletlenül fel-felemelt egy nagyobb darab dinnyét, majd, mintha mindegy volna, visszatette a helyére. Aztán lékeltünk. Nagyapám meg volt győződve róla, hogy ért a dinnyékhez (praktikusan: meg tudja állapítani külalakra, melyik érett), ehhez a kacsszáradás, a szín és az alak kombinációjával számolt, Pista szomszéd pedig, amikor eljött a pillanat, lékelt. Ördögi gyorsasággal, végtelen ügyesen. Mint Zorró kardja, úgy mozgott a pistai tőr, és a következő pillanatban már a kezemben volt a lék, mert az persze engem illetett.- Édes - mondtam ki az ítéletet, és e pillanatban nehezen lehetett volna eldönteni, melyikünk a büszkébb: a nagyapám, a Pista szomszéd, vagy én.-JOLSVAI ANDRÁS Újpestről Zebegénybe „A rajzkészség az ember egyik legcsodálatosabb képessége. Hasonló a zenéhez, ahol a fül (belső hallás), a kéz, az agy és a szív együttműködve hoz létre valami csodát. A képzőművészetben a szem (belső látás), a kéz, az agy és a szív szükségeltetik e titokzatos varázslathoz. A rajz kész csoda, egy szál ceruzával világokat lehet teremteni, a háromdimenziós tér illúziója varázsolható egy üres papírlapra" - írja egyik Rajziskola-sorozati könyvében Szunyoghy András Újpestért dijas képzőművész. Az Újpesti Rajziskola vezetője júliusban arra vállalkozik, hogy művésztanár társakkal Zebegényben fogja kézen a tanulni vágyót. A Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában a Szunyoghy-team az ötödik nyarat kezdi, maga a szabadiskola már a 43. évfolyamnál tart.- Hogyan lesz egy újpesti művész a zebegényi szabadiskola tanára?-Jó öt évvel ezelőtt az egyik napilapban megláttam a szabadiskola hirdetését, amely szerint új vezetőt kerestek. A Szőnyi István Baráti Kör most már egyesületként egyedülálló módon működteti a mesterről elnevezett Képzőművészeti Szabadiskolát. Grafikusként és festőként nagy tisztelője vagyok Szőnyi Istvánnak. 1982-ben ösztöndíjjal volt szerencsém fél évet Rómában tölteni, Szőnyi Zsuzsával és férjével, Triznya Mátyás festőművésszel megismerkedni. A magyar művészeket, irodalmárokat, korábban az emigráns magyarokat Rómában maguk köré gyűjtő házaspár és a híres-nevezetes Triznya-kocsma állandó vendége lettem. Az emlékek is eszembe jutottak, amikor olvastam a hirdetést. Teamben gondolkodva letettem a szabadiskola „asztalára" a teljes tanári kart. Megnyertem, megnyertük, kezdhettük a munkát.- Kik lettek a segítői?-A legjobb tanárok: Kopek Rita festőművész, Buda István szobrászművész. Somogyi Gábor festőművész. Nekem, mint az iskola vezetőjének nem írják elő a tanítást, de nagyon szeretem, ráadásul a rajzosztály vezetésével egy grafikus kolléga „megspórolható" általam. Erre a nyárra F. Orosz Sára keramikusművészt is megnyertem az ügy-
