Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-01-25 / 3. szám
ÚJPESTI NAPLÓ IV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM, 2010. január 25. n térj u Értékmentés három felvonásban Este öt óra tájban még nagy a nyüzsgés a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola földszintjén és a portásfülkében. A tanulószobás gyerekek, jobbára a kicsik, az alsó tagozatosok, a szülőket bevárva ilyenkor indulnak hazafelé. V an, aki a hangszeres zeneórát zárja, és beadja még „megőrzésre" a hegedűjét, beköszön a kulcsért az íjász szakkör vezetője, egy apuka a tornaterem bejáratát keresi, újabb kisgyermek a kosárlabdát helyezi biztonságba az asztal alá. Más apróság az osztályterem kulcsát adja le a portán. Kemény András, a portás olykor bemondja a mikrofonba, ezáltal a hangszóróba annak a nebulónak a nevét, akiért édesanyja, avagy édesapja jött. Érkezik egy talált iskolaköpeny, majd egy mokány kissrác, aki labdával a hóna alatt csak azért nyit be, hogy akkurátusán és roppant felnőttesen kezet rázzon a portás bácsival, majd jó egészséget kívánva távozik. A portásfülke melegében ülve azonnal megállapítható: a középkorú portás bácsi korosztálytól függetlenül népszerű, bár előttem most nem improvizál: nem sző verset tény köré, hogy jöttek valakiért...- Ismer névről minden gyereket?- Azokat, akik tanulószobába járnak, többnyire igen. Naponta ismételgetem a nevüket, amikor felszólok, hogy jöhetnek. Amíg készülnek, addig a szüleikkel beszélgetek, nem mindennapi sorsokat ismerek meg. A gyerekeket sem lehet megunni, mindenki más egyéniség, testvérpárok is járnak ide, családias a hangulat. Nekünk négy gyerekünk van, a nagyobbak itt végeztek, a legkisebbik, Zsófi lányunk is ide jár, másodikos... Ilyentájt nagy a forgalom, de este fél hat felé elcsendesül az épület. Kemény Andrással nem először találkozom, könyves szakmabeli, legutóbb egy könyves szaklap főszerkesztője is volt, szegről-végről kollégák vagyunk. Egy könyv megjelenésekor találkoztunk újra, akkor az iskola egyik tanára említette nekem, no ja, a suli olyan „menő", hogy még a délutáni portása is bölcsész diplomás. Ez egy ilyen világ. Azt is megtudtam: van még egy állása, ahol délelőtt találom meg. Amikor ezt szóba hozom Andrásnak, bölcs mosollyal válaszol: - A Jóisten minden munkát megszentel. A panaszkodásnak semmi értelme, gondjainkat helyben kell megoldanunk, ehhez pedig cselekedni kell. A kis közösségek ereje meg tud sokszorozódni, s ilyen kis közösség építéséhez ez az iskola jó terep, mert családias a hangulat, és nyitott emberek vesznek körül. Újrakezdeni persze mindenütt nehéz. Amikor a könyves szakma összeomlott - nem gazdasági értelemben, hanem a szakmaiság veszett ki belőle -, szigorúan piaci alapon kezdett működni minden, megjelentek a megtévesztésig könyvhöz hasonlatos tárgyak, ráadásul a média is az érték helyett a silányat támogatta, s valakik mindig megmondták a vásárlók helyett, hogy mire van igény. Ezt nevezem a cenzúra bújtatott változatának. Amikor a Képes Extra főszerkesztője voltam, koromnál és hitemnél fogva én még azokat a könyvesboltokat tartottam a szakma csúcsának, ahol a boltvezető és az eladó fejből tudta, melyik könyv hol van, esetleg arról is csevegett a vevővel, miről szól az a könyv. Ma a könyvesboltokban vagyonőrökre van szükség, és nekik teljesen mindegy - tisztelet a kivételnek-, hogy mi képezi a vagyont.- Újpesten ilyen volt a Salgó úr, aki félre is tette a kért példányokat, tudta mikor jön az új szállítmány.- Tudta, milyen új könyvön dolgozik a kedvenc íróm. Nem a maradiság és a nosztalgia mondatja velem, de a könyváruházak létrejöttével most már a komputerben nézik meg az eladók a keresett könyvet, és boldog mosollyal közük, hogy a keresett könyv nincs, nem volt és nem lesz...- Meg kell, hogy védjem a könyves áruházakban dolgozókat. A könyvek alatt roskadoznak a polcok. ..- Valóban, a cím szerinti éves termés megtöbbszöröződött, a minőség rovására. A boltos viszont nem is szólhat bele, hogy mit áruljon, egy-két kivételtől, pici könyvesbolttól eltekintve profilt sem tudunk felfedezni. A cenzúra megszűnt, ennek eredményeként megugrott a címszám, de egy ellentétes folyamatot ne feledjünk: az emberek könyvhasználati szokásai átalakultak, időbeosztásuk megváltozott, a könyvhöz való viszonyuk pedig semlegessé vált. Ma hazánkban könyvből túltermelés van, a kiadók őrült kiadási versenybe kezdtek, likviditási és tőkehiány-problémáik elől előre menekülnek. Nos, kis kiadómmal ehhez a túltermeléshez én is hozzájárulok valamelyest. Ebből viszont nem lehet megélni. Magyar-könyvtár szakos tanár vagyok, és amikor kitört a válság, sikerült elhelyezkednem egy „kétharmados" könyvtáros állásba a Patrona Hungáriáé Általános Iskola és Gimnáziumban. Délelőttönként egy negyvenezer kötetes könyvtárt kezelek, élénk olvasótáborral vagyok körülvéve. Kettőkor végzek, és a metró visszahoz Újpestre. Háromtól este 8-ig vagyok itt az iskolában. Szerencsésen alakult, a történetem végződhetett volna rosszabbul is. Édesapámnak volt igaza, amikor azt mondta: soha nem késő változtatni.- Ha a gyerekeinek kellene fogalmazást írni, mit is csinál az apukájuk, nem lesznek témaszegények. Legfeljebb beleírják: ritkán látják a papát.- Azért vannak tanítási szünetek, meg ott van a nyár, amikor nekem is lazább az időbeosztásom. Este percek alatt hazaérek, még mindenkit ébren találok. A kislányunkon kívül két fiam, Máté és Gergő, valamint Ágnes lányom vár haza, ők alkotják a tízen túliak társaságát. És vár a feleségem. Aki most szakmabeli: ő a délelőttös portás, tőle veszem át a délutános műszakot. Látja, ez is jó dolog.- És a könyves szakma?- A gyerekek a fogalmazásban erről is írhatnak. Nem tudok és nem akarok teljesen elszakadni. A könyv központi helyet foglal el az életemben. Mátyás királytól való a mondás: „A könyvek megtanítják nekünk, hogy mi a rossz és mi a jó, hogy a rosz- szat kerüljük és a jót cselekedjük." Ha könyvkiadási tervvel keresnek meg barátaim, ismerőseim örömmel segítem őket a munkában. Gondozom a szöveget, korrektúrázunk a feleségemmel, tervezem a borítót, ha szükséges. Nyomdai kapcsolataim révén könyvek kis példányszámú kiadására is képesek vagyunk, van erre is igény. Korrekt áraink vannak, ebből meggazdagodni nem lehet, de a szép munka, a könyv „illata" számunkra sokat jelent.- Hány könyv készül így kalákában?- Tizenöt-húsz között volt tavaly, persze döntően más kiadóknak.- Például? «- Megjelentettük édesapám, Kemény Bertalan gondolatait összegző, Homálybogozás című könyvét, ami egyfajta szellemi hagyaték; az újpestiek által ismert és tisztelt dr. Fedor Zoltán főorvos és Rády Judit beszélgetéseit adtuk közre Fölfeszülő szivárvány címmel. Mi készítettük az iskola tízéves jubileumára készült rendhagyó évkönyvet. Végül egy friss „szerelem": a trianoni szerződést követően Lengyelországhoz csatolt Szepes és Árva vármegyékben élő magyarok és lengyelek történetét, a lengyelek viszonyulását ehhez a kicsi, ám természeti és építészeti, művészeti emlékekben gazdag terület múltjához, Konrad Sutarski és Domonkos László barátaim tárták fel Megőrzésre átvéve címen. Ezt a kötetet fotósként is jegyzem. Úgy érzem, egyfajta értékmentést végzünk, ha a bestseller listán nem is jegyeznek bennünket. Kemény Andrásnak igaza volt, hat órára már csend honol az épületben, a felmosó vödörrel a takarító is leér a földszintre. A kapuból visszanézve még látom, ahogy az asszony kezéből segítőkészen kiveszi a szemeteszsákot és elindul vele az iskolaudvar felé. - B. K lZJ v
